Durva: ebben a gimnáziumban azt is megszabták, hány percig szabad szellőztetni

Azt kéri a pécsi iskoláktól a tankerület, hogy hogy 2 percben maximalizálják a szellőztetést és napi kétszer ellenőrizzék a termek hőmérsékletét – számolt be az RTL vasárnap.
Ahogy a HelloVidék is írt róla, szeptember közepén döntött a kormány arról, hogy az elszálló rezsiárak miatt az iskolákban is takarékoskodni kell. Az általános iskolákban minimum 20, a középiskolákban minimum 18 fokot kell biztosítani a kormányrendelet szerint. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a döntés után pár nappal az RTL Híradó kérdésére azt mondta, szerinte nem fogják szigorúan ellenőrizni a hőmérsékletet, ehhez képest a gyakorlat egészen mást mutat.
A törekvéseket az intézmények fenntartói azóta konkrét utasításokra váltották, amiből az derül ki, hogy nem igazán szeretnék, ha 18 fok fölé szökne a hőmérséklet. Pécsen például napi kétszer, délelőtt és délután is ellenőrizni kell, hogy csak annyi radiátor üzemeljen, amennyi az előírt hőfok biztosításához feltétlenül szükséges - közölte az RTL. Emellett folyamatosan figyelni kell, hogy nem ég-e feleslegesen villany, be van-e zárva minden ajtó, és hétvégére letekerték-e a termosztátot 16 fokra.
A szellőztetéseket pedig az útmutatás szerint javasolt 90-120 másodpercben maximalizálni.
Emellett azt is írják, hogy minimálisra kell csökkenteni a csoportbontásokat a „csoportösszevonások haladéktalan elvégzésével”.
Az RTL által megkérdezett középiskolai tanár ugyanakkor azt mondta, hogy a tantárgyfelosztást legkésőbb augusztusban elfogadták, a tankerületi utasítást azonban szeptember 30-án adták ki, így a csoportbontásokkal már nem nagyon tudnak mit tenni.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)