Riasztó dolog történik a magyar sertésekkel: de vajon van megoldás?

Agrárszektor   
  Megosztom
Riasztó dolog történik a magyar sertésekkel: de vajon van megoldás?

A magyar sertésállomány, amely a 2000-es évek elején még a 4,8-5,1 milliós egyedszám között mozgott, 2021-re csaknem a felére csökkent. A több mint 44 százalékos csökkenésért azonban nem csak az afrikai sertéspestis tehető felelőssé, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint ugyanis már 2002 óta gyakorlatilag évről évre folyamatosan fogy a hazai állomány. Ha az utolsó hét évet tekintjük, csak 2015-től 2021-ig 13 százalékos csökkenést regisztráltak a sertések egyedszámában. Emellett az anyakocák száma is egyre fogy, ami komoly aggodalomra ad okot a magyar sertéságazat jövőjét illetően.

Azóta viszont két évet leszámítva folyamatosan csökken az állomány, írja az Agrárszektor. Az egyik ilyen év 2018-ban volt, amikor a decemberi felmérés szerint az előző évi 2,87 millióhoz képest mindössze 1600 állattal nőtt a hazai állomány, vagyis azt is lehet, hogy a 2017-2018-as időszakban nem változott a magyar sertésállomány. Annál érdekesebb és jelentősebb növekedést regisztráltak 2020-ban a KSH munkatársai.

Ehhez viszont először meg kell említeni azt az állománycsökkenést, ami 2019-ben történt. Ekkor az előző év végi adatokhoz képest több mint 200 ezerrel (közel 9%-kal) csökkent a hazai sertésállomány, amely 2019 decemberében már csak 2,634 milliót számlált, az utóbbi 21 év mélypontját érve el ezzel. Innen emelkedett a sertéslétszám 2020 decemberére 2,85 millióra, ami viszont egy év alatt több mint 8%-os növekedést jelent. A KSH 2019-es jelentésében azonban utalt rá, hogy a hazai sertésállomány csökkenése során azt is figyelembe kell venni, hogy ez a magyar vadállományban felbukkanó afrikai sertéspestis miatt bevezetett szigorításokból, valamint a 2014-ben induló PRRS-mentesítési programból (sertés reprodukciós zavarokkal és légzőszervi tünetekkel járó szindróma felszámolása a sertésállományban) is adódhat, amelynek befejezése 2021 végére várható.

A sertéságazat helyzetével kapcsolatban a szakemberek többször kifejtették már, hogy gyökeres változásokra van szükség, különben annyian hagyhatnak fel a tevékenységgel, amitől összeomlik az ágazat. Az Agrárszektor tavaly ősszel és az Portfolio Agrárszektor 2021 konferencián és a 2022-es év első Portfolio Agrár Klubján is foglalkozott a témával, szakértőket kérdezve meg az ágazat jelenéről és jövőjéről, valamint a kialakult helyzet lehetséges megoldási módjairól.

A teljes cikk itt olvasható.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

agrárszektor

sertés

sertéságazat

sertésállomány