Súlyos árat fizetsz, ha erre nem figyelsz: ezt kell tudni tavasszal az autógumik cseréjéről

Dubóczky Krisztina   
  Megosztom
Súlyos árat fizetsz, ha erre nem figyelsz: ezt kell tudni tavasszal az autógumik cseréjéről

Lassan elérkezik a valódi tavasz, és ideje az autóabroncs cseréjét is beütemeznünk. Tendencia, hogy szinte minden autós ugyanabban a két-háromhetes időintervallumban keresi fel a gumist, ami miatt alaposan megnő a várakozási idő, a műhelyek túlterheltek. A szakemberek szerint ezért inkább ne kapkodjuk el a cserét, hisz pár száz kilométer megtétele a téli gumival melegebb időben sem okoz nagy gondot. Ugyanakkor halogatni sem szabad a dolgot, mert nagyon megdobja az autó fogyasztását nyáron a téli gumi használata, az egyéb veszélyekről nem is beszélve. Annak jártunk utána, mi mindent kell tudni az autóabroncsokról és a lecserélésükről, hogy biztonságosan vezessünk tavasszal és nyáron is.

Az optimális időszak a gumicserére itthon jellemzően március 20. és április 20. közé esik, ami egyébként az átlagos hazai hőmérsékleti értékeket figyelembe véve általában egybevág azzal a tétellel, miszerint a nyári gumiabroncsok a napi 7 fok feletti középhőmérséklettől kezdve nyújtanak biztosabb tapadást a téli gumiknál. A középhőmérséklet furcsa dolog, hiszen a 7-es átlag kijöhet úgy is, hogy reggelente még bőven fagypont alatti az idő, délutánra pedig akár 10 fok felé emelkedik a hőmérséklet, ahogy ez mostanában is történik az országban.

Ennek ellenére ez az érték tűnik a legbiztosabb igazodási pontnak, azonban de több okból sem kell az első melegebb héten rohanni a gumishoz. Egyrészt még május elején is előfordulhatnak fagyos reggelek, másrészt pedig bár 7 fok felett a téli abroncsok speciális, puhább anyagszerkezete valóban jobban kopik, mint a számukra ideális hőmérsékleten, de azért pár száz kilométer nem okoz bennük nagyobb kárt.

Sokan egész évben ugyanazt a gumit nyűvik

A felmérések szerint minél idősebb egy gépkocsi, annál valószínűbb, hogy egész évben csak téli vagy csak nyári gumival közlekedik a sofőrje. Az évszaknak megfelelő és így kellő tapadást biztosító gumihasználat leginkább a családosokra jellemző Magyarországon.

Azok a gépjárművezetők, akik spórolnak a biztonságon, jellemzően inkább téli gumival járnak egész évben, így jóval kisebb a baleseti kockázat, ugyanakkor a téli gumi nyáron sokkal gyorsabban kopik, az autó többet fogyaszt, hisz nem a meleg aszfaltra van optimalizálva.

Sajnos mindez azt is jelenti, hogy a már egyébként sem tökéletes műszaki állapottal rendelkező és általában véve a modernebb biztonsági megoldásokat még nem tartalmazó autók sofőrjei komoly kockázatot jelentenek. Esetükben egyébként jobb választás lehetne a négyévszakos abroncs, de négyévszakos gumit nagyon kevesen használnak

- mondta el az Automax szakembere.

Minimum 1,6 mm, de a biztonsághoz ez már nem elég

Persze ahhoz, hogy megfelelő legyen a tapadás, nem elegendő az évszaknak megfelelő abroncs. A gumik például a gyártástól számítva 10, felszereléstől számítva 5 évig használhatók biztonságosan. Ezen kívül szükséges még a megfelelő profilmélység, amit a jogszabály 1,6 milliméterben határoz meg.

Ez egy olyan minimum, ami alatt a rendőr is büntethet, de a téli gumikat már 4 milliméter alatt érdemes cserélni. Nem véletlen, hogy több környező országban nemcsak kötelező téli gumi használatot írnak elő, de például Csehországban és Ausztriában 4 milliméteres profilmélységet is

- mondta Nagy Tibor az Automaxnak.

