Botrány a Balaton-parti városban: sokszázmillió uniós közpénz ment a kukába

24.hu   
  Megosztom
Botrány a Balaton-parti városban: sokszázmillió uniós közpénz ment a kukába

Uniós támogatásból elkezdték felújítani a keszthelyi óvodát, de végül elbontják. A meghiúsult projekt miatt a városnak közel 200 millió forint uniós támogatást kell visszafizetnie.

Ruzsics Ferenc, Keszthely akkori fideszes polgármestere még 2018-ban arról számolt be, hogy a keszthelyi önkormányzat 199,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással fogja bővíteni és felújítaniaz Életfa Óvoda Kísérleti utcai tagóvodáját. Ahogy írták: "az intézményben 1979 óta nem történt bővítés, nagy felújítás. Az új tervek alapján nemcsak megszépül, hanem több gyermeket is tud fogadni a tagóvoda."

A tervekből viszont nem lesz semmi, egy friss előterjesztés szerint – amit múlt csütörtökön egyhangúlag megszavazott a képviselő-testület – ugyanis már az óvoda bontását tervezik - írta a 24.hu.

A Ruzsics által vezetett önkormányzat egy akkor még budapesti, ma már keszthelyi székhelyű céget, az InvestMondi-System Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t bízta meg, hogy több mint egymilliárd forint uniós pénzből újítsa fel az óvodát, a városi strandot és a Reischl sörházat. Az InvestMondi-System Kft. minden esetben a legolcsóbb ajánlatot adta, de a Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület (KÉVE) már 2019-ben felhívta a városvezetők figyelmét arra, hogy a kft. ügyvezetője és tulajdonosa egy felszámolás alatt álló, hasonló nevű és tevékenységű cégben is érdekelt, emellett a KÉVE irreálisan alacsonynak tartotta a vállalási árat.

Becslések szerint az óvoda-felújítás jelenleg 75 százalékos állapotban van, de a beruházások állapotára és a kivitelezési körülményekre tekintettel az önkormányzat nem valósítja meg a projektet. A szakértői vélemény szerint ugyanis az épület készültsége csupán a mennyiségi teljesítés alapján 75 százalék körüli, a hibás teljesítések, az ázás okozta károk miatt a készültség igazából 40–45 százalékos.

Az óvoda bontási műszaki leírásban arról írnak, hogy „a kivitelezett állapot számos szakmai hibát tartalmaz”, és alaposan meg is csúsztak az építkezéssel, ami elmondható a strand- és a sörházberuházásról is. A sörház és az óvoda felújítása ügyében OLAF- és rendőrségi vizsgálat is indult, az utóbbi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságánál kötött ki. Végül az önkormányzat felbontotta a szerződéseket a kivitelezővel.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

uniós fejlesztés

óvoda

keszthely