Északkeleten is komoly gondok vannak: összeültek a vállalkozók

Szeptember 27-én összesen 6 megye vállalkozásainak vezetői találkoztak Debrecenben, hogy megvitassák a gazdasági környezet cégeket sújtó elemeit, valamint az őket érintő legalapvetőbb problémákat. Árfolyam, infláció, energia, munkaerőhiány: ezek voltak az északkelet-magyarországi regionális gazdasági fórum főbb témái.
Szeptember 27-én összesen 6 megye vállalkozásainak vezetői találkoztak Debrecenben, hogy megvitassák a gazdasági környezet cégeket sújtó elemeit, valamint az őket érintő legalapvetőbb problémákat. A zártkörű, meghívásos rendezvényen az általános kihívások és a rájuk adható megoldások, a legjobb gyakorlatok cseréje mellett rövid, interaktív előadások formájában több témát is érintettek a résztvevők. Így szó esett egyebek között:
- A kockázati tőkebefektetések szerepéről a dráguló hitelkörnyezetben;
- Az uniós és kormányzati forrásokkal kapcsolatos várakozásokról és a pályázati piac közeljövőjéről;
- A cégutódlás kérdéseiről és lehetséges forgatókönyveiről, mely elsősorban az elsőgenerációs, a rendszerváltás környékén alapított hazai vállalatokat érinti;
- A debreceni és régiós ingatlanfejlesztési trendekről, az új ipari beruházások (pl. BMW-gyár) hatásáról a lokális munkaerőpiacra.
A debreceni esemény egy országos rendezvénysorozat második állomása volt, amely során a BDO a mostanihoz hasonló fórumokat szervez minden magyarországi régióban, lehetőséget teremtve ezzel a vezető lokális vállalkozások számára a párbeszédre, a mindannyiukat érintő problémák közös megoldására.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)