A gyilkos kór különösen aljas módon terjed: kétmillió állat lehet veszélyben

HelloVidék   
  Megosztom
A gyilkos kór különösen aljas módon terjed: kétmillió állat lehet veszélyben

Hogy miért tér vissza ez a betegség rendre és újult erővel? Erről is beszélt Rusvai Miklós víruskutató, aki elmondta, a madárinfluenza kitörése a madárvonulásokhoz köthető, ezért tavasszal és ősszel mindig veszélyesebb.

Sokszor magasabb az úgynevezett rákenődéses fertőzés szerepe a madárinfluenza terjedésében, mint a cseppfertőzésé – mondta Rusvai Miklós az InfoRádiónak. A víruskutató, egyetemi tanár szerint a madaraknál elsősorban a bélrendszerben szaporodik a vírus.

A vizeken ürítkező vadkacsák, hattyúk, vadlibák, egyéb madarak ahogy ürítik a vírust, az egyéb, ott lévő házi madaraknak átadják. De ugyanígy a szabad tartású baromfitelepek fölött elrepülő madarak is lepottyanthatják a vírussal szennyezett ürüléket

– részletezte a kutató.

A baromfitelepek fertőződésének azért nagy szerinte a veszélye, mert a házi baromfi megbetegszik súlyosan, tömegesen elhullik, súlyos a gazdasági kár, az ember érdekében az érintett populációt fel kell számolni.

Hogy miért tér vissza ez a betegség rendre és újult erővel, arról elmondta, a madárinfluenza kitörése a madárvonulásokhoz köthető, ezért tavasszal és ősszel mindig veszélyesebb. Mára látszik, hogy

A víruskutató kiemelte, hogy sajnos nemcsak cseppfertőzéssel terjed a vírus, a ragályfogó tárgyak – telepek közt közlekedő teherautó, személyzet, takarmányos kocsik – is vihetik, szórhatják, jobban is, mint amennyire csak cseppfertőzés útján terjedne a vírus.

Nébih: kétmillió állat lehet érintett

Vajda Lajos, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Országos Járványvédelmi Központjának vezetője az InfoRádióban közölte,

Összesen eddig 120 megerősített pozitív eset van, de már kétmillió állat érintett lehet.A szabályokat mindig, mindenhol be kell tartani, egy kis kihagyás ugyanis egy egész telep létét veszélyeztetheti, a továbbterjedést nagyon nehéz megakadályozni, a mostani vírus minden korábbinál gyorsabban terjed. A Nébih úgy is igyekszik a fertőzési láncot elvágni, hogy ellehetetleníti a kapcsolatot a vadon élő és a házi madarak között. Ha már "bent van" a vírus, a továbbterjedés akadályozása már nagyon nehéz ügy Vajda Lajos szerint, főként, hogy élőhelyfrissítéskor költöztetni kell a madarakat ide-oda, elvihető a fertőzés akár ruhákon, gépeken is.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

madárinfluenza

madárinfluenza-fertőzés