Horror drágulás vidéken: milliókkal kerülnek többe a használt autók, és hol a vége?

Pais-Horváth Szilvia   
  Megosztom
Horror drágulás vidéken: milliókkal kerülnek többe a használt autók, és hol a vége?

Nincs jó hírünk azoknak, akik épp használt autó vásárlásán törik a fejüket! A HelloVidék szakértőktől megtudta, bődületes a drágulás a piacokon: a meghirdetett autók átlagára a közel 4,9 millióról 5,3 millió forintot meghaladó értékre nőtt, ami a nagyjából 1 hónappal ezelőtti adatokhoz képest 9 százalékos növekedést jelent.

A tavalyi évet minden korábbinál nagyobb forgalommal zárta a belföldi használtautó-piac. 2021-ben hozzávetőlegesen 819 ezer használt autó cserélt gazdát. Ez azt jelenti, hogy közel egy évtized alatt duplájára emelkedett a használt személyautók hazai adásvételeinek száma, ami az előző évhez képest 3,4 százalékos növekedést jelent. Ahogy Matas Buzelis, a carVertical autóipari szakértője a HelloVidéknek elmondta, Magyarországon a használtautó-piac folyamatos bővülését ideiglenesen visszavetették ugyan a 2020-as koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások, de ezt követően ismét fellendülés volt tapasztalható. Ez a trend egyfelől az autóipart sújtó chiphiánynak tudható be, mely a kereslet jó részét a használtautó-piac felé irányította, de élénkítő erővel hatott a hazai személygépkocsipark általánosan tapasztalható, dinamikus növekedése is.

Miként alakult vidéken a használtautó-piaca?

Míg a nyugati, fejlettebb régióban kisebb a szórás, addig a közép-magyarországi és a keleti megyékben településenként is nagy eltérések lehetnek. Erre egy tökéletes példa, amit Matas Buzelis, a carVertical autóipari szakértője osztott meg a HelloVidékkel, a romániai határnál fekvő Hajdú-Bihar megye. Míg a kisebb településeken nagy gazdasági változás nem tapasztalható, addig

mivel nagyobb beruházások valósulnak meg a térségben – ilyen például a debreceni BMW gyár építése. Az ilyen beruházások sok munkaerőt igényelnek, ezáltal növekszik a verseny a munkaerő után, ami magasabb fizetéseket eredményez. A KSH adatai alapján az ilyen beruházások megszaporodtak az elmúlt években Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is, viszont ezekre régiókra valószínűleg továbbra is az olcsóbb árkategóriájú és idősebb (25-10 éves) autók népszerűsége lesz jellemző, mivel a használtautók átlagára is hasonló ütemben növekszik, csak nagyobb lesz az adott típus legolcsóbb és legdrágább változata közötti árkülönbség.

Matas Buzelis, a carVertical autóipari szakértője szerint továbbra is jellemző, hogy

elsősorban inkább dízeleket, mivel Nyugat-Európában egyre több városból tiltják ki az öreg dízelautókat. Itthon viszont még minimális az aggodalom a dízelek betiltása kapcsán, ezért jellemzően hamar gazdára találnak ezek a rosszabb állapotban lévő járművek, sokan ugyanis nem tudnak ellenállni az akár 200 ezer forintos engedménynek egy magyar forgalmazású, azonos típusú autóval szemben.

Milyen változások tapasztalhatók az év eleje óta?

Az év elején a használtautó-import 10%-kal múlta felül az egy évvel korábban mért adatokat. A szakértők szerint az ukrán-orosz háború kitörése viszont azonnal éreztette hatását a hazai piacon. A keresések száma februárban hirtelen a negyedével esett vissza. A vásárlók óvatossága azóta is jól érzékelhető: az elmúlt hetekben 4,8 százalékkal kevesebben böngésztek a használtautó-hirdetések között, mint a háború kitörését megelőző napokon.

A háború következményeként fellépő üzemanyag-ellátási akadozás a keresések üzemanyag szerinti összetételét is befolyásolta. Míg korábban az összes keresés 63 százalékát a benzines járművek tették ki, március elejére ez a szám 52 százalékra csökkent. Jelentősen megnőtt viszont az elektromos és hibrid meghajtású autók iránti érdeklődés: néhány nap alatt 15 százalékról 26 százalékra emelkedett a keresések száma. Ez egyértelműen jelzi, hogy előtérbe került az üzemanyag-ellátás biztonságának szempontja, aminek következtében jelentősen nőhet az elektromos meghajtású járművek iránti kereslet

- tette hozzá Matas Buzelis, a carVertical autóipari szakértője.

Hogyan változtak az árak?

A februárban kitört ukrajnai háború óta a meghirdetett használt autók ára egyértelműen emelkedett néhány százalékkal. A háború következményeként fellépő jelentős árfolyamváltozás hatása már pár nap elteltével is éreztette hatását a piacon. Az importautók árával együtt megugrott a belföldi használt autók piaci ára is. A JóAutók.hu hirdetési portál adatai szerint a meghirdetett használt autók átlagára a közel 4,9 millió forintos értékről 5,3 millió forintot meghaladó értékre nőtt, ami a nagyjából 1 hónappal ezelőtti adatokhoz képest 9 százalékos növekedést jelent.

