Hivatalos: régóta várt gyorsforgalmi út épül Észak-Magyarországon

Dubóczky Krisztina   
  Megosztom
Hivatalos: régóta várt gyorsforgalmi út épül Észak-Magyarországon

A kormány döntése értelmében a következő négy évben 60,8 milliárd forint fordítható komplex közútfelújításra és -fejlesztésre, míg a következő két évben 8 milliárdból lehet útfelújításokat végezni. A Magyar Közlönyben megjelent határozatban a komplex közútfelújítási és -fejlesztési feladatokra szánt összeg 18 milliárd forint a 2022-es évben. A HelloVidék a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) segítségével szedte össze a vidéket érintő idei útfejlesztéseket Észak-Magyarországon.

1. Új nyomvonalú elkerülő épül Bátonyterenyén

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium 2021. év elején adta ki a NIF Zrt. részére a Bátonyterenye-Kisterenye elkerülő út megépítésének feladatát, majd 2021 nyarán bővítette a műszaki tartalmat Bátonyterenye átkelési szakaszának korszerűsítésével és felújításával. Közel négyéves munka eredményeként indulhat el a beruházás legkésőbb nyár elején.

A 23. sz. főút Bátonyterenyét és övezetét érintő beruházása számos előnnyel jár, hiszen a projekt megvalósulását követően jelentős mértékben csökkenni fog a közlekedési balesetek kockázata a térségben. A települések rövidebb idő alatt lesznek elérhetők, továbbá az elkerülő út révén a belterületi szakaszok forgalma, és ezáltal a környezetterhelés is csökken majd

- írja a NIF híreiben.

A beruházás három fontos részből tevődik össze:

  • Első részét képezi a 2,26 km hosszú átkelési szakasz felújítása. Az érintett szakasz 3 db szintbeni csomópont, 2 db műtárgy, 19 m támfal és 347 m hosszú kerékpárút építését is tartalmazza.
  • A beruházás második eleme a 2,3 km hosszú Bátonyterenye elkerülő út megépítése.
  • A beruházás harmadik eleme a Bátonyterenye észak-déli irányú összekötő út megépítése. Ez az összesen 2,19 km-es szakasz 2×1 sávos összekötő útként épül meg, és keresztezi az új elkerülőt.

A beruházás megvalósításához szükséges területek megszerzése várhatóan 2022 júliusában lezárul. A beruházást a NIF az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, hazai forrásból összesen 14,2 milliárd forint értékben valósítja meg. A kivitelezést a Colas Út Építőipari Zrt és a HE-DO Építő Zrt. konzorciuma végzi.

2. Megkezdődött Gyöngyös nyugati elkerülőjének építése

Sikeres közbeszerzési eljárást követően folytatódik az a két projektből álló fejlesztés, melynek eredményeképp Gyöngyös jelentős forgalmi terheléstől mentesül, és egyben magas színvonalú belvárosi útfelújításokon esik át.

A most induló beruházás során elvégzik a 2006-ban már megépített, a 2406. j. úttól tartó nyugati elkerülő út felújítását 2986 méteren, továbbá a felújított út folytatásaként 1539 méter hosszon épül új útszakasz, egészen a 3. sz. főútig, melyhez körforgalommal csatlakozik (nyugati elkerülő II. ütem). Az új szakaszon ezzel együtt összesen 3 körforgalom épül, ebből egy a már említett 2×2 sávos 3. sz. főút, a 3203 j. út és az elkerülő út turbó körforgalomú csomópontja, egy a 3. sz. főúttól északra tervezett belterületi utaknak ad csatlakozási lehetőséget, valamint egy, amely a Déli Külhatár utat és a 3203 j. utat csatlakoztatja be a 3. sz. főútra.

Két patakhíd is épül

Egy 12 m támaszközű patakhíd a Tarján-patak felett és egy 15 m támaszközű híd a Gyöngyös-patak felett. A projekt keretében felújítják továbbá a 3. sz. főúton található Nagy-patak hidat, melyen szigetelés- és burkolatcserét hajtanak végre. Javításra kerül a felszerkezet, új szegélyek beépítése valósul meg. Az út koronaszélessége jellemzően 10 m, útburkolat-szélessége jellemzően 7,5 m lesz. Megépül 2 db keresztező földút a Gyöngyös-Rédei víztározó déli részénél 182 m hosszban, valamint 2 db párhuzamos földút 325 m hosszban.

