Elkészül a másfél évtizede félbehagyott elkerülő: ezek épülnek a 3-as főútnál

HelloVidék   
  Megosztom
Elkészül a másfél évtizede félbehagyott elkerülő: ezek épülnek a 3-as főútnál

Befejezik a másfél évtizede félbehagyott gyöngyösi elkerülőt. A korábban megépített nyugati elkerülő utat 2986 méteren felújítják, további 1539 méteren pedig megépítik a folytatását, egészen a 3-as főútig. De három körforgalom és két patakhíd is épül.

Másfél évtized után hamarosan elkezdődik a Gyöngyöst nyugatról elkerülő út második ütemének építése - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára március 28-án Gyöngyös határában, írja a magyarepitok.hu.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásait két különálló vállalkozási szerződés keretében, összesen 4,99 milliárd forint értékben valósítják meg - derült ki a NIF közleményéből. A kivitelezést a HE-DO Építő Zrt. és a Colas Út Építőipari Zrt. konzorciuma végzi.

A most induló beruházásban ennek felújítása mellett elkészül a 3-as számú főútig tartó 1,5 kilométeres folytatás is. Az 5 milliárd forint értékű fejlesztés része emellett több belterületi útszakasz rendbetétele, az elkerülő új részéhez hasonló hosszúságban

- emelte ki Mosóczi László.

Jelezte: a kivitelezés a tervek szerint a városi szakaszokon a májusi munkakezdéstől számítva egy, míg a külterületi részen másfél évig tart.

Három körforgalom és két patakhíd épül

A NIF Zrt. közleménye szerint a fejlesztésben egyrészt elvégzik a 2006-ban már megépített, a 2406-os úttól tartó nyugati elkerülő út felújítását 2986 méteren, továbbá a felújított út folytatásaként 1539 méter hosszon épül új útszakasz, egészen a 3-as főútig, melyhez körforgalommal csatlakozik.

Az új szakaszon ezzel együtt összesen 3 körforgalom épül. Két patakhíd is létrejön: egy 12 m támaszközű patakhíd a Tarján-patak felett és egy 15 m támaszközű híd a Gyöngyös-patak felett. A projekt keretében felújítják továbbá a 3-as főúton található Nagy-patak hidat, melyen szigetelés- és burkolatcserét hajtanak végre. Megépül két keresztező földút a Gyöngyös-Rédei víztározó déli részénél 182 m hosszban, valamint 2 db párhuzamos földút 325 m hosszban.

A belváros is előrelép

A projekt másik elemeként megvalósul a belterületi közútfejlesztések II. üteme, amely az engedélyköteles beavatkozásokat tartalmazza a 2406-os, a 24312-es és a 24136-os utakon.

Mindezek előzményeként a a HE-DO kivitelezésében már korábban megkezdődtek a nyugati elkerülő úthoz kapcsolódó nem építési engedélyköteles beavatkozással érintett belterületi útfelújítások, amelyekről februárban számoltunk be. Ezekre a munkákra többek közt azért van szükség, mert a gyöngyösi elkerülő út megnövekedett forgalma a szóban forgó a belvárosi szakaszokra fog megérkezni.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

útépítés

hídépítés

gyöngyös

körforgalom

3-as főút