Gyermekorvost keres a zalaegerszegi önkormányzat: plusz egy milliót adnak érte

HelloVidék   
  Megosztom
Gyermekorvost keres a zalaegerszegi önkormányzat: plusz egy milliót adnak érte

A zalaegerszegi önkormányzat most gyermekorvost keres a VII. körzetbe, mivel a korábbi orvos, dr. Chilla Emese nyugdíjba vonult, így ez ő helye üresedett meg.

A Zaol.hu számolt be arról, hogy a praxis betöltésére legutóbb már negyedszer írt ki pályázatot a város, de most sem volt jelentkező. Balaicz Zoltán polgármester a közgyűlés utáni sajtótájékoztatón elmondta:

hogy vonzóbbá tegyék a lehetőséget, egy sikeresen elnyert támogatásból egy évig havi egymillió forint pluszjuttatást biztosítanak annak a gyermekorvosnak, aki vállalja a munkát. Addig is helyettesítéssel oldják meg a feladatot, végső esetben pedig szétszedik a körzetet és felosztják más gyermekkörzetek között, de ez nem ideális megoldás, mert most is sok gyermeket kell ellátnia egy-egy orvosnak

- közölte a portál.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovdék

gyermekorvos

gyermekorvosi praxis

praxis

gyermekorvos hiány

fizetés

milliós fizetés