Húsleves, palacsinta, rántotta, müzli? Most kiderül, melyek az ország kedvenc ételei

HelloVidék   
  Megosztom
Húsleves, palacsinta, rántotta, müzli? Most kiderül, melyek az ország kedvenc ételei

Egyértelműen a húsleves vezeti a hazai gasztro toplistát, legalábbis ami a klasszikus magyaros ételeket illeti – derült ki egy friss kutatásból. A második helyezett a bableves lett, a rántott hús a harmadik helyen végzett az összesített listában. Cikkünkben most annak jártunk utána, hogy miként étkeznek a magyarok: mit esznek szívesen reggelire, ebédre és vacsorára. Lássuk legkedveltebb fogásokat!

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy friss tanulmány eredményei azt mutatták, hogy a válaszadók 68 százaléka ugyanazon a héten legalább kétszer ette ugyanazt a reggelit, illetve az esetek kilenc százalékában ugyanazt a vacsorát eszi. De mit jelent ez az egészségünkre nézve?

Pszichológiai oldalról nézve az étkezéseinkkel kapcsolatban lehetnek "hedonikus" vagy "haszonelvű" céljaink. A hedonikus célok azok, amelyek arra késztetnek bennünket, hogy olyan ételeket keressünk, amelyek kellemesebbek, míg a haszonelvűek egészséges vagy kényelmes ételeket keresnek – még akkor is, ha nem ezek a legizgalmasabb vagy legkielégítőbb választások.

A szakemberek szerint ez valószínűleg biológiai és pszichológiai tényezők kombinációjának köszönhető. Mivel az emberek „a legtöbb energiával reggel rendelkeznek”, így előfordulhat, hogy délelőtt, gyorsan elkészíthető, kevésbé izgalmas ételeket választanak. Az a tény, hogy rohanunk reggelente - menni kell a munkahelyünkre, elvinni a gyerekeket az iskolába, vagy mindkettő - azt jelenti, hogy egyszerűen könnyű, gyors és hatékony ételeket akarunk enni reggelente.

A kutatásban vizsgált étkezési naplók mindegyike feltárta, hogy hajlamosak vagyunk "haszonelvű célokat követni" reggelinél, miközben nagyobb valószínűséggel fogyasztunk kellemesebb ételeket ebéd vagy vacsora közben. Ez alól a szabály alól kivételt képeztek a hétvégék, ami logikus: sokunknak több ideje van a reggeli elkészítésére és elfogyasztására szombaton vagy vasárnap, mint mondjuk a hét közepén. A szakértők azt is kiemelték, hogy a reggeli ételeket általában elég unalmas szavakkal írták le a résztvevők a naplókban. Viszont az ebédre vagy vacsorára elfogyasztott ételeket sokkal nagyobb valószínűséggel írták le az "örömhöz kapcsolódó szavakkal", mint például ízletes, sós vagy finom. Mint mondják, nem feltételnül rossz az, ha legtöbbször ugyan azt reggelizzük. Ehhez persze az szükésges, hogy, ha ezeket az ételeket a lehető legegészségesebb módon készítjük el, figyelve az alapanyagokra, fűszerekre stb. Ha találunk egy tápláló, könnyed és finom reggelit, és ezt elkészítjük néhányszor a héten, a lehető legegészségesebb módon, akkor ez egy jó szokássá válhat. Így ez lehetővé teszi számunkra, hogy gyorsan összedobjuk a reggelinket, illetve, hogy táplálóan és egészségesen étkezzünk reggelente.

Mit eszik reggelire a legtöbb magyar?

Ahogy arról már beszámoltunk, egy korábbi online kutatásból - amelyet közel 800 fő megkérdezésével készített a Pek-Snack -, hogy 10-15 percet fordít a reggelire a legtöbb magyar, de a válaszadók egyharmada csupán 5-10 percet engedélyez magának erre az étkezésre.

