Mégis, mi folyik ebben a megyében? Hiába van közel Pest, őrült sok a munkanélküli

Pais-Horváth Szilvia   
  Megosztom
Mégis, mi folyik ebben a megyében? Hiába van közel Pest, őrült sok a munkanélküli

Az egyik legkevésbé felkapott megyénk, holott megkapóan szép a táj, közel van Budapesthez, az országos átlaghoz képest mégis itt a legtöbb a munkanélküli. Kísért a bányászmúlt. A HelloVidék megyekörkép-sorozatában most annak járunk utána, hogy az elmúlt évben milyen fontosabb demográfiai, gazdasági és turisztikai változások történtek az ország északi szegletében, Nógrádban. Nem sok jó, legalábbis a KSH legfrissebb adati szerint, de ne szaladjunk előre...

Egy fél éve készített megyei gazdasági kitekintőnkben már írtunk róla, hogy Nógrád még a múlt évezred utolsó éveiben vált gazdasági tekintetben a leggyengébb lábakon álló hazai térséggé. A hátrányát azóta is csak apró lépésekkel tudja csökkenteni. Az ok talán sokak számára ismert: egészen az 1990-es évekig meghatározó volt a térségben a barnakőszén bányászata. Nógrádban anno számos bánya működött és biztosította családok, sőt generációk számára a megélhetés lehetőségét.

1994-ben csukták be az utolsó nógrádi bányát, bár tudni lehet, hogy a megyében még rengeteg szén maradt a föld alatt. Nem véletlen hát az a mutató sem, miszerint az ipari termelés értéke az országban a legkevesebb 0,3 ezer milliárd forint (Szabolcs-Szatmárban is legalább háromszor ekkora). Ha az egyéb gazdasági és munkaerőpiaci mutatókat nézzük, akkor se számítsunk sok jóra. A KSH 2022-es első félévi mutatói alapján - hiába Budapest –és Pest megye- relatív közelsége - továbbra is az ország egyik leghátrányosabb térségéről beszélünk.

Nógrád az ország legkisebb lélekszámú megyéje, és egyre csak fogy

Nógrád 2544 km²-nyi területtel az ország összterületének mindössze 2,7%-át adja. Jellemzően az aprófalvas megyék közé tartozik, miután 77 olyan települése van, ahol a lakosság száma nem éri el az 1000 főt. Ez a településállomány 59 %-át jelenti. Az aprófalvak elsősorban a domborzati adottságok miatt Nógrád megye hegyvidéki területeire jellemzőek. A Cserhát völgyeiben, valamint a Karancs-Medves területén találhatók a kis területű, többnyire egyutcás apró- és törpefalvak.

A lakosok száma itt csökkent a leginkább

Nógrád az ország legkisebb lélekszámú megyéje, népessége az elmúlt 10 évben folyamatosan csökken: míg 2019-ben 188 ezer fő volt, 2022. január 1-jén 185,6 ezer főre csökkent. 1,9 ezer fővel kevesebben élnek itt, mint egy évvel korábban.

Ebben a megyében még mindig messze a legrosszabbak a foglalkoztatási mutatók

Ugyan a foglalkoztatottak száma 2022 II. negyedévében az országos átlagot meghaladó ütemben nőtt (2,0%-kal), a munkanélkülieké a hazai csökkenést meghaladó mértékben fogyott (22%-kal) az előző év azonos időszakához képest – ez még mindig kevés. A foglalkoztatási arány (67,6%) és a munkanélküliségi ráta (9,1%) ugyanis a legrosszabb az országban, messze kedvezőtlenebb volt az országos átlagnál - előbbi értéke az egyik legalacsonyabb, utóbbié a legmagasabb volt a megyék és a főváros körében. Nógrád megyében 2022. június végén 10 ezer álláskeresőt tartottak nyilván. Számuk egy év alatt az országos átlagnál kevésbé, 5,7%-kal csökkent. A pályakezdő álláskeresők száma (717 fő) 21%-kal kevesebb lett, az összes álláskeresőhöz viszonyított arányuk 7,1%-ot tett ki.

