Hatalmasat kaszálhatnak ebből a magyar gazdák: ez a vetőmag most sokat hozhat

Agrárszektor   
  Megosztom
Hatalmasat kaszálhatnak ebből a magyar gazdák: ez a vetőmag most sokat hozhat

Az elmúlt években mindent lehetett tapasztalni a mezőgazdaságban, csak nyugalmat, kiegyensúlyozottságot és stabilitást nem. Klímaváltozás, állatbetegségek, aszály, tavaszi fagy és persze az „elmaradhatatlan” koronavírus-járvány. Utóbbi az egész világot alapjaiban felforgatta, ez pedig az agráriumra is elmondható. Csakhogy egy példát említsünk: a napraforgó vetésterülete csak Európában durván 9%-kal nőtt, ez többek között a vírusnak köszönhető. Ugyanis, a pálmaolaj termelése jelentősen csökkent, hiszen borzasztóan kézimunka igényes folyamat, a Covid miatt azonban kiestek a termelésből az emberek, ezért az elérhető pálmaolaj mennyisége csökkent, a napraforgóé pedig megnövekedett. De nem ez volt az egyetlen, ami változásokat hozott az agrárium különböző ágazataiban. Az Agrárszektor a felmerülő kérdésekre Tóth Tamás, a Syngenta vetőmag üzletágának marketing vezetőjével kereste a válaszokat.

Napjaink egyik legizgalmasabb kérdése, milyen új kihívásokkal kell szembenézniük a gazdálkodóknak, a témával kapcsolatban egy biztos: a koronavírus-járvány és a klímaváltozás elképesztő kihívások elé állította a vállalatokat és a termelőket. Az pedig a jövő kérdése, hogy hogyan tudnak majd mindezzel megküzdeni az ágazat szereplői. Azonban van némi fény az alagút végén, ezt a bizonyost fényt a napraforgó jelentheti. Hogy hogyan? A válasz nem is annyira bonyolult!

Az olajipari szektorban például az árak gyors ingadozása jelentősen nehezíti a kiszámíthatóságot. Ezen kívül nehéz megbecsülni a magasolajsavas és linolsavas vetőmagszükséglet arányát. Ez évről-évre változik annak függvényében, hogy a gazdálkodók mennyire váltják a hibrideket, technológiákat. Termesztési oldalról pedig az jelenti a kihívást, hogy hogyan kapcsolják ki a gyomokat és hogyan csökkentsék a szárazság okozta stresszt. A tavalyi évben a hűvös tavasz is váratlan kihívás elé állította a napraforgót, a lassú felmelegedés okozta stresszt nehezen heverte ki egy-két állomány. Ennek ellenére a vegetáció végén, sok helyen a vártnál jobb eredmények születtek.

A klímaváltozás hatásai Magyarországon is érezhetőek, ami ijesztő folyamat, és ha sikerül is megállítani, minden nem fog egy csapásra visszaállni. A következő években szélsőségek közötti gazdálkodásra kell berendezkednünk. Vizsgálni kell az öntözési lehetőségeket is, hiszen a víz is egy limitáló tényező a napraforgónál. Ugyanakkor szárazabb körülmények között könnyebb 4 tonnás napraforgót termelni, mint 15 tonnás kukoricát

- fogalmazott Tóth Tamás.

Komoly változásokat hozott magával a koronavírus is

A napraforgó vetésterülete csak Európában durván 9%-kal nőtt a koronavírus miatt, hiszen, a pálmaolaj termelése jelentősen csökkent, mivel rendkívül kézimunka igényes folyamat, a Covid miatt pedig kiestek a termelésből az emberek, ezért az elérhető pálmaolaj mennyisége csökkent, a napraforgóé pedig megnövekedett. A vírus hatására a pálmaolaj termelés visszaesett, ami egyértelműen kedvezett az európai napraforgónak. Jelentősen emelkedett az olaj és a napraforgó termény ára, ami nyilván magával hozta a területnövekedést. Az USDA előrejelzése szerint a globális termelés idén már átlépi az 57 millió tonnát, tíz éve 36 millió tonna termett globálisan. A legnagyobb termelő országok közé Ukrajna, Oroszország, Argentína, Románia, Kína tartoznak.

Magyarország a többiekéhez képest kicsinek számító termőterületéről learatott 1,8 millió tonna körülő termésmennyiségével az előkelő kilencedik helyet foglalja el. Ám, míg a legnagyobb napraforgó-termelő országok átlaga a 2 tonnát sem igen éri el, addig Magyarország termelői már 3 tonna fölé céloznak. A mi előnyünk főként a magas termésátlagokban és a stabilitásban áll. Mint megtudtuk, a Syngentánál elkötelezettek az eredményes napraforgótermesztés iránt, ezért elindították többek között a termelőikkel közösen a „Hogyan érjünk el 6t/ha hozamot” programjukat. Ezen felül a vetőmag előállításuknak köszönhetően megfelelő mennyiségben és minőségben tudták ellátni a termelői igényeket napraforgó vetőmaggal.

