Lesújtó a helyzet: 40 százalékkal drágulhatnak a nyelvtanfolyamok, ki tudja ezt megfizetni?

Dubóczky Krisztina   
  Megosztom
Lesújtó a helyzet: 40 százalékkal drágulhatnak a nyelvtanfolyamok, ki tudja ezt megfizetni?

Ma hazánkban azoknak a nyelviskoláknak a száma, ahol ügyfélszolgálat működik, be lehet menni személyesen beiratkozni, rendelkeznek szakmai vezetéssel, tanári munkaközösséggel, száz alatt mozog. A kilencvenes években ez a szám ennek több mint a duplája volt. A nyelvtanárok szerint nem jó üzenet az, hogy egyes diplomákhoz hozzájuthatnak a diákok nyelvvizsga nélkül, hisz nyár óta az intézmények erről saját hatáskörükben rendelkezhetnek a kormányrendelet értelmében. Magyarországon így is nagyon kevesen beszélnek idegen nyelveket, a 25-67 éves korosztály tagjai közül saját bevallásuk szerint mintegy 60 százalék nem ismer alapfokon sem egyetlen idegen nyelvet sem, amivel az Unióban egyedül Romániát előzzük meg, így éppen csak lemaradva a kínos sereghajtói posztról. De mi a helyzet most azokkal, akik mégis tanulnának nyelveket, mire számíthatnak, amikor a nyelviskolákat is sújtja az energiaválság, nemrég pedig a KATA változása okozott sokuknál gondokat. Arról nem is beszélve, hogy számos nagyhírű nyelviskola lehúzta a rolót a Covid alatt. 

Annak jártunk most utána, hogyan élnek túl a nyelviskolák a válságban, és mi a helyzet ma Magyarországon a nyelvtanulással.

Akkor most kell nyelvvizsga a diplomához?

Csák János kulturális és innovációs miniszter július végén jelentette be, hogy a kormány a korábbinál nagyobb szabadságot ad bizonyos tanulmányi ügyekben az egyetemeknek és főiskoláknak – például magul dönthetnek arról, hány pontot adnak a felvételizőknek a nyelvvizsgáért, és hogy milyen nyelvvizsga-követelményhez kötik a diplomák kiadását. A jelenlegi szabályok alapján az alapszakos diploma megszerzéséhez legalább egy B2-es, vagyis középfokú nyelvvizsga kell, több képzésen - például a népszerű gazdasági BSc-szakokon - azonban emellett egy szaknyelvi vizsgát is kell tenni. A legnépszerűbb egyetemeken valószínűleg nem fognak lazítani a szabályokon, az elsőévesek zöme ugyanis eleve nyelvvizsgával érkezik. Más felsőoktatási intézményekben viszont valóban komoly problémát okozott az elmúlt években, hogy a hallgatók egy része nem tudta átvenni a diplomáját, mert nem volt meg az ehhez szükséges nyelvvizsgája – nekik 2020-ban és 2021-ben is „amnesztiát” hirdetett a kormány.

Lesznek olyan szakirányok bizonyos alapszakokon, ahol elég lesz B1-es szint, és még talán el is engedik a nyelvvizsgát, de nem kaptunk olyan hírt vagy visszajelzést, hogy ez lenne a jellemző irány

- mondta Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Egyesület vezetője az eduline.hu-nak.

Az eddigi visszajelzések alapján azt látjuk, hogy az egyetemek bemeneteli követelményei inkább emelik a nyelvtudás súlyát, látván azt, hogy sikeres hallgató azokból lesz, akik képesek legalább azon a nem túl magas, B2-es szinten tájékozódni a szakirodalomban, és kifejezni magukat. Belőlük lesznek az eredményes, az egyetemek elhelyezkedési statisztikáit és presztízsét is növelő hallgatói

- emelte ki Rozgonyi Zoltán. A nyelvi elvárások elengedése nemcsak az egyetemek presztízsét rombolná, de valószínűleg a diplomás szakemberek munkaerőpiaci elhelyezkedését is megnehezítené.