  • Ezer lakosra itt jutott a legtöbb, 54 álláskereső, ezen belül az arány a Rétsági járásban volt a legkedvezőbb (29), a Szécsényi járásban pedig a legkedvezőtlenebb (92).
  • Az álláskeresők 23%-a legfeljebb 3 hónapja, 46%-a tartósan, egy évet meghaladóan nem tudott elhelyezkedni. A tartósan állás nélkül lévők száma 2,6%-kal meghaladta a 2021. júniusit.
  • Az álláskeresők között a legnagyobb aránya (52%) a legfeljebb az általános iskola 8 osztályával rendelkezőknek volt, emellett 23%-uknak szakmunkás, szakiskolai bizonyítvány, 22%-uknak érettségi, illetve technikum a legmagasabb végzettsége, 2,8%-uk pedig diplomás volt.
  • Az ellátottak aránya 3,4 százalékponttal nőtt az előző év azonos időpontjához képest az álláskeresők körében: 7,8%-uk álláskeresési járadékban, 17%-uk álláskeresési segélyben, 37%-uk szociális ellátásban részesült. A nyilvántartott állás nélküliek 38%-a ugyanakkor nem kapott semmilyen pénzügyi ellátást.
  • Június végén ezeregyszáz betöltetlen álláshelyet tartottak nyilván, számuk 4,2%-kal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Tíz üres álláshelyre itt jutott az egyik legtöbb, 88 álláskereső, 1-gyel kevesebb, mint 2021 júniusában.

Kohászat, gépipar, gumi- és építőipar - tényleg ennyi?!

Bárki, aki ellátogat Nógrádba, az a saját szemével is láthatja, hogy milyen fejlődésen ment keresztül a térség az elmúlt 12 évben – közölte pár héttel ezelőtt Latorcai Csaba területfejlesztési miniszterhelyettes a megyei lappal. Ugyanakkor ő is elismerte, hogy gazdasági teljesítmény szempontjából vannak még kiaknázatlan lehetőségek. Bár a közúti kapcsolat kétszer két sávon kiépült Salgótarjánig, a gyorsvasúti összeköttetés továbbra is hiányzik a főváros irányába.

A helyiekkel folytatott konzultációk alapján, főként az élelmiszer-termelésen alapuló helyi gazdaság fejlesztése, a közlekedési kapcsolatok javítása lehet a megye fejlesztésének további iránya. Nógrád megye élelmiszeripara elsősorban nem mennyiségi, hanem minőségi értékek mentén válhat fejlődő ágazattá, fókuszálva a kis- és középvállalati körre, illetve a prémium élelmiszerekre. Utóbbira számos életképes példa van már most is a megyében, mint amilyen a sajtmanufaktúra Bokor településen, sörfőzde Rétságon, vagy a vadhús-feldolgozó üzem Nógrád településen.

- közölte Latorcai Csaba.

Ha Nógrád megye gazdasági mutatóit nézzük, egyértelműen látszik, sereghajtónak számít. Önmagában beszédes adat, hogy a megyében, ha a feldolgozóipar termelési adatait nézzük (lásd a bekezdés alatt az ábrát) mindössze 5 iparág az, ami említésre méltó, ezek közül is a kohászat és a fémfeldolgozás van az élen – ezek közül mindössze három termelési mutatója lett 2022-ben pozitív. Összehasonlításként például Pest megyében 12, de Békés megyében is 8 iparág az, ami meghatározó, aminek a mutatóit a KSH is vizsgálja.

