Bezuhanhat a gazdaság? Már nem a munkaerőhiány a legfőbb gond, mert nincs, aki vásároljon

HelloVidék   
  Megosztom
Bezuhanhat a gazdaság? Már nem a munkaerőhiány a legfőbb gond, mert nincs, aki vásároljon

A GKI konjunktúraindexe októberben már fél éve csökken. Míg az előző hónapokban ez elsősorban a fogyasztói bizalmi index zuhanásának volt a következménye, októberben az üzleti várakozások minden ágazatra jellemző markáns esése volt a fő ok. A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint az üzleti várakozások a 2021 eleji covidos időszakban voltak hasonlóan negatívak. A fogyasztók pedig jelenleg pesszimistábbak, mint 2020 tavaszán, a Covid-járvány okozta pánik idején voltak, s az index értéke megközelítette a 2010 óta mért mélypontját. Az ipari és a szolgáltató cégeknél a kereslethiány bővülést akadályozó szerepe már kissé megelőzte a munkaerőhiányét.

Októberben az üzleti szférában minden ágazat lényegesen pesszimistább lett, immár az iparban is több a romlásra, mint javulásra számító cég. Az ipari bizalmi index októberben visszaesett tavaly már-ciusi szintjére. Szeptemberhez képest romlott a rendelésállományokról alkotott vélemény – ezen belül az exporté is –, és stagnált a készletek megítélése.

Az építőipari bizalmi index harmadik hónapja romlik, októberben kétéves mélypontjára süllyedt. A magasépítők kilátásai lényegesen rosszabbak lettek a szeptemberinél, a mélyépítőké kissé javultak. Az előző háromhavi termeléssel kapcsolatos elégedett-ség és a rendelésállományok értékelése is romlott.

Egyaránt sokat romlott az eladási pozíció és a rendelések várható alakulásának megítélése, s kissé rosszabbodott a készleteké is. A szolgáltató vállalkozások körében gyengült az általános üzletmenetről és a várható forgalomról alkotott vélemény. Az előző időszak forgalmának és létszámának megítélése is romlott.

Októberben folytatódott az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandóságának romlása, s másfél év után ismét több lett a létszám csökkentését, mint bővítését tervező cég. Kivétel az ipar, ahol még kissé növekedett is a foglalkoztatás növelését tervező cégek aránya. Tovább erősödött a lakosság munkanél-küliségtől való félelme.

A fogyasztók inflációs várakozása is tovább fokozódott. A magyar gazdaság jövőbeli helyzetének megíté-lése az üzleti szférában a szeptemberi, ugyancsak átmeneti szerény javulás után ismét drámai mérték-ben romlott, a pesszimizmus megközelíti a covid válság kezdeti pánikhangulatát. A fogyasztók ennél is borúlátóbbak.

A GKI fogyasztói bizalmi indexe legutóbb 2012 októberében volt ilyen alacsony. Folytatódott a lakos-ság saját pénzügyi helyzetéről alkotott véleményének egyre negatívabbá válása. Öt hónapos vissza-esés után ez már kedvezőtlenebb, mint a koronavírus válság kezdetén volt. Az emberek saját jövőbeli megtakarítási képességükről alkotott véleménye a februári, mindenkori rekordot jelentő szint óta jófor-mán egyenletes havi ütemben gyengül. A lakosság a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek jelenre vo-natkozó vásárlási feltételeit jelentősen, míg a következő egy évre vonatkozót kissé rosszabbnak érzé-kelte, mint szeptemberben.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

gki

fogyasztói index

gazdaságkutató intézet

bizalmi index

gazdaság

infláció