A projekt másik elemeként megvalósul a belterületi közútfejlesztések II. üteme, amely az engedélyköteles beavatkozásokat tartalmazza a 2406 j., a 24312 j. és a 24136 j. utakon.

A 2406 j. út (Damjanich János utca) Kálvária utca és Eötvös Loránd tér közötti szakaszán a Kálvária utcai csomópontot átépítik, a Damjanich utcát kiszélesítik, szervizútját átépítik. Parkolóhelyek létesülnek, valamint a Damjanich-Deák-Vachott utcák találkozásánál új körforgalmú csomópont épül.

A 2406 j. út (Kossuth Lajos utca) Petőfi Sándor utca és az Orczy kastély közötti szakaszán burkolatfelújítási munkálatokat végeznek el, melyek magában foglalják a szegélyépítéseket és cseréket. Új balra kanyarodó sáv kerül kialakításra az Orczy kastély előtt, mely a jelzőlámpa áthangolásával együtt valósul meg.

A 24312 j. út (Kossuth Lajos utca) Orczy kastély és a Vasút utca közötti szakaszán a burkolat teljes szélességében történő felújítása valósul meg, szükséges szegélycserékkel és helyenként teljes pályaszerkezet-cserével együtt.

A 24312 j. út Vasút utcai szakaszán a zöldfelületek megóvása érdekében szabályos parkolóhelyeket építenek ki. A 24136 j. út (Petőfi Sándor út) Korcsolyás Tamás és Őrálló utcák közötti szakaszán közvilágítással ellátott buszöböl és gyalogátkelőhely kerül kialakításra.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta:

A nyugati elkerülő befejezésével nagymértékben csökken a forgalom, a zaj- és levegőszennyezés, mérséklődnek a baleseti kockázatok a városban. A Gyöngyös északi-északkeleti vonzáskörzetébe tartozó településekről gyorsabban, kényelmesebben és biztonságosabban lehet majd elérni az M3 autópályát. A kormány az új szakaszok építése mellett a meglévők felújításával is emeli a hazai közúthálózat szolgáltatási színvonalát. Gyöngyös térségében 2010 és 2022 között mintegy 180 kilométeren újulnak meg fő- és mellékutak több mint 15 milliárd forintból, köztük a 3-as főútból a város központjában leágazó 24-es főút huszonhat kilométeres összefüggő szakasza is Parádig.

Pántya József, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgatója kiemelte:

Az induló fejlesztések nagy fellendülést hozhatnak Gyöngyös és az agglomerációba tartozó városok életébe. Hiszen azontúl, hogy a belterületi szakaszok felújítása vonzó városképet teremt, a turizmus erős fellendülését is elősegíti, a nyugati elkerülő felújítása és hiányzó szakaszának megépítése fontos tehermentesítő szerepet tölt be.

A beruházásokat a NIF az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, hazai forrásból, két különálló vállalkozási szerződés keretében, összesen 4.999.888.000 forint értékben valósítja meg. A kivitelezést a HE-DO Építő Zrt. és a Colas Út Építőipari Zrt. konzorciuma végzi.

3. Balesetveszélyes csomópontokat építenek körforgalommá a 31. számú főúton

A 31. sz. főúton megnövekedett személyi- és teherforgalom-, valamint a nem megfelelő geometriai kialakítások miatti, jelenlegi balesetveszélyes csomópontok az átépítést követően biztonságosabbá válnak és dinamikusabbá teszik a közlekedést.

Körforgalom épül Nagykátán a 31. sz főút és a 311. sz főút találkozásába, a Jászberényi út és a Kossuth Lajos utca kereszteződésébe, mely könnyebb és biztonságosabb áthaladást eredményez az erre közlekedők számára. Szintén körforgalom teszi majd dinamikusabbá a közlekedést Sülysápon is, a 31. sz főút és a 3105. j. út találkozásában, a Pesti út – Fő utca – Szent István tér csomópontjában.

