Komoly válság fenyeget: ha ez megtörténik, semmi jóra nem számítanak az építőiparban

HelloVidék   
  Megosztom
Komoly válság fenyeget: ha ez megtörténik, semmi jóra nem számítanak az építőiparban

Az építőipari szakemberek több mint kétharmada, 79 százaléka tartja jónak a katás adózást. Megszűnése esetén bedőlő vállalkozásoktól, növekvő feketemunkától és áremelkedéstől félnek, ezért többségük szerint inkább módosítani kellene. Mindössze a szakemberek 8 százaléka szüntetné meg ezt az adónemet, állapítja meg a Mapei Kft. gyorsfelmérése.

A szakemberek 80 százaléka hallott a kormány tervéről, hogy szeretnének szigorítani a kata jelenlegi formáján. Mindössze 28 százalék ért ezzel egyet, míg 56 százalékuk ellenzi a szigorítást.

A megszüntetés, vagy túlzott szigorítás esetén 37 százalék véli úgy, hogy megnőne a feketemunka mértéke, megszűnnének vállalkozások 24 százalék szerint, 8 százalék szerint áremelkedéshez vezetne.

A kérdésre, hogy mit kellene tennie a Kormánynak a katával, 46 százalék válaszolta, hogy meg kellene emelni a kata jelenlegi 12 milliós bevételi határát, valamint a 3 milliós korlátot. A szakemberek egyharmada szerint azonban nem kellene semmit tenni a katával, míg 8 százalékuk azon a véleményen van, hogy meg kellene szüntetni. A válaszadók 11 százaléka véli úgy, hogy meg kellene emelni a tételes adó összegét.

A katás adózás legnagyobb hátrányának döntően a nyugdíjra mért kedvezőtlen hatását tartják az építőipari szakemberek, 36 százalékuk tart ettől. A 3 milliós korlátot és 12 milliós bevételi határt 16 százalék tartja hátránynak, míg további 9 százalék a kevés pályázati lehetőséget, valamint a költségek elszámolásának hiányát.

Nem hittük, hogy ennyire elterjedt és népszerű a katás adózás a szakemberek között

- adott hangot meglepetésének Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője. Hozzátette: jobban belegondolva, kezdő vagy egyedül, esetleg alvállalkozóként vagy akár mellékállásban dolgozó szakembereknek ez egy kiváló lehetőség, ami nagyban hozzájárult az ágazat kifehérítéséhez. Ezért a szakember bízik abban, hogy a maihoz hasonló, kedvező formában megmarad ez a népszerű és sikeres vállalkozási forma.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

adózás

kata

építési vállalkozók

katás adózás