Brutálisan drágulnak az útdíjak: azt is kiszámolták, kik járnak a legrosszabbul

HelloVidék   
  Megosztom
Brutálisan drágulnak az útdíjak: azt is kiszámolták, kik járnak a legrosszabbul

Az mfor.hu kiszámolta, hogy nem igaz az a Kormányinfón közölt információ, miszerint az autópálya-matrica drágul kevésbé, amelyiket sokan vásárolnak. A közérdekű adatigénylésükre adott válasz alapján végzett számításaik szerint a differenciált áremelkedés összességében 29 százalék körüli lesz.

Az mfor.hu kiszámolta, hogy összességében az ideinél 29 százalékkal fognak többe kerülni az autópálya-matricák. A lap csak azután tudta elvégezni a számítások, miután közérdekű adatigénylésére a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) rendelkezésére bocsátotta, hogy a különféle időtartamra szóló, különböző típusú matricákból mennyit vásároltak idén augusztus 31-éig.

Ahogy írták, a számítás azért volt bonyolultabb, mint az eddigi években, mert most először nem egységesen, az augusztusi éves infláció (15,6 százalék) mértékével emelték meg az útdíjhasználati díjat, hanem azt elég sarkosan differenciáltan tették: egyes matricák csupán 5, míg mások 20, 40 vagy akár 70 százalékkal fognak többe kerülni jövőre.

Ahogy a lap megjegyezte, ezek szerint nem mondott igazat Gulyás Gergely a Kormányinfón, amikor azt állította, az az autópálya-matrica drágul kevésbé, amelyiket sokan vásárolnak. A közérdekű adatigénylésükre adott válasz alapján végzett számításaik szerint a differenciált áremelkedés összességében 29 százalék körüli, ami a koncessziós közbeszerzési eljárást megnyerő, Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz kötődő konzorcium bevétele lesz.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

autópálya koncesszió

autópálya matrica