Az ország területének 10 százaléka ilyen táj: sokan nem tudják, pedig nagy szükség van rájuk

HelloVidék   
  Megosztom
Az ország területének 10 százaléka ilyen táj: sokan nem tudják, pedig nagy szükség van rájuk

Számunkra a természetvédelem nemcsak egy szakma, hanem teremtésvédelem is, amiben nagyon fontos szerepe van a 17 natúrparkunknak, amelyek az ország területének csaknem tíz százalékát lefedik – közölte Nagy István agrárminiszter a II. Kárpát-medencei Natúrparki Találkozón.

A tárcavezető leszögezte, a natúrparkok kiemelt szerepet töltenek be a táj- és természetvédelemben. Hangsúlyozta, a natúrpark a nemzeti park előszobája, de szélesebb jelentéssel bír: tudatosságunk társadalmasítása a natúrpark. A natúrparkok célja, hogy otthon érezzük magunkat ott, ahol születtünk, ott, ahol vagyunk. A miniszter kiemelte, fontos, hogy belülről jövő késztetésünk legyen megőrizni a környezetet. A feladat kétirányú: meg kell találni a környezetben az embert, aki a környezetet a magáénak érzi, és mindenkinek meg kell találnia a maga környezetében azt, amit védeni akar.

Rácz András természetvédelemért felelős államtitkár a rendezvényen arra hívta fel a figyelmet, hogy az Agrárminisztérium elkötelezett a natúrparkok támogatása iránt. Hozzátette, együttműködő partnereinkkel, a Magyar Natúrpark Szövetséggel, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft-vel. és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózattal közösen megalkottuk „A magyarországi natúrpark-hálózat koncepcióját”. A cél, hogy gyakorlati segítséget, közös célrendszert biztosítsanak a natúrparkok számára. Fontos a közösségi szerepvállalás és a környezeti nevelés – emelte ki az államtitkár.

Címlapkép: AM Sajtó

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

helllovidek

am

natúrparkok

ii. kárpát-medencei találkozó

nagy istván