A kutatás szerint a magyarok 73 százaléka reggelizik. Ez jó hír, tekintve, hogy mennyire fontos étkezése a napnak az egészségünk szempontjából a reggeli. Csupán a válaszadók 4 százaléka mondta azt, hogy kizárólag hétvégente van ideje reggelizni, és csupán 3 százalék hagyja ki teljesen ezt az étkezést

- közölte Antal Csaba, a cég ügyvezető igazgatója.

A reggelizési szokásokat felmérő kutatásból az is kiderül: a válaszadók 6 százalékának csupán útközben jut ideje enni. A legtöbben otthon fogyasztják el a reggelijüket, a kutatás résztvevőinek egyharmada pedig a munkahelyén eszik először. A válaszadók több mint fele szokott otthon is reggelizni, 40 százaléknak a családjával is van lehetősége elfogyasztani a napi első étkezést, és 20 százalék a munkatársaival is gyakran reggelizik. Hozzátette, a készen vásárolt reggelik között a kisboltban és áruházlánc üzletében beszerzett ennivaló dominál, de a válaszolók egyharmada pékségben, kávézóban is előszeretettel vásárol reggelit.

A magyarok túlnyomó többsége a sós reggeli híve. Sorrendben a szendvics, a sós pékáru, a húsfélék és a tojásos ételek a legnépszerűbb napindító ételek, de igazán magyaros megoldásként a lángost és a bundáskenyeret is többen felsorolták.

Ahol pedig édes a reggeli, ott a péksütemény, a gyümölcs, a müzli és a zabkása vezet. A péksütemények közül a kakaós csiga az egyeduralkodó, ezt követik a különféle ízesítésű croissant-ok, valamint a túrós, illetve a lekváros termékek. Van pedig, aki csupán egyetlen kocka csokoládéra esküszik reggel.

A megkérdezettek 44 százaléka tartja a nap legfontosabb étkezésének a reggelit, 21 százalékuk viszont máskor szeret enni a legjobban. A magyarok legfontosabb szempontjai a reggeli kapcsán az alábbiak: finom legyen, tápláló, egészséges, valamint könnyen és gyorsan elkészíthető.

Na és mi van a családi ebédekkel?

Érdekes eredményei voltak a Mit eszik az ország? online kutatásnak, amit a Ringier Axel Springer Magyarország kiadó gasztronómiai magazinjai indítottak el tavaly márciusban. A több mint két hónapon keresztül zajló online felmérés résztvevői száz, a hazai konyhakultúrában régóta megtalálható magyaros fogás közül választhatták ki tíz kedvencüket, illetve tetszés szerint bővíthették is a listát – így állt össze a hazai gasztro rangsor.

Az online kérdőívet összesen 3762 fő töltötte ki. Az adatok alapján áttekinthetővé vált a különböző nemek, korosztályok ízlése, valamint megtudható, hogy az egyes megyékben melyek a kedvenc ételek, illetve, hogy a válaszadók tudnak-e, szoktak-e főzni, milyen gyakran rendelnek ételt, és saját megítélésük szerint mennyire étkeznek egészségesen.

A húsleves a magyar favorit, szorosan a nyomában a bableves és a rántott hús

A csaknem 4000 kitöltő egyharmada választotta a húslevest a legkedveltebb magyaros fogásaként. Szorosan követi a bableves, valamint a rántott hús – készüljön akár csirkéből, pulykából vagy sertésből. A tíz legkedvesebb étel között helyet kapott még a lecsó, a csirkepaprikás, a töltött káposzta, a brassói aprópecsenye, a halászlé és a gulyásleves is. A top 10-es listát a palacsinta zárja. (Érdekesség, hogy alapvetően húsalapú ételek dominálják az összesített toplistát, édességből viszont csak a palacsintát találjuk a kedvencek között.)

