Őrület, milyen kevés magyar tudja: tízezreket húzhatsz le a bankodról, ha így vásárolsz

Pénzcentrum   
  Megosztom
Őrület, milyen kevés magyar tudja: tízezreket húzhatsz le a bankodról, ha így vásárolsz

A pandémia alatt valóságos hullámvasútként mozgott a társadalom pénzügyi stabilitása. A járvány alatt rengetegen veszítették el állásukat, vagy kerültek más okból nehéz helyzetbe. Bár a magyarok jó része megtanulta, hogy sosem tudni, mit hoz a holnap, ezért összességében a járvány második felében már gyarapodtak a magyarok megtakarításai, továbbra is rengeteg olyan család van, akiknek nincsen semmilyen vésztartaléka. A magyarok hitelek iránti bizalma eközben látszólag javulóban van és a fizetési szokásainkban az elmúlt két évben lezajlott digitális áttörésnek hála egyre gyakrabban nyúlnak fizetési kártyáikhoz. A Pénzcentrum ebben a bonyolult helyzetben a hazai nagybankokat kérdezte meg: élénkült-e a járvány óta a hitelkártya-használat, és jellemzően mire költött ezekkel a lakosság. Meglepő dolgokra jutottunk.

A magyar háztartások közel 60 százalékának rontotta a pénzügyi helyzetét a koronavírus-járvány. A válaszadók 39 százaléka mondta, hogy kisebb, míg 18 százaléka azt, hogy nagyobb mértékben szenvedte meg anyagilag a pandémiát. A járvány a pénzügyi megtakarítások szerepét is felértékelte: míg 2019-ben 70 százalék tartotta szükségesnek, hogy félretegyen, 2020-ban ez az arány 80 százalék, 2021-ben pedig 79 százalék volt, írja a Pénzcentrum.

A koronavírus-járvány a napi pénzügyek intézésére is hatással volt, hozzájárult a digitális bankolás szélesebb körű elterjedéséhez. Egy az IMAS International az Erste Csoport számára végzett felmérésben a válaszadók 37 százaléka nyilatkozott úgy, hogy többet használ érintésmentes fizetési megoldásokat (bankkártya, mobiltelefon), mint a pandémia előtt, míg 31 százalék arról számolt be, hogy már ritkábban fizet készpénzzel.

Biztatónak tűnt, hogy a magyarok fizetőképessége pedig 2021 eleje óta állandó növekedésben volt. Az Intrum vezető követeléskezelő a GKI Gazdaságkutató Zrt.-vel közösen létrehozott fizetőképességi indexének adatai biztatóak. Eszerint a háztartások tavaly októberi, novemberi és decemberi havi fizetőképességi indexeinek átlagértéke 43,38, míg a harmadik negyedév átlagértéke 43,33 pont volt, azaz lényegében azonos szinten maradt.

A vizsgált időszak végére, 2021 decemberében 46-os szinten állt az index, ami valamivel magasabb az éves átlagnál – összességében a tavalyi év eleje óta nem változott jelentősen a lakosság fizetőképességi indexe. Az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború, és az ennek következtében meghirdetett széleskörű nemzetközi gazdasági szankciók azonban övid- és középtávon újból nagy bizonytalansággal töltik el a magyarokat.

Az IMAS International tavaly év végi felmérése szerint ennek ellenére a magyar háztartások 57 százalékának rontotta a pénzügyi helyzetét a járvány. A válaszadók 39 százaléka kisebb, 18 százalék nagyobb mértékben szenvedte meg a járványt anyagilag.

A megkérdezettek 18 százaléka több pénzt tesz félre most, mint a válság előtt. Az ő átlagos megtakarításuk 23 százalékkal, havi 29 400 forintra nőtt. A felmérést ugyanolyan módszertan szerint Közép- és Kelet-Európa hat másik országában is elvégezték, ekkorát egy helyen sem emelkedett a megtakarítás összege. Ez azonban inkább arról árulkodik, hogy a magyarok tartanak egy újabb válságtól, mintsem a magyarok anyagi jólétének javulásáról.

