Meglepő lépésre készül a kormány: így fűtenék a közintézményeket télen

HelloVidék   
  Megosztom
Meglepő lépésre készül a kormány: így fűtenék a közintézményeket télen

Négyszáz darab konténeres kazánt szereznek be októbertől, a fűtési szezon végéig. Ilyenekkel fűtenék az épületeket, hogy csökkentsék azok földgázfelhasználását – mondta Palkovics László miniszter az Atv.hu-nak. Ezek a konténer kazánok pelletet és biomasszát égetnek és hamar telepíthetők.

A kazánok odahelyezhetők az épületek mellé, és így meleg vízzel lehet az épületet fűteni” – mondta Palkovics. Ezek a konténeres kazánok pelletet és biomasszát égetnek, és hamar telepíthetők. A kazánok megrendelése részben külföldről zajlik, de itthon is gyártanak ilyet

- tette hozzá a technológiai és ipari miniszter az ATV-nek.

Gulyás Gergely a múltheti kormányinfón jelentette be, hogy ezen a télen várhatóan csak 18 fokig fogják fűteni az állami intézményeket, emellett azt is elmondta, hogy 25 százalékos fogyasztáscsökkentést írnak elő.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

földgáz

kazán

palkovics lászló

konténeres kazán