Azzal a céllal vágtunk neki a kutatásnak, hogy alaposan utánajárjunk, mit kedvelnek a magyarok. Nagyon kíváncsi voltam, hogy beigazolódik-e az „ősi” legenda, miszerint a húsleves-rántott hús duó a vasárnapi ebédek lefőzhetetlen párosa. A felmérés eredményei azt mutatják, hogy a magyarok ízlése ennél összetettebb: a férfiak körében a bableves az egyértelmű favorit, a 18-49 éves, főleg Budapesten és a megyeszékhelyeken élő nők válaszait vizsgálva pedig a palacsinta veszi át a vezető szerepet és taszítja le a trónról a húslevest

– összegezte Ratkai Krisztina, az online felmérést indító gasztro kiadványok főszerkesztője.

A fiatalok édesebben szeretik az életet?

Egyedül a legfiatalabbak ízlése mutat feltűnő eltérést a többi korosztálytól. A 18 év alattiak kedvencei között olyan ételek is megjelennek, amelyek az összesített toplistáról lemaradtak, ilyen például a rántott sajt vagy a mákos guba. A Z-generáció kedvencei között jóval több édes étel szerepel, mint az összesítésben.

Meghatározó a nők szerepe a családok étkezésében

A felmérést több mint háromnegyed részben hölgyek töltötték ki, túlnyomórészt Budapestről és Pest megyéből. A nők családi étkezésben betöltött meghatározó szerepe tudományosan bizonyított tény, amióta Kurt Lewin pszichológus 1947-ben kimutatta, hogy az amerikai háztartásokban a háziasszonyok „kapuőr-szerepet” látnak el, és erős befolyást gyakorolnak a családtagok táplálkozási szokásaira. És nincs ez másképp a gyakorlatban a mai Magyarországon sem. A konyhaművészek között persze szép számmal találunk férfiakat is, de a felmérés mégis azt mutatja, hogy a téma iránt általánosságban mintha a nők érdeklődnének jobban

– nyilatkozta a Mit eszik az ország? kutatás eredményeit validáló dr. Bokor Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem Kommunikáció- és Médiatudomány Tanszékének adjunktusa.

Egészséges étkezésben Bács-Kiskun megye jár az élen

  • Legnagyobb arányban a Bács-Kiskun megyében élő kitöltők nyilatkoztak úgy, hogy egészségesen étkeznek (31%), a hajdú-bihariak körében pedig a legmagasabb azoknak az aránya, akik úgy vélik, még nem étkeznek elég egészségesen, de igyekeznek többet tenni ennek érdekében (69%).
  • Mi a helyzet a fővárosban? A budapesti kitöltők 28%-a egészségesen étkezőnek vallotta magát, a többség (58%) azonba úgy gondolja, van még tennivalója az egészséges táplálkozás terén.
  • A válaszok nemek szerinti vizsgálatából egyértelműen kirajzolódik, hogy a hölgyek nagyobb arányban próbálnak meg elmozdulni az egészségtudatos étkezés irányába, mint a férfiak.
  • Érdekesség, hogy az egészségesen étkezők kedvenc ételei szinte teljesen megegyeznek a nem egészségesen étkezőkével.

A többség maga főz, az ételrendelés háttérbe szorul

A felmérésből az is kiderült, hogy nagyon sokan ragadnak rendszeresen fakanalat: a kitöltők 41%-a nyilatkozott úgy, hogy naponta főz, további 41% hetente 2-3 alkalommal teszi ugyanezt. Kimondottan kevesen adták azt a választ, hogy havonta csak egyszer-kétszer (6,5%) vagy sohasem főznek (2,5%). A válaszadók 8%-a csak hétvégén készít saját kezűleg ebédet vagy vacsorát.

A rendszeres készételrendelés még nagy lemaradásban van a saját készítésű ételek fogyasztásához képest. A felmérés szerint a többség (53%) csak havi egy-két alkalommal rendel ételt, 32% viszont soha. Mindössze a kitöltők 2%-át teszik ki azok, akik rendeléssel oldják meg a napi étkezést. Azok közül, akik naponta főznek, 40% soha nem rendel ételt.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

mit eszik az ország

felmérés

kutatás

húsleves

rántott hús

bableves