Meddig emelkedik még a kerékpárok ára? Ennyibe kerül most egy középkategóriás modell

HelloVidék   
  Megosztom
Meddig emelkedik még a kerékpárok ára? Ennyibe kerül most egy középkategóriás modell

Évről évre egyre többen használnak kerékpárt, azonban e járművekre továbbra sem egyszerű az igényeknek megfelelő biztosítást találni a hazai kínálatban. Az érintett biztosítók többsége csupán más vagyonbiztosításokhoz kapcsolt kiegészítő biztosításként nyújt védelmet a biciklikre, az egyes termékek kizáró feltételei jelentősen eltérnek. A kategória legértékesebb eszközeire, az elektromos kerékpárokra és rollerekre pedig mindössze két éve köthető egyáltalán biztosítás – derül ki a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elemzéséből.

A Magyar Kerékpárosklub tájékoztatása szerint 2020-ban 15 százalékkal, tavaly pedig további 3 százalékkal nőtt a kerékpáros forgalom a fővárosban. A kétkerekűek népszerűségének két évvel ezelőtti megugrása tehát nem csupán a pandémia időszakos következménye volt, a kerékpározó budapestiek a korlátozások teljes feloldását követően is nyeregben maradtak.

A közúti balesetek halálos áldozatainak mintegy 8 százaléka kerékpáros, a KSH adatai szerint tavaly a személyi sérüléses balesetek közel 11 százalékát okozták biciklisek. Mind baleset- mind felelősségbiztosítási szempontból indokolt tehát a biztosítási védelem.

2020 óta biztosíthatók az elektromos kétkerekűek is

Fontos tudni, hogy amennyiben az elektromos kerékpár motorjának teljesítménye meghaladja a 300W-ot, vagy a motor a pedáltól függetlenül is képes önállóan hajtani a járművet, illetve a jármű 25 km/óránál nagyobb sebesség elérésére képes, a jármű besorolása már segédmotoros kerékpár, amelyre kötelező képjármű-felelősségbiztosítást kell kötni. Vezetéséhez szükség van vezetői engedélyre, és üzemeltetése során védőfelszerelést (bukósisakot) kell alkalmazni.

A koronavírusjárvány első szakaszában jelent meg az első biztosítás az elektromos kerékpárokra és rollerekre, amelyet kizárólag online lehet megkötni. Az applikációnak nem csupán a megkötéskor, hanem a megfelelő mértékű kártérítés megítélésekor is fontos szerepe van: amennyiben az eltűnés előtt a tulajdonos nem tölti fel a leparkolt járműről készített fényképet, a biztosító 15 helyett 50 százalékos önrésszel téríti csupán a rongálási vagy lopáskárt. Roller esetében pedig csakis zárt helyről történő eltulajdonítás esetén jár a kártérítés. Az alkalmazás kedvező tulajdonsága ugyanakkor a testre szabhatóság: a kívánt fedezeti körnek megfelelően három biztosítási csomag közül lehet választani, és az app lehetőséget ad a vagyonbiztosítás mellé baleset- és felelősségbiztosítási fedezet megszerzésére is.

Hagyományos kerékpárok biztosítása: elsősorban lakásbiztosítások részeként

Noha léteznek a piacon külön kerékpárokra kidolgozott biztosítások is, a biztosítók többségénél más vagyonbiztosításhoz, elsősorban lakásbiztosításhoz kapcsolt kiegészítő biztosítás megkötésével szerezhető biztosítási fedezet erre a járműre.

Bár a kerékpáros kiegészítő biztosítások esetében a kívánt kártérítési szintnek megfelelően többféle csomag válaszható, a kártérítés felső határa a legmagasabb csomag esetében sem feltétlenül éri el a biztosításba bevont jármű értékét. Egyes biztosítóknál ez az összeg nem haladja meg az 50 ezres szintet sem. A térítés felső határát köthetik az alkalmazott kerékpárzár biztonsági fokozatához is. A kapcsolódó baleseti térítések összege is jellemzően jóval az önálló balesetbiztosítási limitek alatt maradnak.

A kártérítésnek általában feltétele a kerékpár megfelelő lezárása, és rendelkezni kell a vételt igazoló számlával vagy garancialevéllel. Emellett gyakori a 10 évnél idősebb járművek kizárása is.

Számos kapcsolódó feltételben ugyanakkor szolgáltatásonként jelentős eltérések tapasztalhatók

- hívja fel a figyelmet Cselovszki Zsolt, a FBAMSZ elnökségi tagja.

Például éjszaka szabadban hagyott kerékpárra általában lezárt állapotban sem terjed ki a fedezet, a biztosítók ezt az időszakot is eltérően számíthatják. A kapcsolódó baleset- és felelősségbiztosítási szolgáltatások egyes módozatoknál eleve a csomag részei, másoknál külön kiegészítőként köthetők meg. Az eltérő szempontok megfelelő összehasonlítását, az egyedi igények megfelelő érvényesítését ezért célszerű felkészült biztosításközvetítő szakemberre bízni.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

kerékpár

kerékpáros

kerékpár-biztosítás

magyar kerékpárosklub

bicikli

vagyontárgy