Ezek a falusi csok slágertelepülései 2022-ben: ide költözne a legtöbb magyar

HelloVidék   
  Megosztom
Ezek a falusi csok slágertelepülései 2022-ben: ide költözne a legtöbb magyar

Kiderült, hogy a falusi csokos települések Pest és Veszprém megyében a legdrágábbak: ezekben 306-324 ezer forint volt az átlagos kínálati négyzetméterár 2022 márciusában. A legolcsóbak pedig Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében találhatóak, utóbbiakban 67-104 ezer forintos négyzetméterár volt a jellemző.

Nagyobb szerepet kaptak az utóbbi három évben a kisebb települések az országos lakáspiacon, az élénkülésben pedig a falusi csok is szerepet játszott - derül ki az ingatlan.com elemzéséből. A kutatásban hivatalos és saját adatok alapján az ingatlanhirdetési portál azt vizsgálta, hogy miként változott a lakosságszám, az ingatlanárak átlagos mértéke és a kínálat a falusi csokos településeken - derült ki az Ingatlan.com elemzéséből.

Kettős hatás a keresletben-kínálatban

A falusi csokos települések erősödésében szerepet játszik a 2019 nyarától elérhető nagyobb pénzügyi támogatás, amit lakóingatlan-vásárlásra, -bővítésre és építésre lehet fordítani. Mivel ezeken a településeken az ingatlanok is olcsóbbak, az állami támogatás nagyobb arányt jelent egy-egy esetben. Szintén hozzájárult a kisebb települések lakáspiacának élénküléséhez, hogy sokan elindultak a nagyvárosokból a környékbeli, agglomerációs körzetek felé, minden megyében a nagyvárosok vonzáskörzeteiben vannak falusi csokos települések

- emelte ki Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője, aki hozzátette:

Az országos lakáspiaci tortából is nagyobb szelet jut ma már a falusi csokos településeknek. Az ingatlan.com kínálatában szereplő eladó lakóingatlanok majdnem 19 százaléka található falusi csokos településen, szemben a 2019 nyarán megfigyelhető 17 százalékos aránnyal.

Több embert vonzanak a kedvezményezett települések

A bevezetés óra 2021 végéig 28 ezren igényelték a falusi csokot 153 milliárd forint értékében. Ez az összes csok kérelem egyharmadát és az összes megigényelt csok támogatás 45 százalékát fedi le a vizsgált időszakban. A nagyobb támogatások az igénylések összegében is megmutatkoznak: egy átlagos falusi csok igénylés 5,4 millió forint értékű volt, szemben egy „általános” csok igénylésre jellemző 2,8 millió forintos összeggel.

A magasabb érték nem csak annak köszönhető, hogy használt lakásokra is az új ingatlanokra vonatkozó kedvezményeket kapják meg a családok, hanem annak is, hogy az igénylők között jóval nagyobb (60%-os) arányt képviselnek a legalább három gyermekes családok. Az „általános” használt lakásra vonatkozó csok igénylők körében az ő arányuk csak 26 százalékos.

– tette hozzá az ingatlan.com szakértője.

A falusi csokos települések lakosságszám változásán is meglátszik a népszerűség. Magyarország állandó lakossága 2019 első napjától 2022 január 1-ig 1,1 százalékkal mérséklődött. A nem falusi csokos településeken a népességfogyás üteme 1,23 százalék volt három év alatt. Ezzel szemben a falusi csokos települések állandó lakossága csak 0,57 százalékkal csökkent. Ez feleakkora népességcsökkenést jelent, mint a többi településen.

Ennyibe kerülnek a falusi csokos lakások és házak

Az ingatlan.com elemzéséből kiderül, hogy a falusi csokos településeken áremelkedés következett be az elmúlt három évben. Az összes érintett község átlagát nézve idén márciusban 160 ezer forintos négyzetméteráron kínálták eladásra a lakóingatlanokat, 2019 nyarán még csak 101 ezer forint az átlag.

Az országon belül jelentős eltérések láthatók a négyzetméterárakban, ugyanúgy, mint az országos lakáspiac többi szegmensében, például a használt és új lakóingatlanok piacán. A falusi csokos települések közül a főváros közelsége miatt a Pest megyeiek a legdrágábbak, az átlagos négyzetméterár 324 ezer forintot tett ki idén márciusban, ez lényegében a duplája a 2019-es 165 ezer forintnak. A falusi csokos településeket nézve Veszprém megye áll a második helyen 306 ezer forintos átlagos négyzetméterárral, ami 2019-ben még kevesebb mint 180 ezer forint volt. A Veszprém megyei községekben pedig a balatoni régió iránti kereslet növekedésével magyarázható a drágulás. Az élbolyban van még Komárom-Esztergom, Fejér és Győr-Moson-Sopron, ezekben a megyékben lévő falusi csokos településeken 223-293 ezer forintért kínálták eladásra az ingatlanokat. A legolcsóbb megyék közé sorolható Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés és Borsod-Abaúj-Zemplén, ahol 67-104 ezer forint volt a jellemző.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

ingatlan

falusi csok

megyei adatok

megyei körkép