A feldolgozóipar teljesítménye 2022 első felében
A feldolgozóipar teljesítménye 2022 első felében

További érdekes mutatók Nógrádról:

  • A legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások telephely szerinti adatai alapján Nógrád megyében az ipari termelés értéke 274 milliárd forint volt 2022 I. félévében. Ez az országos kibocsátás 1,1%-át jelentette, amivel Nógrád a legkisebb súlyú megyének számított, a termelés egy lakosra jutó értéke pedig mindössze 56%-a volt az országos átlagnak.
  • 2022 január–júniusában a termelés volumene 8,4%-kal felülmúlta az előző év azonos időszakit. (Országosan ennél kisebb mértékben, 4,7%-kal nőtt a kibocsátás.) A féléven belül májusban kiemelkedően nagy, 24%-os volt a volumenbővülés.
  • A legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások székhely szerinti adatai alapján a termelés I. félévi értéke (148 milliárd forint) összehasonlító áron 6,2%-kal meghaladta az előző év azonos időszakit. A megyében nagyobb súlyú ipari területek közül a gép, gépi berendezés gyártása, a gumi-, műanyag- és építőanyag-ipar, valamint a kohászat, fémfeldolgozás is hozzájárult a növekedéshez, a járműgyártás volumene ugyanakkor csökkent.
  • Az ipari értékesítés 87%-át adó export volumene 8,0%-kal emelkedett, miközben a belföldi eladásoké 2,9%-kal mérséklődött. Ezt alapvetően az okozta, hogy a kohászatban és fémfeldolgozásban, valamint a gumi-, műanyag- és építőanyag-iparban is fokozódott az exportorientáció.

Építőipari termelésben sem járnak az élen

Az egy lakosra jutó építőipari termelés Budapesten volt a legmagasabb, csaknem 2,0-szerese az országos átlagnak, míg Nógrád megyében a mutató értéke a hazai átlag mindössze 30%-át érte el. Részletesebben:

  • A Nógrád megyei székhelyű, legalább 5 főt foglalkoztató építőipari vállalkozások 2022. I. félévi termelési értéke 10,9 milliárd forint volt, ami összehasonlító áron – az országos 6,1%-os növekedésnél jóval nagyobb mértékben – mintegy 17%-kal meghaladta az egy évvel korábbi viszonylag alacsony bázist. A kibocsátás az országos mindössze 0,6%-át adta, az egy lakosra jutó 59 ezer forintnyi termelési érték – a hazai átlag 30%-át érte el – a megyék és a főváros körében a legalacsonyabb volt.
  • A termelés bővülését a kibocsátás 71%-át adó épületépítések 13, és az egyéb építmények építésének 25%-os növekedése eredményezte.
  • Az építőipar új megrendelései országos szinten 8,6%-kal nőttek, miközben a megyei építőipari szervezetek 2022 I. félévében 6,9 milliárd forint értékű új szerződést kötöttek, volumenében harmadával többet az előző év azonos időszakinál.
  • A június végi 1,2 milliárd forint értékű szerződésállomány volumene 20%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól, a rövidtávú kilátások kedvezőtlenebbek lettek.

De legalább nőtt a lakásépítési kedv

A z országos tendenciával ellentétben Nógrádban valamelyest emelkedett a lakásépítési kedv 2022 I. félévében: az előző év azonos időszaki 19-ről 25-re nőtt (országosan 6,8%-kal csökkent) az épített lakások száma. A 25 lakásból 13 kisebb városokban, 12 községekben épült, Salgótarjánban egyetlen új lakás sem kapott használatba vételi engedélyt. Az épített lakások tízezer lakosra jutó száma (1,3) a megyék közül itt volt az egyik legalacsonyabb, az országos átlagnak csupána a 14%-át érte el.

  • 11 lakásnak természetes személy, 14-nek vállalkozás volt az építtetője. Az előbbieket családi házas formában, az utóbbiak közül 12-t többszintes, többlakásos épületben, 2-t pedig csoportházban adták át.
  • Az új lakások átlagos alapterülete (104 m²) meghaladta az országos átlagot (88 m²). A 25 lakásból 9 épült 4 vagy annál több szobával.
  • 15 lakás szűnt meg a megyében 2022 I. félévében, 9-cel kevesebb az egy évvel korábbinál.
  • Az országos átlagot meghaladó ütemben nőtt a jövőbeni lakásépítési kedv a megyében. A 2022 I. félévében kiadott lakásépítési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma (86) közel kétharmadával emelkedett az előző év azonos időszakihoz mérten. Az év ezen szakában utoljára 2009 I. félévében adtak ki ennél több lakásépítési engedélyt a megyei hatóságok.