A nyári gumik esetében kicsit más a helyzet, a szakember szerint itt a biztonságos profilmélység 2,5-3 milliméter, amire a hamarosan bekövetkező csere során érdemes odafigyelni.

A nyári gumira való váltáskor 10 autósból 9 a hőmérő higanyszálát figyeli, de csak az autósok 56 százaléka tudja jól, hogy pontosan mikor érett meg a csere: akkor jön el az ideje, ha már tartósan 7 fok felett van a napi átlaghőmérséklet. Aki inkább időpont alapján cserél, azok többsége ezt március 15. után teszi. „

Sok autósban él még az emlék a márciusi havazásról, így az utóbbi években a naptár alapján választók inkább nem kockáztatnak. Ha pedig új nyári gumi beszerzésére kerül sor, akkor elsősorban a teszteredményekre támaszkodnak, de fontos szempont a márka, a szakember tanácsa és az ár is a vásárlás során.

Így helyes a gumicsere

Javasolt négy ugyanolyan, vagy hasonló abroncsot felszerelni az autó kerekeire. Ha túl nagy eltérés van az első és hátsó tengelyek gumijai között, akkor bizony előfordulhat, hogy nem azonos időben reagálnak, ami nehézséget okozhat a jármű kormányozhatóságában, ebből kifolyólag pedig nagyon balesetveszélyes.

Ha autónkon egyetlen abroncsot kell bármi miatt lecserélni, ügyeljünk arra, hogy az előírások szerint azonos tengelyen lévő kerekeknek minden szempontból azonosnak kell lenniük: nyári, téli, illetve országúti, és terep. A személygépkocsikon továbbá a gumiabroncsoknak valamennyi tengelyen azonos szerkezetűeknek kell lenniük: egységesen diagonál vagy radiál).

Mit tudnak a négy évszakos autógumik?

A négyévszakos gumik ötvözni próbálják a nyári és a téli gumiabroncsok előnyeit, ám az extrémebb időjárási viszonyok, például erős havazás esetére csupán kompromisszumos megoldást jelentenek, írt erről korábban a Pénzcentrum. Futófelületük kialakítása eltér a kimondottan téli használatra tervezett abroncsokétól, ezért télies útviszonyok között tapadási képességük korlátozottabb lehet. Habár léteznek 3PMSF (Three-Peak Mountain Snow Flake = 3 hegycsúcs hópihe) szimbólummal ellátott abroncsok is, amelyek jobban megfelelnek a havas utak elvárásainak, ezektől mégsem várhatjuk el, hogy egyenértékűek legyenek a téli gumikkal. A nyári gumikkal összehasonlítva a négy évszakosok kialakításuk és mintázatuk miatt nagyobb menetzajjal járnak, de kevésbé érzékenyek az időjárási körülményekre.

A négyévszakos gumi elsősorban azon autóvezetők számára jár előnyökkel, akik viszonylag keveset használják gépkocsijukat, és adott esetben, extrém időjárási körülmények fennállása esetén nem jelent problémát egy-egy utazás elhalasztása. Azoknak azonban, akik kontinentális vagy hideg éghajlatú helyen élnek és vezetnek, a csapadékos, egyben hideg telek miatt ennél speciálisabb megoldásra van szükségük.

Autógumi-jelölések: ezt érdemes tudni róluk

Autógumi-jelölések: a DOT szám

A DOT számról a legtöbben biztosan hallottak már, ám a jelentésével már kevesebben vannak tisztában. Ez egy négyjegyű szám, ami a gumik oldalfalán lelhető fel. Az első két számjegy jelöli a gyártás hetét, az utolsó 2 szám pedig a gyártás évét.

Ha tehát azt látjuk a szakember szerint, hogy a DOT szám 2120, akkor azt az autógumit a 2020-as esztendő 21. hetében gyártották. Ezt azért nagyon fontos tudni, mert a gumiabroncsoknak is van egy élettartamuk, amíg biztonságosan felhasználhatók, egy bizonyos ponton túl azonban már nem képesek betölteni eredeti funkciójukat.

Meddig jó egy gumiabroncs?