Mivel a körforgalmak sűrűn beépített belterületi szakaszon helyezkednek el, az új csomópontokat ezen körülményekhez igazodva alakítják ki. A helyszíni kötöttségek ellenére jól használható 4 ágú körforgalom épül Nagykátán és 3 ágú körforgalom épül Sülysápon, melyek teljes mértékben igazodnak majd a megváltozott forgalmi terheléshez.

Annak érdekében, hogy a gyalogos forgalmat is biztosítsák a járókelők számára széles gyalogjárdát, valamint a körforgalmi ágak elválasztó szigetein átvezetett gyalogos átkelőhelyeket alakítanak ki, Sülysápon három, Nagykátán két darabot.

A csomópontok átépítése és a megváltozott nyomvonal vezetés miatt szükségessé válik a meglévő oszloptranszformátor állomások átépítése is egy-egy kompakt transzformátorállomásra. Az átépítési munkálatok feltétele, hogy az állomások légvezetékeit földkábelekkel váltsák ki.

Ehhez kapcsolódóan a projekt részét képezi továbbá a kisfeszültségű szabadvezetékes hálózat és csatlakozóvezetékeinek kiváltása, valamit a hírközlő vezetékek és a közvilágítási berendezések átépítése és bővítése is.

Jelenleg mindkét helyszínen az épületek és közművek előzetes állapot felmérése zajlik, valamint elkezdődtek a bozót és cserje irtási munkák (előkészítő földmunkák: humuszolás), valamint a vállalkozó dolgozik a közmű vezetékek feltárásán, építésén és kiváltásán is.

Pántya József, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgatója a kapcsolódó beruházásokról azt mondta:

Társaságunk két a térséget érintő projekt előkészítésén is dolgozik. A 31. sz. főút Budapest és Nagykáta közötti, 46 km hosszú szakaszára a településeket elkerülő főútra vonatkozó tanulmánytervet készíttetünk és a tervezőnek 2023 I. negyedévre a környezetvédelmi engedélyt is meg kell szereznie a kiválasztott nyomvonalra. A 311. sz. főút Cegléd-Nagykáta 30 kilométeres szakászának 11.5 tonnás burkolatmegerősítéséhez a tervezőt közbeszereztettük. Jelenleg az ajánlatok értékelése zajlik.

A fejlesztések az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a NIF Zrt. beruházásban hazai forrásból valósulnak meg. A két körfogalom kivitelezője a KM Építő Kft. A nagykátai beruházás kivitelezésnek nettó értéke közel 350 millió, a sülysápi fejlesztésé pedig több mint 600 millió forint. A munkákat mindkét esetben jövő év nyaráig fejezi be a vállalkozó.

3. Ideiglenesen lezárják Tokajban a Bodrog-parti sétányt

A Tokaj-kör kerékpáros útvonal megvalósítása során a kivitelezést végző vállalkozó 2021 őszén elkészítette a kerékpárutat a Bodrog-parti sétánytól szintben elválasztó gabion falat. A párhuzamos beruházásban elkészült és nemrégiben átadott Bodrog-parti sétány azonban a gabion fallal érintett szakaszon a Tokaj-kör kerékpáros útvonal projekttel közös munkaterületen található.

A hídról levezető kerékpárút építési területe a gabion fal és a 3838. j. összekötő út által közbezárt terület, így az építési forgalom és a munkavégzés okozta esetleges omlásveszély miatt az érintett szakaszokon a Bodrog-parti sétányt a gyalogos forgalom elől biztonsági okokból lezárták 2022. április 7-től.

A NIF Zrt. folyamatos tájékoztatást nyújt a projektet érintő közúti és gyalogos forgalomkorlátozások változásaival kapcsolatosan.

A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, hazai és uniós forrásból valósul meg. A kivitelezést a „KE-VÍZ 21” Zrt. – ZEMPLÉNKŐ Kft. konzorcium végzi nettó 1,6 milliárd forint értékben.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

útépítés

útfelújítás

beruházás

körforgalom

híd