Foghatják a fejüket a háziasszonyok: horror áron a gyümölcs, mi lesz így a befőzéssel?

Pénzcentrum   
  Megosztom
Foghatják a fejüket a háziasszonyok: horror áron a gyümölcs, mi lesz így a befőzéssel?

A nagybani piaci árakat és az inflációt elnézve igaz lehet: ennél olcsóbban idén már nem biztos, hogy tudunk magunknak télire elspájzolni egy kis lekvárnak valót. Viszont érdemes egyáltalán belevágni? Itt a matek!

Első olvasásra furcsának tűnhet, de a Pénzcentrum talált olyan lekvárt, amit odahaza majdnem kétszer annyiba kerülne elkészíteni, mint a jó minőségűt megvenni belőle a boltban. Mindez azért lehetséges, mert a szóban forgó gyümölcs idén gyakorlatilag kétszer annyiba kerül a piacokon, mint tavaly ilyenkor. Ez a gyümölcs persze sokaknak némileg kuriózum lehet, ha lekvárkészítésről van szó, viszont kalkulációink alapján a boltokban lehet találni például olyan baracklekvárt is, aminek kilós egységára olcsóbban jön ki az otthon elkészítettnél. Ami azért meglepő, mert például a kajszibarack ára alig változott valamit a tavalyihoz képest. Az otthoni lekvárfőzés megtérülésének becsületét így az általunk vizsgált három gyümölcs közül csak a szilva volt képes megvédeni. Az ebből készült lekvárt még olcsóbb otthon megcsinálni, mint megvásárolni az üzletláncoknál. A Pénzcentrum azt is kiszámolta, melyik gyümölcsből éri meg leginkább az otthoni befőzés. Lássuk is, mire jutottak:

Mennyibe kerül a házi lekvár?

Kezdjük tehát az elején, példa lekvárunkhoz tehát minden gyümölcs (szilva, kajszibarack, málna) esetében 3 kilóra lesz szükségünk. A PÁIR adataiból kiolvasva 2022 29. hetében szilva átlagos kilós ára a két budapesti fogyasztói piacon 589 forint volt, a kajszibaracké 889, míg a málnáé 3 989 (!). Mindebből következik, hogy

  • 3 kiló szilva 1 767 forintba,
  • 3 kiló kajszibarack 2 667 forintba,
  • 3 kiló málna pedig 11 967 forintba kerül.

Ezekhez a mennyiségekhez minden esetbe további 1 kiló cukrot adunk hozzá. Az árstoppal érintett kristálycukor kilós átlagára a KSH legfrissebb adatai szerint júniusban 259 forint volt. Ezt az összeget tehát még hozzá kell csapnunk a gyümölcsökhöz.

Mielőtt ránéznénk a számokra érdemes kiemelni, hogy a 3 kilónyi gyümölcs jelen esetben magos gyümölcsöt jelent. Illetve a PC-s lekvár készítésekor a levet teljes mértékben elfőzzük, nem zselésítjük, így végeredményben „kevesebb” lekvárunk marad. De pontosan mennyi? Természetesen 3 kilónyi gyümölcsből magozás után nem 3 kiló termék marad, amihez ha még hozzávesszük a zselésítő anyag hiányát, nagyából úgy számolhatunk, hogy

Érdekes megnézni viszont azt is, hogyha szilváról vagy barackról van szó, akkor gyakorlatilag idén olcsóbb elkészíteni a lekvárunkat, mint tavaly (!). Hiszen mint látjuk a szilvalekvárunk 20 forinttal olcsóbban jön ki, a barackunk pedig 123 forinttal lett olcsóbb az idei 29. héten, mint a tavalyin. Aki viszont málnalekvárra adná a fejét (bizonyosan kevesen vannak), annak nagyon mélyen kell a zsebébe nyúlni.

A málna kilós átlagára ugyanis a két fővárosi fogyasztói piacon csaknem a duplájára emelkedett tavaly óta. És még 2021 29. hetében a lekvárfőzésünk kijött volna 6 690 forintból, addig idén ez már 11 967 forintba kerülne. Ehhez képest tény, hogy a klasszikusabb lekvároknak számító szilva, illetve barack, olcsóbban kijönne most, mint tavaly.

Házi vagy a bolti lekvár a drágább?

Az eddigi számításaink szerint tehát 3 kiló gyümölcsből, és 1 kiló cukorból körülbelül három 600-650 grammos üvegünk lenne. Ha 600 grammal számolunk, akkor a lekvárunk egy kilós átlagára 2022 29. heti, piaci adatok szerint:

  • szilvalekvár esetén 1 126 forint,
  • baracklekvár esetén 1 482 forint,
  • málnalekvár esetén 6 648 forint lenne.

Ezért az árért nagyjából 60 százalék körüli gyümölcstartalmat kapnánk (a magozás ugyanis csökkentené a megvásárolt gyümölcsünk lekvárba kerülő mennyiségét) és ehhez képest természetesen 40 százalék körüli cukrot. Nincs más tehát hátra, minthogy összevessük, a legnagyobb hazai láncoknál mennyibe kerülnek a lekvárok. Mustránk során próbáltunk mi is 60 százalék gyümölcstartalommal rendelkező lekvárokat válogatni:

Szilvalekvár: a beltartalmi követelményeinknek megfelelő lekvárokat több hazai áruháznál is találtunk, a legolcsóbb kilós ár azonban 3 509 forint volt, ami háromszorosa a mi házinknak. Voltak ugyanakkor még tételek 4 900 – 5 000 forintos áron is.

Baracklekvár: követelményeinket szem előtt tartva a baracklekvárok esetében is találtunk bolti alternatívát. Itt azonban a legolcsóbb tétel (amit egy hiperben lehet kapni) olcsóbban jött ki, mint a mi házi baracklekvárunk. Egészen pontosan ennek a darabnak a kilós ára 1 214 forint volt, miközben a mi házi baracklekvárunknak 1 482 forint. Igaz, ebben a termékben van zselésítő anyag és citromlé sűrítmény is, de a sárgabarackvelő tartalma így is 60 százalékos. Ennél a terméknél azonban csak drágább tételekkel találkoztunk, volt kilós ár 3 300 – 3 600, de 4 700 – 4 900 forintos áron is. Utóbbi már 3-szor annyiba kerülne, mint a mi otthoni lekvárunk.

Málnalekvár: az igazi meglepetés a málna esetében következett be. Annyira drága ugyanis idén a málna, ne feledjük a tavalyi 29. héthez képest majdnem 100 százalékkal nőtt az átlagos ár a két fővárosi piacon, hogy az otthoni lekvárunk kilós ára kb. 6 648 forint lenne. Ehhez képest kutatásaink során találtunk olyan bolti málnalekvárt, aminek a kilós ára 3 600 – 3 800 forint úgy, hogy 60 százalék gyümölcstartalommal rendelkezik. Tehát gyakorlatilag fele annyiba kerül, mint amennyiért mi otthon meg tudnánk csinálni. Persze ennél drágább málnalekvárt is lehet kapni a boltokban, találtunk is egyet 5 000 – 5 200 kilós áron, szintén 60 százaléknyi gyümölcstartalommal, de mint látjuk, még ez is akár 1 600 forinttal is olcsóbb, mint amennyibe a házi lekvárunk kerülne.

A cikk folytatása a Pénzcentrumon olvasható!

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

lekvár

pénzcentrum

barack

málna

szilvalekvár