Nem könnyű a nyelviskolák helyzete idén ősszel

A koronavírus-járvány miatt többször elrendelt nyelvvizsga-amnesztia mintegy 30 százalékkal vetette vissza a nyelviskolák forgalmát az elmúlt két évben. További jelentős csökkenésre bár nem számítanaka, de az energiaárak nüvekedése miatt az áraikon emelniük kell hamarosan.

Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Egyesület elnöke szerint hiába a növekvő rezsi- és élelmiszerárak, a családok csak a legvégső esetben spórolnak a gyerekek taníttatásán. A céges tanfolyamok és felnőtt nyelvtanulók esetében azonban már érzékelhető a kivárás. Mintegy 3-5 százalékos visszaeséssel számol a szakember.

Rozgonyi Zoltán azt is megjegyezte, hogy a kata szigorítása miatt komoly tanárhiány várható a nyelviskolákban is, mivel az oktatók jelentős része másodállásban adott nyelvórát, sokan közülük az új szabályokkal már nem akarnak tovább vállalkozni, inkább abbahagyják a tanítást.

Több nyelviskola bezárhat, akár 40 százalékkal is drágulhatnak a nyelvtanfolyamok, a nyelviskolákat nemcsak a rezsiárak, hanem az infláció és a KATA-adózás eltörlése is sújtja. Az általános rezsiköltségek, a bérek növekedése, amit ugye az infláció gerjeszt, ezek mind-mind összeadódva fognak egy olyan emelésben megnyilvánulni, amellyel kapcsolatban, hát, a nyelviskolák sem boldogok. Akár 30-40%-kal is megemelheti a nyelvtanfolyamoknak a díját

- nyilatkozta az ATV-nek Légrádi Tamás, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének az elnöke.

Így élik túl a nyelvviskolák a válságot

Az év eleje óta folyamatosan lehetett érezni egy enyhe növekedést az érdeklődök és a beiratkozók számában. Tavasszal az adott nagyobb lökést, amikor bevezettük az országos lefedettségű online órarendünket, amiben továbbra is tartjuk a rugalmasságot, mindenki akkor jön órára, amikor neki megfelelő. Ezt úgy tudtuk elérni, hogy minden héten az adott nyelvi szintnek megfelelően van legalább 10-15 óra, amire jöhetnek a tanulni vágyók, a hétvégi bővítést pedig kifejezetten imádják a hallgatók, azok az órák mindig tele vannak. Az iskoláinkban lehetőség van flexi óralátogatásra is, ami azt jelenti, hogy az adott tanfolyam bérlet, vagyis nem csak egyféle módon használható fel. Bármikor lehet jönni iskolai órára vele, de online órán való részvételre is lehetőség nyújt. Jelenleg ez a legnépszerűbb tanfolyamtípusunk. A Covid óta egyre inkább tolódik a hangsúly az online órák felé, de úgy látjuk, hogy a nyelvoktatás az a szektor, ahol nagyon szeretnek személyes órára is járni a hallgatók.

- nyilatkozott a HelloVidéknek Ölschléger Blanka, a Don't Panic Angol Nyelviskola szóvivője.

Azt is megtudtuk, hogy csomagjaik változó áron elérhetők, a nagyobb óraszámot tartalmazókban lényegesen nagyobb kedvezmények vannak. Így elmondható, hogy a 45 perces órák ára 1900 forinttól kezdődik. Ha valaki elköteleződik a tanulás mellett, akkor érdemes ezekben gondolkodnia, hiszen egy nyelvi szint elérése mintegy fél évnyi tanfolyamot jelent.