Rengeteg a potenciál a napraforgóban – De vajon kihasználjuk rendesen?

A napraforgónak nagyon is komoly helye van a magyar vetésszerkezetben. Sőt! Ha arra gondolunk, hogy akár hektáronkénti 5-6 tonna átlag sem elérhetetlen cél, akkor egyértelműen kijelenthető, hogy a napraforgó a jövő egyik sikernövénye lehet. Technológiai programunkban minden az okszerűségről szól. Nem az a cél, hogy megnövelt inputanyag mennyiségek mellett hogyan tudunk növekedni, sokkal inkább az, hogy megfelelő genetikával, az inputok optimális és okszerű felhasználásával növeljük a termésátlagokat

- vélekedett a Syngenta vetőmag üzletágának marketing vezetője.

Ez egy egyébként egy fenntartható, hosszú távon is érvényes modell, ami nem nélkülözi az EU mezőgazdasággal kapcsolatos új irányelveit sem. Rövidülnek a szállítási idők, és az útvonalak, kevesebb az energia költség, rövidül a fogyasztó és a megtermelt élelmiszer közötti távolság. A napraforgónál az egy hektárról betakarított nagyobb mennyiséggel sokat nyerhet az élelmiszergazdaság.

Milyen hatással lehet a járvány 2022-ben a vetőmagágazatra?

A kérdés bizony nem egyszerű, hiszen igaz ugyan, hogy talán 2022-ben végre kikeveredünk a vírus okozta egészségügyi válságból, azonban a gazdasági hatások biztosan velünk maradnak még egy ideig – ez sajnos a vetőmag szektort sem kerüli el. Tóth Tamás lapunknak elmondta, hogy jelentősen emelkednek a termelés költségei, az energia, logisztika, munkaerő, input költségek mind drágábbak lesznek. Egy egyszerű egyutas raklap ára több mint háromszorosába kerül – és ez „csak” egy raklap, gondoljunk bele a többibe. A Syngentának, mint piacvezető napraforgós cégnek célja, hogy a termelőiket az eddig megszokott minőségben, a legjobb genetikával és technológiával szolgálják ki. Ehhez viszont 2022-ben az eddigi éveknél biztosan több nehézséggel kell szembenézniük, de, mint a szakértő fogalmazott, azért van fény az alagút végén. Terményárak vonatkozásában egyelőre nehéz jóslatokba bocsátkozni, de a jelenlegi trendeket figyelembe véve továbbra is magas árszínvonalra lehet készülni a napraforgó esetén.

Mit lehet kezdeni a klímaváltozással?

Az már vélhetőleg mindenki számára egyértelművé vált, hogy a klímaváltozást nem lehet félvállról venni, azt viszont egyelőre megjósolni is nehéz, hogy mi lehetne ellene a jó „recept”. A 21-es év is nagyon komoly klimatikus kihívásokkal teli volt, ami sok termelőt elgondolkodtatott a szárazsággal és hőségnapokkal kapcsolatban. Rendkívül terhelt volt az év gomba és-rovarkártevőkkel, illetve a klimatikus hatások is úgy tevődtek össze, hogy minden korábbinál nagyobb akadályt jelentett a termelőknek, hogy elég számú munkaerőt találjanak.

A jövő mezőgazdaságában minden az okszerűségről szól, nem a megszokásról. A legfontosabb, hogy mindent alapos indokkal csináljunk. A napraforgó termőterülete a jelenlegi vetésforgó által engedélyezett maximumhoz közel áll, a terület 600 ezer hektár felett van évek óta. Ha ki tudjuk küszöbölni a hullámzásokat, akkor a napraforgó az egyik legkiszámíthatóbb, és profitábilisabb növény lesz a jövőben, a klímaváltozás negatív hatásainak ellenére is. Hogy ezt a gyakorlatban hogyan lehet megvalósítani? Többek között erre keressük a választ a 6 tonnás programunkkal. Sok értékes következtetést sikerült levonni már a program első évében is, de 2022-ben tovább emeljük a tétet! Komoly céljaink vannak, melyeket a termelőkkel közösen tervezünk megvalósítani a siker érdekében

- mondta Tóth Tamás.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

agrarszektor

vetőmag

mezőgazdaság

agrárium

klímaváltozás

aszály

fagy

koronavírus-járvány

napraforgó

napraforgó vetőmag