Nógrád nem az ország éléskamrája

Mezőgazdasági mutatóit tekintve Fejér és Heves megyével egy szinten áll, kukoricát, őszi árpát és búzát termelnek a legtöbben. A megyében 2022. június 1-jére a főbb haszonállatfajok száma is csökkent, ezen belül a tyúkoké jelentősebben visszaesett az előző év azonos időpontjához képest. További mutatók:

  • A szarvasmarha-állomány a nyár kezdetén (22,1 ezer) 15%-kal alulmúlta az egy évvel korábbit. A teljes létszám 57%-át kitevő tehenek száma viszont 12 hónap alatt egytizedével gyarapodott. Száz hektár mezőgazdasági területre 26 szarvasmarha jutott, az országosnál 8-cal több.
  • A gazdálkodók június 1-jén Nógrádban mindössze 11,6 ezer sertést gondoztak, ötödével kevesebbet az egy évvel korábbinál. Ebben a megyében volt a legkisebb az állomány nagysága az országban. Az alig több mint ezer egyedet kitevő anyakocalétszám 4,5%-kal emelkedett. A száz hektár mezőgazdasági területre vetített sertések száma (14) a hazai átlagnak (53) alig több mint az egynegyedét tette ki.
  • A juhállomány egy év alatt 12%-kal 14,7 ezerre, a teljes létszám 82%-át képviselő anyajuhoké 7,4%-kal fogyott.
  • Nógrádban 2021. június 1-jéhez képest 65%-kal kevesebb, összesen 57,5 ezer tyúkot neveltek. A megyék közül csak Tolnában tartottak ennél kevesebb tyúkot az országban. A teljes létszám egyharmadát adó tojóállomány egy év távlatában ugyancsak 65%-kal csökkent.

Nőtt a bruttó átlagkereset, de ez még mindig édeskevés

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 2022 I. félévében 22%-kal, a megyék és a főváros körében az egyik legnagyobb mértékben nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Összege azonban (394 ezer forint) továbbra is messze elmaradt az országos átlagtól (505 ezer forint).

Ha a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi nettó átlagkeresetét nézzük, Nógrádban (az alábbi táblázat adatai szerint) a közigazgatásban dolgozóknak a legjobb a fizetése (382 ezer nettós átlaggal), utána a feldolgozóiparban és az informatikai területen dolgozók keresnek relatíve jól (288 ezer nettó). A megyében az adminisztratív munkát végzők járnak a legrosszabbul, ők (közfoglalkoztatottakat beleszámítva, nettóban) fél éve 145 forint körül vihettek haza. Fél éve Nógrágban, az építőiparban nettó a 180 ezer forintos kereset számított átlagnak.

Elgondolkodtató foglalkoztatási mutató, hogy amíg a szomszédos Pest megyében a közigazgatásban dolgozók hasonló fizetésre számíthatnak, addig egy informatikus közel kétszeres bért, 464 ezer forintot (nettó) simán hazavitt. Nógrádból, aki vállalja, hogy Pest megyébe ingázik át, és mondjuk az építőiparban helyezkedik el, az is legalább 60-70 ezer forint nettóval kereshet többet ott.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi nettó átlagkeresete
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi nettó átlagkeresete

A turisták körében messze a legkevésbé népszerű

A kereskedelmi szálláshelyeken 58 ezer vendégéjszakát töltöttek a vendégek, 1,9-szer többet, mint a járványügyi korlátozásokkal érintett 2021. I. félévben. A kiskereskedelmi forgalom volumene 10%-kal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva – de ez önmagában, adatként sokat nem jelent. Egy lakosra jutó összege 542 ezer forint volt, a legkevesebb a megyék és a főváros körében, ugyanekkor az országos átlag 736 ezer forintot tett ki. Ahogy a táblázatból is kiderül, a vendégéjszakák számában a megyék között a legrosszabb helyen szerepel:

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

nógrád megye

fókuszban a megyék

megye körkép

nógrád