Bevetik az üres medreket: kukorica és cirok kerül a kiszáradt halastavakba

HelloVidék   
  Megosztom
Bevetik az üres medreket: kukorica és cirok kerül a kiszáradt halastavakba

Drámai a helyzet a halgazdaságoknál, s bár már évek óta küzdenek a vízhiánnyal, az idei aszályos időjárás az utolsó lökést adhatja a száraz medrek szélére sodródó cégeknek. Sorra száradnak ki a halastavak, a víz pótlásához egyre apad a forrás, a lehetőség.

Ahogy arról a szon.hu beszámolt, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar felmérései szerint míg korábban egyes dunántúli területek szembesültek a vízhiánnyal, ma már térségünkben, a Tiszántúlon jelent egyre nagyobb gondot a tógazdaságoknak.

A dunántúli völgyzárógátas halastavakkal szemben a Tiszántúlra elsősorban a körtöltéses tórendszerek a jellemzők. Előbbiek annyival vannak előnyben, hogy a tavakat valamilyen külső vízfolyás látja el vízzel, míg a körtöltéses tógazdaságok esetében mesterséges csatornákon keresztül jut el a víz – már ha van víz ezekben a csatornákban, mert jelenleg inkább nincs

- írja a lap.

A megye meghatározó haltermelője, a Szabolcsi Halászati Kft. ügyvezetője úgy nyilatkozott a lapnak, hogy:

A vízhiány már évek óta nyomasztja a halgazdálkodást, az idei év azonban mindenkit letaglózott. Korábban ciroktermesztére fogtunk kiszáradt medreket, most kukoricaföldet láthatunk ott, ahol évtizedek óta halaktól fodrozódott a víztükör.

Ahogy a portál írja, folyamatosan csökkentik azoknak a tavaknak a területét, melyeket a csapadékvíz összegyűjtéséből, elvezetéséből táplálják, mert már rég nem elegendő az utánpótlás, és csak egyik tóból szivattyúzzák át a másikba a vizet, kármentés gyanánt. Az alföldi körtöltéses tavaknál nincs ilyen gond, ahol a Tisza, és az abból elágaztatott csatornák ellátják vízzel – eddig legalábbis.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

halastavak

aszály

kukoria

cirok