Novemberre beüthet a baj: kifogyhat a gázolaj az egész országban

HelloVidék   
  Megosztom
Novemberre beüthet a baj: kifogyhat a gázolaj az egész országban

Az energiapiac kilátástalan helyzetére egyre több cég úgy reagál, hogy a drága földgázt gázolajjal helyettesíti, ami azt okozhatja, hogy novemberre kifogyhatnak a készletek.

A jelenlegi energiapiaci körülmények miatt novemberre akár gázolajhiány is kialakulhat – mondta el a Népszavának Vecsey Sarolta, a Shell Hungary Magyarországért és Szlovéniáért felelős mobilitási igazgatója.

Szerinte ez részben azzal indokolható, hogy sok ipari fogyasztó elkezdett átállni a gázról a hasonló fűtőértékű, de – még piaci áron is – olcsóbb dízelre. Az igazgató arról is beszélt, hogy az árstop tavaly novemberi bevezetése komoly nehézségeket okozott a brit hátterű energiamultinak, így nem örültek, és nem is számítottak a hatósági tarifák meghosszabbítására.

Tovább drágul az üzemanyag

A Brent típusú olaj ára emelkedni kezdett, így szerda után pénteken is nő a piaci üzemanyagár. A benzin piaci ára bruttó 7 forinttal emelkedik, a gázolajért pedig bruttó 16 forinttal kell többet fizetni. A piaci áron tankolók a következő átlagárakkal találkoznak október 7-étől a magyarországi kutakon:

  • 95-ös benzin: 681,9 forint/liter
  • Gázolaj: 776,9 forint/liter

A drágulás csak a piaci árakat érinti, a 480 forintos hatósági árak 2022. december 31-ig érvényesek.

Veszélybe kerülhet a dízel hatósági ára

Az OMV schwechati finomítója hamarosan újra működésbe lép, illetve a Mol százhalombattai egységénél is zajlik a karbantartás, a hatósági üzemanyagár tavaly novemberi bevezetését követően – különösen az időszak elején – akkora többletkereslet mutatkozott a termékekért, hogy a Mol nem tudott tartalékolni belőlük finomítója felújítása időszakára.

A hatósági árra jogosultakat az OMV-, majd a MOL-finomítóinak kiesésével az ország biztonsági készleteiből szolgálták ki.

Ha most valamelyest enyhül is a további biztonsági készletek felszabadítására nehezedő nyomás, ezeket a törvény szerint néhány hónapon belül vissza kell pótolni. Így nem kizárt, hogy az év vége felé a szokásosnál is élénkebb dízeligény-emelkedés miatt a kormány akár haladékot adhat a biztonsági tartalékok visszatöltésére is.

Vannak, akik a dízel üzemanyag hatósági árának a megszüntetését vetítik előre.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

gázolaj

dízel

üzemanyag

árstop

shell