Téboly, ami a magyar műtrágyapiacon folyik: mi lesz így a termeléssel?

Agrárszektor   
  Megosztom
Téboly, ami a magyar műtrágyapiacon folyik: mi lesz így a termeléssel?

Brutálisan megdrágultak a műtrágyák Magyarországon. Míg a tavalyi év első negyedévében a gazdák 723,2 ezer tonna műtrágyát vásároltak, és 60,9 milliárd forintot fizettek érte, 2022-ben az év első három hónapja során már csak 565 ezer tonna műtrágyát értékesítettek a forgalmazók közvetlenül a termelőknek, ami jelentős mennyiségcsökkenést jelent, ám az értékesítés - a nettó árbevételt tekintve - több mint kétszeresére emelkedett. Ennek oka, hogy a műtrágyaárak átlagosan háromszor voltak magasabbak a vizsgált időszakban, mint egy évvel korábban ugyanekkor.

Brutálisan megdrágultak a műtrágyák Magyarországon. Míg a tavalyi év első negyedévében a gazdák 723,2 ezer tonna műtrágyát vásároltak, és 60,9 millárd forintot fizettek érte, 2022-ben az év első három hónapja során már csak 565 ezer tonna műtrágyát értékesítettek a forgalmazók közvetlenül a termelőknek, ami 28%-os mennyiségcsökkenés, ám az értékesítés nettó árbevételét tekintve 118%-os növekedést jelent. Ennek oka - a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) számításai szerint - az, hogy a műtrágyaárak Magyarországon átlagosan háromszor voltak magasabbak 2022 első negyedévében, mint az előző év azonos időszakában - derült ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) Agrárstatisztikai Információs Rendszerének (ASIR) legfrissebb kiadványából.

A műtrágyák drágulása nem új jelenség, már 2021 őszétől folyamatosan egyre emelkedtek az árak, ami miatt többen már előre jelezték, hogy ez hatással lehet az idei növénytermesztésre is. A földgáz árának megugrása önmagában is jócskán megnövelte a termelési költségeket, ám ezen kívül, mint a műtrágyagyártás egyik alapanyaga, közvetetten, másodszor is éreztette a hatását az ágazat szereplői számára. És bár a téli hónapok során végig kérdéses volt, lesz-e elég műtrágya a tavaszi szezonra, az orosz-ukrán háború kitöréséig valójában mindenki arra számított, hogy magasabb áron, de biztosítva lesz a műtrágya-ellátás a következő hónapokra. Aztán előbb az európai gyártók jelentették be sorra, hogy a bizonytalan helyzetre való tekintettel leállítják, vagy visszafogják a termelésüket és az exportjukat, majd Oroszország és Ukrajna is leállította a külföldre irányuló exportot.

A műtrágyahelyzet a tavasz során kiemelt fontosságú kérdés volt, amellyel mindenkinek foglalkoznia kellett. Az áprilisi Portfolio Agrárium 2022 konferencián a szakemberek kimondták kereken, hogy az idei évben "a termelőkön múlik, hogy lesz-e trágyahiány vagy nem. Ha elfogadják a jelenlegi alapanyagárakat, lesz hiány, ha nem, akkor nem."

Az AKI ASIR statisztikai jelentése szerint mezőgazdasági termelők által a 2022 első negyedévében vásárolt műtrágyák nitrogén-foszfor-kálium (NPK) hatóanyag-tartalma 180 ezer tonna volt, ami 75 ezer tonnával (29,3%-kal) maradt el az egy évvel korábbi mennyiségtől. Az AKI egy korábbi kiadványa alapján a a legnagyobb visszaesés az ammónium-nitrát és a kálium-klorid esetében történt, amint arról az Agrárszektor is beszámolt.

A vizsgált időszakban a közvetlenül mezőgazdasági termelőknek értékesített 565 ezer tonna műtrágyából 490 ezer tonna egykomponensű, 75 ezer tonna pedig összetett műtrágya volt. Az egykomponensű és az összetett műtrágya aránya 80:20 volt. A teljes eladott volumen 28%-kal mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül egykomponensű nitrogénműtrágyából 24,8%-kal, mennyiségileg 161 ezer tonnával, összetett műtrágyából pedig 43,5%-kal, vagyis mintegy 58 ezer tonnával vásároltak kevesebbet a termelők. Az egyszerű káliumműtrágya forgalma 43,6%-kal csökkent, így közel 4 ezer tonna fogyott belőle, az egykomponensű foszforműtrágya-eladás pedig 46,3%-kal esett vissza, így abból csupán 700 tonnát értékesítettek.