Szerencsés helyzetben vannak elmondása szerint szért is, hiszen az összes vidéki nagyvárosban és a fővárosban is van nyelviskolájuk, és hozzájuk azok járnak, akiknek valóban szükségük van a mindennapi életben használható nyelvtudásra, ami alap egy jó pozíció megszerzéséhez, egy külföldi úthoz vagy akár a kiköltözéshez szükséges angoltudáshoz. Ráadásul az angol nyelvre specializálódtak, ami az első helyen szerepel azon nyelvek között, amit tanulni szeretnének az emberek. Ez köszönhető annak, hogy az angol lett az elsődleges tárgyalási nyelv a világban. Már külföldön is lehet érezni, hogy aki angolul tud, azt mindenhol megértik.

Az iskoláknak a folyamatosan növekvő költségekkel kell szembenézniük, mind energiafelhasználásban, mind tanári költségekben. Igyekeztünk csak minimális emelést eszközölni a tanfolyamok árán, ami a növekvő költségeinkben segít minket, de a hallgatók számára még nem megterhelő. Azt azonban már lehet látni, hogy a nyelvtanulás egyre költségesebb lesz. Az infláció további növekedésével valószínű, hogy fognak még nőni az árak. A nyelvtanulásnak a kulcsa a megfelelő tanár, akiket meg kell fizetnünk ahhoz, hogy kiváló minőségű oktatást tudjunk adni. Mi most szeptemberben korrigáltuk a tanáraink órabérét, és a tanfolyamok árát is emeltük .Jelenleg nem tervezünk további áremelést, de a folyamatosan növekvő inflációval és költségekkel lépést kell tartanunk, így ha a helyzet megkívánja a jövőben, akkor igazodnunk kell majd

- mondta el a szakember a kérdésünkre, hogy hogyan érinti őket az infláció és az energiaválság. Az viszont most különösen előnyös a számukra, hogy az iskoláik korszerű épületekben vannak, így ha növekednek is a költségek, még tartani tudják magukat. Az iskolák fűtését ők is lejjebb veszik, de 20 fok alá nem szeretnének menni. A tényleges megmérettetés a téli hónapokban várja őket, akkor ők is tisztábban fogják látni a helyzetet.

Ma Magyarországon a 25-67 éves korosztály közel 60%-a saját bevallása szerint egyetlen idegen nyelven sem beszél. Ezzel az uniós országok közül csak Romániát előzzük meg. Szerencsére a 25 év alatti korosztálynál már jobb a helyzet, itt a nyelvi előkészítő osztályoknak és a digitális korba születésnek köszönhetően az arány már sokkal jobb. Például a legnépszerűbb egyetemekre jelentkezők minimum 89%-nak megvan a középfokú nyelvvizsgája. Ugyanakkor érkeznek nyelviskoláinkba olyan tinik, akik a közoktatásban eltöltött 10-12 évnyi nyelvtanítás során sem voltak képesek megszólalni. Ez nem is csoda, hiszen a 45 perces iskolai tanórákon jó, ha 1 percet tudnak a beszédgyakorlásra szánni. Nálunk ez az arány másképp alakul: hallgatóink azért járnak hozzánk, hogy ők beszéljék végig az órák 80%-át.

A Don't Panic nyelviskola abban más, mint a többi nyelviskola, hogy itt 100%-ban a beszédre koncentrálunk és a legelkeseredettebb nyelvtanulókat is meg tudjuk szólaltatni. Mi vagyunk a végső menedék, a sok csalódást megélt nyelvtanulók utolsó állomása, ahonnan biztosan sikerélménnyel távoznak. Nyelvtanáraink minden beszédórán arra koncentrálnak, hogy irányított kereteken belül a tanulók beszéljék végig az óra minimum 80%-át. Nálunk nem a tanár dominál, és a tanulóknak nem kell véget nem érő nyelvtani előadásokat hallgatniuk, ráadásul magyarul. A legalacsonyabb szinteken is angol nyelven folyik a tantás, amivel egy kvázi anyanyelvi környezetet teremtünk meg nekik arra a 90 percre. Minden a gyakorlásra és az angol beszédre épül úgy, hogy a hallgatóink beszédének folyékonyságát fejlesztjük, miközben a nyelvhelyességre is hangsúlyt fektetünk, csak egy kicsit másképp. Az iskolánk neve nem csak egy elcsépelt szófordulat, nálunk a hallgatók tényleg megtanulnak pánik nélkül angolul beszélni egy kedves, támogató környezetben, ami sokszor hiányzott nekik az előző tanulmányaik során. Végül pedig kiemelném a rugalmasságot, ami azt jelenti, hogy tanulóinknak nem kell fix időpontban órára járniuk, ők állítják össze az órarendjüket a felkínált személyes vagy online csoportos órák időpontjából, így egyedülállóan alkalmazkodunk a hallgatók hektikus időbeosztásához is, ismertette a nyelvtanár a nyelviskolájuk hitvallását és módszereit.

