Újabb nagyvárosokat hódít meg a Főtaxi: itt vannak az új vidéki telefonszámok

HelloVidék   
  Megosztom
Újabb nagyvárosokat hódít meg a Főtaxi: itt vannak az új vidéki telefonszámok

Budapest, Szombathely, a Velencei-tó és Pécs után Fejér megye két legnépesebb településén, Székesfehérváron és Dunaújvárosban is piacra lépett a Főtaxi. Ezzel immár öt vidéki nagyvárosban érhető el Magyarország egyik legnagyobb taxitársaságának magas színvonalú személyszállítási szolgáltatása, melynek részét képezi az elektromos autóflotta állomány is.

Folytatja Budapesten kívüli piaci jelenlétének erősítését a Főtaxi, amely Székesfehérvárra és Dunaújvárosra is kiterjesztette tevékenységét – a szolgáltatási terület a települések agglomerációját is magában foglalja. A pécsi és a szombathelyi modelltől eltérően Fejér megye két legnépesebb településén nem egy már meglévő taxitársaság vált nevet, hanem a helyben dolgozó, nagy tapasztalattal és helyismerettel rendelkező taxisok egyénileg csatlakoznak és viszik tovább tevékenységüket a Főtaxi brand alatt, autóikon főtaxis szabadjelzőt és matricákat használva.

Székesfehérváron november első hétvégéjén debütált a Főtaxi, Dunaújvárosban pedig ezt megelőzően 20 autóval indult el a szolgáltatás. Utóbbi flottában – összhangban a vállalat immár négy éve sikeresen működő Zöldút Programjával – több környezetkímélő, azaz plug-in hibrid és elektromos meghajtású jármű is megtalálható. Az első nap közel 60 fuvart szerveztek le a diszpécserek Dunaújvárosban, ami a település méretét tekintve rendkívül jó eredménynek számít.

A Főtaxi az ország egyik legnagyobb taxitársaságaként az idén komoly erőforrásokat fordított arra, hogy növelje kiszolgálási területét. A földrajzi terjeszkedés részeként immár öt vidéki nagyvárosban, Szombathelyen, Velencén, Pécsett, Dunaújvárosban és Székesfehérváron is elérhetőek minőségi szolgáltatásaink, e területeken pedig közel 50 000 fuvart teljesítettünk eddig. Természetesen nem állunk meg itt, hiszen a célunk az, hogy a Főtaxi magas színvonalú szolgáltatásait, vagyis a tiszta, kiváló műszaki állapotú autókat, a rövid kiállási időt, a diszpécserszolgálatot és a taxirendelő applikációt minél több településen élvezhessék az utasok. Ezért azon dolgozunk, hogy országos hálózatot létrehozva hazánk minden nagyobb településén jelen legyünk, ennek jegyében pedig jövőre további városokat célzunk meg

- mondta Reich Ádám, a Főtaxi vezérigazgatója.

Autót rendelni Dunaújvárosban a +36 25 747 747-es, Székesfehérváron pedig a +36 22 8000 000-ás telefonszámon lehet. Emellett mindkét városban elérhető a Főtaxi mobiltelefonos alkalmazása is, amit azért is érdemes letölteni, mert az applikációban a rendelés leadása után követhető, hogy épp merre jár az autó, az érkező sofőrrel pedig közvetlenül is felvehető a kapcsolat.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

főtaxi

taxi

székesfehérvár

dunaújváros