Az előző évekhez hasonlóan a legnagyobb kereslet a mészammon-salétrom (MAS) iránt jelentkezett 2022 első negyedévében. A teljes műtrágyaforgalom 48%-át, az egykomponensű nitrogénműtrágya-értékesítés 56%-át a MAS tette ki: összesen 269 ezer tonnát adtak el belőle. A második legnépszerűbb termék, a karbamid volt, amiből 44 ezer tonnát adtak el, vagyis a teljes műtrágya-értékesítés 7,9%-át fedte le a tárgyidőszakban. A 18-20,5% hatóanyag-tartalmú szuperfoszfát iránti kereslet 401 tonna volt, az egy évvel korábbi mennyiségnél 100 tonnával kevesebb, vagyis itt közel 20%-os volt a visszaesés. A kálium-klorid-eladás pedig 3,3 ezer tonna volt, 1,7 ezer tonnával csökkent 2021 első negyedévéhez képest, ami megközelítőleg 33%-kal kevesebb értékesítést jelent.

Az összetett műtrágyák közül a vizsgált időszakban a legnépszerűbb összetétel az NPK 8-24-24-es volt, amelynek 13 ezer tonnás mennyisége a teljes műtrágya-értékesítés 2,3%-át, az összetett műtrágyák értékesítésének pedig a 17,6%-át tette ki. További jelentős mennyiségben értékesített összetétel volt még 2022 első negyedévében az NPK 15-15-15 (10 ezer tonna), valamint az NPK 15-20-10 (6 ezer tonna). Részesedésük az összetett műtrágyák teljes eladásából fenti sorrend szerint 13%, illetve 8% volt a vonatkozó időszakban.

Az árak alakulása 2022 első negyedévében

A KSH tájékoztatása szerint a mezőgazdasági termelői árak szintje 33,9%-kal, a mezőgazdasági ráfordítások árszintje pedig 36,5%-kal nőtt 2022 első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva. A növényi termékek termelői ára 38,2%-kal, az élő állatoké és az állati termékeké 23,9%-kal volt magasabb a 2021. évi szintnél. A gabonafélék termelői ára 53,8%-kal, míg az ipari növényeké 58,3%-kal emelkedett, ezen belül az olajnövények ára 60,8%-kal volt magasabb, mint a bázisidőszakban. A zöldségek termelői ára 12,3%-kal, a burgonyáé pedig 25%-kal nőtt.

Az előző, azaz 2021 negyedik negyedévéhez képest az itt kiemelt műtrágyák árai 17-44%-kal emelkedtek. A legjelentősebben az NPK 15-15-15 átlagára 44,2%-kal nőtt meg, de a kálium-kloridért is átlagosan 37%-kal többet kellett fizetni, mint a tavalyi év végén. Egy tonna NPK 15-15-15 összetételű műtrágyáért átlagosan 245 ezer, kálium-kloridért 195 ezer forintot fizettek a gazdálkodók.

Az előző év azonos időszakához viszonyítva a Nitrosol 30% ára több mint négyszeresére, a mészammon-salétromé (MAS) három és félszeresére emelkedett. A monoammónium-foszfát (MAP) tonnánkénti ára átlagosan 309 ezer forintra nőtt, egy évvel ezelőtt 134 ezer forint volt, ez közel két és félszeres emelkedést jelentett. A megfigyelt műtrágyák közül egyedül a kálium-klorid ára nem érte el a kétszeresét, bár a 92%-os növekedéssel megközelítette: 2021 első negyedévében átlagosan 102, a tárgyidőszakban 195 ezer forintért lehetett a végfelhasználóknak megvásárolni.

A teljes cikk itt olvasható.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

agrárszektro

műtrágya

drágulás

műtrágyapiac