Az elmúlt évben a Pénzcentrum már foglalkozott azzal a jelenséggel, hogy a pandémia által okozott válság milyen hatással volt a másfél-kétmillió magyar hitelkártya-birtokos vásárlási szokásaira, most pedig a járvány lecsengésével, de vélhetően egy új válság közepén ismét utánajártunk, mi változott tavaly óta.

Egyre többen használnának hitelkártyát?

A magyar lakosság megtépázott anyagi helyzete, a pénzügyi bizonytalanság és a digitális megoldások terjedése hatalmas lökést adott a bankkártyáknak és a hitelkártyáknak. A Pénzcentrum ezért most a hazai bankok segítségével akart tisztább képet kapni, a hitelkártya-használat változásaival kapcsolatban. Bár lapunk csak néhány választ kapott a hitelkártya-használat változásával kapcsolatban, azok nagyban egybecsengnek. A beszámolók szerint hitelkártyák népszerűségének tavalyi, robbanásszerű felfutása után mára a kép inkább felemás.

A hitelkártyák népszerűsége a pénzügyileg tudatosabb ügyfelek körében változatlan míg egyéb szegmensekben inkább csökkenést mutat - írta válaszában a CIB Bank. A pénzintézet tapasztalatai alapján elmondható, hogy a hitelkártyás vásárlásoknál a tranzakciók darabszáma nem változott szignifikánsan viszont jelentősebb növekedés volt látható az egy tranzakcióra jutó összegekben.

Hitelkártyáknál a leggyakoribb használat jelenleg tapasztalataik szerint a POS terminálokon folyik. 2021 elején ugyan ezeknél is tapasztaltak egy megtorpanást, aztán fokozatos emelkedés mellett az év végi ünnepi szezonban nőttek a számok, azóta pedig újra egy természetes visszaesés látszik.

A Raiffeisen Bank kérdésünkre elárulta, hogy a forgalomban lévő hitelkártyáik száma csökkent, elmondásuk szerint nagyjából a piac egészére jellemző visszaesésnek megfelelő mértékben. A hitelkártyák tranzakciós forgalma ellenben a kibocsátott kártyák számában bekövetkezett csökkenéssel ellentétesen minimálisan nőtt.

A digitális áttörést ennél a pénzintézetnél is érezték. A fizikai vásárlások számának a pandémia alatti visszaesése az online vásárolások térnyerése még mindig látszik, úgy a betéti kártyás, mint a hitelkártyás ügyfelek vásárlási szokásain is.

Az OTP Bank is a többi pénzintézethez hasonló tendenciákról számolt be. Mint elárulták, bankuknál nem volt számottevő változás a hitelkártyák darabszámában az elmúlt két évet nézve. A tranzakciós forgalomban ellenben jelentős emelkedést tapasztaltak az előző évhez képest.

A hitelkártya-használat tekintetében továbbra is a bevásárlások a legjellemzőbbek. Ennek aránya az elmúlt két évben jelentősen nem változott. Az autóval kapcsolatos kiadásoknál, illetve az utazás és szállás kategóriánál viszont jelentősen nőtt a tranzakciós forgalom és a kategóriák részesedése az összes tranzakciós forgalomból is - árulták el az OTP-től.

Az MNB legutóbbi statisztikái mindenesetre azt mutatják, a pandémia berobbanása óta nem látott szinteken van a kibocsátott hitelkártyák száma. 2021. december 31.-én 1 millió 246 ezer hitelkártya volt hazánkban forgalomban, ami 2,4 százalékos, 28 800 darabos növekedés az egy évvel azelőtti számhoz képest. A visszaesés, tehát az idei évben indulhatott be és lehet, hogy a növekvő gazdasági bizonytalanság is kihatott rá.

