Itt az új rendelet: mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat a burgonya és a tojás árváltozásáról

Pénzcentrum   
  Megosztom
Itt az új rendelet: mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat a burgonya és a tojás árváltozásáról

Szerda este a Magyar Közlönyben megjelent az árstop kiterjesztéséről szóló rendelet. A rendelet a kihirdetést követő napon, vagyis november 10-én csütörtökön életbe is lép. Már, ha a kereskedők képesek ilyen hamar átárazni a készleteiket. Mutatjuk a részleteket.

A hivatalos kormánydöntés értelmében a burgonya és a tojás árát már a holnapi naptól, azaz november 10-től át kell árazniuk a kereskedőknek, ezen termékek ára december 31-ig nem lehet majd magasabb, mint az az adott üzletben volt szeptember 30-án.

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet mellékeltében végre azt is pontosan meghatározták, hogy az eddigi hatósági áras alapélelmiszereken túl konkrétan mely termékek lesznek még hatósági árasok. Ezek a következők:

  • Friss tojás, héjában a Gallus domesticus fajhoz tartozó szárnyasokból (kivéve a keltetésre szánt, megtermékenyített tojás).
  • Étkezési burgonya, kivéve újburgonya.

A rendeletben kiemelik, hogy "a melléklet szerinti termék vonatkozásában üzletben vagy bevásárlóközpontban folytatott kereskedelmi tevékenység és a csomagküldő kereskedelem során alkalmazandó bruttó kiskereskedelmi ár a kereskedő által 2022. szeptember 30. napján alkalmazott bruttó kiskereskedelmi árnál nem lehet magasabb". Azaz boltonként eltérő lehet az árplafon. Ugyanakkor azt is hozzáteszik még a rendeletben, hopgy a 2022. szeptember 30. napján alkalmazott bruttó kiskereskedelmi ár helyett,

  • ha a 2022. szeptember 30. napján alkalmazott bruttó kiskereskedelmi ár nem áll rendelkezésre, akkor a kereskedő által 2022. szeptember 30. napját megelőzően alkalmazott utolsó bruttó kiskereskedelmi árat kell alkalmazni,
  • ha az előző pont szerinti bruttó kiskereskedelmi ár nem állapítható meg, akkor a Központi Statisztikai Hivatal honlapján 2022. szeptember hónapra vonatkozóan közzétett átlagos fogyasztói árat kell alkalmazni, amennyiben az rendelkezésre áll.

A rendelet szerint ha a fentebb megadott időpontban a kereskedő kedvezményes értékesítés során alkalmazott árkedvezményt nyújtott, akkor a kedvezményes értékesítés előtti legutolsó nem kedvezményes bruttó kiskereskedelmi árat kell figyelembe vennie.

Fontos továbbá, hogy a kereskedő a melléklet szerinti, 2022. szeptember 30. napján forgalmazott termékek forgalmazására és naponta legalább a hét adott napjára vonatkozó, 2022. évi átlagos napi, a kereskedőnél készleten lévő mennyiség árusítására köteles.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

pénzcentrum

árstop

árstopos élelmiszer

burgonya

tojás