A KATA változása szinte minden tanárunkat érintette, mert óraadókkal dolgozunk. Sokan vannak, akik munka mellett dolgoznak, és vannak, akik a magántanítványaik mellett vagy több iskolának egyszerre. Mi korrigáltuk az óradíjukat szeptemberben, hogy ne legyen akkora teher számukra a változás. Azóta nagyjából mindenki átment átalányadózásos formába. A változás miatt szerencsére nem hagyta abba nálunk senki a munkát

- összegezte Ölschléger Bianka nyelviskolájuk helyzetét.

Nem kellett bezárnia a kapuit a Nyíregyházi Brainturbo Nyelviskolának sem sok másik nyelviskolával ellentétben, de jelentősen csökkent a tanulóik száma már a Covid idején, tudtuk meg a nyelviskola vezetőjétől, Bákonyi Sándortól.

Nekünk az volt a szerencsénk, hogy családi vállalkozásként nem kellett terembérletért fizetnünk, mert a miénk az épület, amelyikben az oktatás folyik. Ráadául a feleségem az első számú nyelvtanár. A tanulói létszámunk csökkent már a Covid alatt is, nálunk ugyanis jelenléti oktatás folyik a speciális módszerünk miatt. Azért szerencsére mindig van, aki el akarja sajátítani az angol vagy a német nyelvet, és megtalál minket. De a tél biztos további kihívások elé állít majd bennünket, ennek ellére reméljük, hogy ahogy eddig is, ezután is elboldogulunk, és átvészeljük az energiaválságot is.

A Nyelviskolák Szakmai Egyesületének árakra vonatkozó irányelvei

A Nyelviskolák Szakmai Egyesülete átfogó felméréseket és konzultációkat követően, különböző szakmai szempontokat figyelembe véve az alábbi díjakat tartja irányadónak, amelynek ellenértékeként a színvonalas oktatási szolgáltatás megvalósítható, írják oldalukon. Az árak tájékoztató jellegűek, ÁFA nélkül értendőek.

Kihelyezett vállalati tanfolyamok irányadó átlagárai:

Általános nyelv (online/on-site)

  • csoportos (2-14 fős) óradíj: 7.150 Ft - 9.750 Ft / 45 perc
  • egyéni óradíj: 6.500 Ft - 8.500 Ft / 45 perc
  • felár ill. útiköltség térítés (óradíjon felül vagy beépítve) távoli helyszín esetén vagy egyéb extra juttatásért: 10-30%

Általános üzleti nyelv (online/on-site)

  • csoportos (2-14 fős) óradíj: 7.800 Ft - 10.400 Ft / 45 perc
  • egyéni óradíj: 7.000 Ft - 9.750 Ft / 45 perc
  • felár ill. útiköltség térítés (óradíjon felül vagy beépítve) távoli helyszín esetén vagy egyéb extra juttatásért: 10-30%

Speciális szaknyelv (online/on-site)

  • csoportos (2-14 fős) óradíj: 9.750 Ft - 14.300 Ft / 45 perc
  • egyéni óradíj: 8.500 Ft - 13.000 Ft / 45 perc
  • felár ill. útiköltség térítés (óradíjon felül vagy beépítve) távoli helyszín esetén vagy egyéb extra juttatásért: 10-30%

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

nyelviskolák

dontpanicnyelviskola

nyelviskola

nyelvtanulás