Elkerülhetetlen az áremelkedés: kenyeret is horror áron vehetünk a boltokban?

infostart.hu   
  Megosztom
Elkerülhetetlen az áremelkedés: kenyeret is horror áron vehetünk a boltokban?

A Magyar Pékszövetség elnöke szerint elkerülhetetlen a sütőipari termékek árának jelentős emelkedése. Septe József szerint több termék kilónkénti ára már most is eléri az ezer forintot, ugyanakkor a drágulás mértéke számos tényezőtől függ.

A sütőipari vállalkozások munkájához szükséges termékek drágulása és a növekvő energiaárak miatt muszáj lesz érvényesíteniük a megnövekedett költségeiket az árakban

mondta Septe József az InfoRádióban.

Arra a kérdésre, hogy elérheti-e az ezer forintot a kenyér kilónkénti ára, a pékszövetség elnöke azt mondta:

a pékek maguk határozzák meg – az önköltség alapján –, hogy milyen áron értékesítenek, nehéz erre pontos választ adni, ezzel együtt már most vannak olyan termékek, amelyeknek az ára eléri vagy meg is haladja ezt a határt, például a különleges kézműves, rozsos, magvas kenyerek esetében.

Mint mondta, a várható drágulás mértéke több tényezőtől is függ: az alapanyagokon és munkabéren túl például attól is, hogy egy vállalkozás milyen energiaszolgáltatóval állapodott meg és főként mikor. Septe József rámutatott, ha valaki akár csak egy hónappal korábban kötött le több évre az energiát, akkor ő várhatóan kedvezőbb helyzetben lesz annál, aki csak most készül erre. Mindazáltal úgy véli, hogy komoly árváltozások fognak bekövetkezni a sütőipari termékek esetében.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

kenyér

kenyér ára

kenyér árak

áremelkedés

pékszövetség

magyar pékszövetség