Persze a kártyamegszüntetések oka lehet az ismét felpörgő hitelfelvételi kedv. Szárnyal a lakáshitel, hosszú hónapok után ismét erősödött a babaváró hitelek iránti érdeklődés, és a személyi kölcsönök is igennépszerűek -viszont mivel a hitelkártya hitelkeret is beleszámít, hogy jövedelemfüggően mekkora törlesztőrészletet vállalhat valaki, ezért sokan szüntetik meg kölcsönigénylés alatt a használaton kívüli hitelkártyáikat. Természetesen semmiben nem lehetünk biztosak, a forgalomban lévő kártyák számának, a bankok által közölt csökkenése mindenesetre nem jelent ellentmondást a használat élénkülésével.

Sokan értik félre a hitelkártyák előnyeit

Az is közrejátszhat a hitelkártyák stabilan elég alacsony számában, hogy rengeteg magyar továbbra is úgy fél a hitelkártyától, mint a tűztől, pedig valójában a kedvezményeket kihasználva rengeteget meg lehet vele takarítani. A hitelkártyák legnagyobb vonzereje pedig nem is a kedvező kamatokban, vagy számlavezetési díjban, mint inkább az ilyen, különleges kedvezményekben rejlik. Ezek közül is érdemes ismerni a legelterjedtebbeket.

Vásárlási kedvezmények

Hitelkártyánk segítségével törzsvásárlói programokban is részt vehetünk, akár 10-20 százalékos kedvezményekre szert téve a szolgáltatónkkal szerződő üzletekben. Ezek a partnerüzletek lehetnek élelmiszer diszkontok, éttermek, vagy benzinkutak.

Pontgyűjtő program

Bankunk más szolgáltatókkal közösen piacra dobhat úgynevezett co-branded kártyákat is. Az ilyen kártyák gyakori jellemzője, hogy a vásárlások során pontokat gyűjthetünk, amiket a partnercégnél válthatunk be valamilyen kedvezményre.

Áruhitel

A hitelkártya sok üzletben a kedvezményes, akár 0 százalék THM-el kecsegtető áruhitelek egyik előfeltétele.

Utasbiztosítás

Magasabb kategóriás kártyákra jellemző kedvezmény a teljes körű utasbiztosítás és esetenként a repülőterek exkluzív várótermeinek akár ingyenes használata is.

Pénzvisszafizetés

A hitelkártyák egyik legnagyobb előnye, hogy használatukkal akár 4-5 százalékos jóváírást szerezhetünk vásárlásaink után. Ezekhez a jóváírásokhoz negyedévente, félévente, vagy évente juthatunk hozzá. A pénzvisszatérítés jellemzően évi 30-50 ezer forint körüli összegben van maximalizálva és nem csak vásárlások, de például közüzemi számlák befizetése után is jár.

Persze az óvatlanok ettől függetlenül sokat bukhatnak egy hitelkártyán, mert keményen behajtják a bankok a kamatot azoktól, akik nem egyenlítik a számlát időben.Ezért egyáltalán nem nehéz hitelkártya-adósságot felhalmozni, de okosan használva ezt a veszélyt is elkerülhetjük.

Azt feltételezzük, hogy a vásárlói tudatosság erősödésével több kártyahasználó rájött, hogy az élelmiszert is megveheti hitelkártyával, adott esetben ezzel is spórolva. És persze az is lehet, hogy vannak magyar családok, akiknek egyszerűen nem volt más választása.

Akárhogy is, aszerint, mire költ valaki hitelkártyáról, mekkora keretösszegre van szüksége, mekkora a nettó jövedelme, vagy milyen havidíjat hajlandó bevállalni, érdemes átgondolni, melyik hitelintézettől igényli a kártyát. Segít a döntésben a Pénzcentrum Hitelkártya Kalkulátora, amelyben személyre szabottan választhatjuk ki a legjobb ajánlatot. A THM sem marad rejtve, ami egyes esetekben csaknem 40%! Mielőtt döntesz, gondold át alaposan!

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

pénzcentrum

bankkártya

hitelkártya