A szakemberek egybehangzó véleménye szerint ideális körülmények között tartva az abroncsok élettartama 10 év. Akár téli gumiról, akár nyári gumiról van szó, egy új szett garnitúra 5 éven át teljes mértékig őrzi azokat a tulajdonságaikat, amikkel a gyártás pillanatát követően rendelkezett.

Technikailag azonban megkülönböztetnek új és frissen gyártott abroncsokat. Frissen gyártottnak neveznek egy gumit, ha legfeljebb 3 éves, míg újnak, ha legfeljebb 5 éves, és értelemszerűen még nem volt felszerelve.

A 6 éves abroncsnak sem kell azonban a kukában landolnia, de csak azzal a kiegészítéssel hozható forgalomba, ha feltüntetik, hogy legfeljebb 4 évig lehet használni. E szabály alapján akár egy 9 esztendős gumit is árusíthatnak a megfelelő megjegyzéssel ellátva.

Kopásjelző

A hatósági előírás úgy határoz, hogy személyautó esetén a gumik minimálisan 1,6 mm-es mintázatmélységig, míg tehergépjármű abroncsok minimum 3 mm-es mélységig használhatók. Ezeket az értékeket a futófelület teljes egészére kell érteni, azaz a gumik szélére is.

A mai modern gumikat nem kell azonban kézzel méricskélni. A gumik vállrészén kopásjelzők találhatók, helyük megtalálását szolgálja a gumi vállrészén egy kis nyíl, háromszög vagy a TWI rövidítés. Amennyiben e kopásjelzők elérik a futófelületet, az abroncsokat haladéktalanul le kell cserélni. Évszaknak megfelelően érdemes új téli vagy nyári gumiszettet vásárolni.

Mi a helyzet a méretekkel?

Az autógumi-jelölések közül a perjellel elválasztott 5 számjegy segítségével tüntetik fel az abroncs méretét. Az első három számjegy az abroncs szélességét adja meg milliméterben kifejezve, míg a perjel jobb oldalán szereplő két szám a gumi szélességének és oldalfal magasságának arányát mutatja százalékosan. Manapság már csak radiál szerkezetű abroncsot lehet kapni a kereskedésekben, ezt jelöli az R. Az R betű mellett álló két számjegy a felni átmérője, hagyományos módon nem milliméterben hanem collban megadva.

Súly- és sebességhatárok

A gumiabroncsokon soron következő két számjegy a súlyindexet adja meg. Itt egy papíron 0 és 279 közötti számnak kell állnia, a 0 45 kg-ot, a 279 pedig 136.000 kg-ot jelent. E számot követően egy betű szerepel, esetlegesen hozzákapcsolódva egy számmal vagy betűvel. Ez jelöli a sebességindexet, azaz a maximálisan megengedett sebességet az adott gumival. Az A betűvel és 1-8-ig számmal ellátott kombináció 5 és 40 km/h-s sebességtartomány lefedésére szolgál. Amennyiben e helyen egy B betű szerepel, az 50 km/h-t jelent. A legmagasabb sebességindex az Y, ami 300 km/h-t jelöl.

Vegyünk-e használt gumit, és ha igen, miért ne?

Persze a fenti mondat nem minden esetben állja meg a helyét, de azért néhány fontos apróságra figyelni kell ha anyagi megfontolásból mégis használt autóabroncs vásárlása mellett düntünk.

Amennyiben gyanús az abroncs, azonnal jelezni kell a szerelőnek/eladónak. Ha a gumiban nincs szálszakadás (ez felütő gördüléséről, oldalfalának horpadásából vagy kitüremkedéséből látszódna), akkor a gyártási idejét, egyenletes kopottságát és a profilmélységét kell szemügyre venni. A gyártási idő az oldalfalba nyomott DOT-számból olvasható ki, utóbbi első két számjegye gyártási hetét, utolsó két tagja évét adja meg. A téli abroncsok már 3, míg a nyárik mintegy 5 éves kortól öregnek tekinthetők. Bár a profilmélység tekintetében a hatósági előírás 1,6 mm, a szélesebb abroncsokból már a 4 milliméteres barázda-mélységűeket sem szabad felszerelni, míg a keskenyebbekből ilyenekkel akár több mint tízezer kilométer is gond nélkül lefutható.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

autógumi

nyári gumi

gumicsere