Tragikus a helyzet Dél-Magyarországon: több mint tíz tó száradt ki mostanában

Habár a Dunántúlon több csapadék volt a közelmúltban, mint keleten, Baranya megyében így is több mint tíz horgásztó száradt ki - írta az Időkép. Bicsérd központjában az egykor 1-2,5 méter mély és 2,7 hektáron elterülő tavat tápláló vízfolyás több mint 10 kilométeres szakasza teljesen kiszáradt, és két éve nem pótolta a vizet. A tó mind a horgászok, mind a kirándulók és különféle rendezvények közkedvelt helye volt, így a település polgármestere felbecsülhetetlennek véli az anyagi kárt.
Kistapolcán pedig egy korábban másfél méter mély, 7,6 hektáros horgásztó száradt ki. A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság közlése szerint a környéken mind a csapadék, mind a talajban tárolt vízmennyiség csökkenése felelős a kiszáradásért. Az intenzív, de rövid, lokális csapadék nem pótolja a korábbi időszakok hiányát, írja a tenyek.hu.

A csökkenő csapadékmennyiség éves szinten problémát jelent, a téli hómennyiség hiánya szintén közre játszik a Mecsek lábánál lévő források, patakok és kisebb-nagyobb tavak eltűnésében. A helyi horgászegyesület jelenleg nem tud megoldást a problémára.

Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)