Melyek a legkedveltebb márkák jelenleg – milyen áron kelnek el az autók?

2022 első harmadában – nem hivatalos statisztikák szerint – az tapasztalható, hogy a vásárlókat egyre inkább a racionalitás vezeti:

Az Astrát a Suzuki Swift követi, harmadik helyen pedig a Skoda Octavia áll. Az autóvásárlási trendek változását jól mutatja a hibrid és elektromos autók iránti keresések száma is. A hibridek esetében továbbra is a Toyota a legkeresettebb autó, a második Nissan Leafre, ezt követi a Renault Zoé.

Magyarországon, főleg vidéken, az Opel Astrák és a Suzuki Swiftek, amelyek már megjelenésükkor is alacsony árkategóriájúnak számítottak, a mai napig a rendkívüli megbízhatóságukról nyújtanak tanúbizonyságot, ezáltal a mai napig sok kezdő vagy takarékos sofőrnél találnak új gazdára. Emellett a Volswagen Golf IV és a Ford Focus szerzett hasonló népszerűséget. A Volkswagen a legendásan megbízható 1.9 tdi motorjával zárta magát a vásárlók szívébe, míg a Ford a jó futóművekkel és a megbízható, szívó benzines motorjaival.

- közölte a HelloVidéknek a szakértő.

A Volkswagen Golf széria népszerűségét Magyarországon a 2-es megjelenése alapozta meg. Megbízható dízel- és benzinmotorjukkal, kedvező árukkal ideálisak voltak a költekezni kevésbé szerető magyar társadalom számára. A Golf V különösen kedvelt nagy beltere és a megjelenéskor modernnek számító felszereltsége miatt. A legjobb áron a tdi motorokkal felszerelt típusokat lehet tovabbadni, a benzinesekből pedig a nem FSI, TFSI motorosokat – ez a két benzines motortípust ugyanis kevésbé tartják megbízhatónak.

A német prémium márkák mellett kedvelt típus hazánkban a BMW is, különösen az e46-os 3-as modell. Azzal együtt, hogy sok meglehetősen rossz állapotban lévő példány fut az utakon, ami némileg csökkenti a vásárlói bizalmat és megnehezíti a jó áron történő eladást, a megkímélt e46-osok – motortól függően, a koruk ellenére – 1 millió forint fölött is elkelnek. A leggyakoribb motorváltozat a 320d, és a 320i – mindkét hathengeres benzinmotor megbízhatónak számít. A későbbi BMW 3 modellekkel szemben viszont nagyobb a bizalmatlanság, főleg az N-nel kezdődő motorkódú benzinesekre van sok panasz, azonban az e46 utáni generáció még tartja a jellemzően 1,5-3 milliós árat. A drágábbak között a nagyobb motoros típusokat lehet megtalálni, például sokan szeretik a 330d-ket, melyeknek ára az öregebb szériában is még bőven 1 millió Ft fölött van.

Csökkent vagy nőtt a használtautó kereskedések száma az elmúlt években?

Hivatalos adatok hiányában inkább csak következtetni lehet arra, hogy csökkenőben van a hagyományos használtautó-kereskedések száma – ezeket sok esetben az egyéni kereskedők váltják fel

– tudta meg a HelloVidék a hazai szakemberektől. Őket két csoportra lehet osztani: azokra, akik autók behozatalával és értékesítésével foglalkoznak, és azokra, akik használtautók felvásárlása és adott esetben szervizelése, valamint esztétikai hibák javítása után haszonnal értékesítik tovább az adott gépjárműveket.

Interneten vagy a márkakereskedésekben nagyobb arányú-e az értékesítés?

2021-ben az előző évinél 20 százalékkal többször, összesen 527 millió alkalommal kerestek autót a látogatók a Használtautó.hu oldalon. Ezt megerősíti a megkötött adásvételek száma is: tavalyi rekordszámú, 818 557 tulajdonosváltást regisztráltak, ami azt jelenti, hogy a 3,92 milliós hazai autóállomány csaknem ötöde gazdát cserélt.

Pontos számadatok nem állnak rendelkezésre, de a szakma tapasztalatai alapján Magyarországon – vidéken és a fővárosban egyaránt – jellemzően még a márkakereskedések tarolnak. Ez a trend azonban hamarosan megfordulni látszik, ugyanis a vidék – különösen a nyugati régiók – is egyre jobban digitalizálódik, és a gyártók is népszerűsítik az online ügyintézést. Jelenleg viszont még többen ragaszkodnak a hagyományos, személyes ügyintézéshez, mivel a vidékiek nagy része még nem bízik meg eléggé az elektronikus felületekben annyira, hogy egy nagyobb összeget kockára tegyen

– tette hozzá Matas Buzelis, a carVertical autóipari szakértője.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

autokereskedés

használt autó

autovásárlás

vidék