Orbán Viktor: ez lesz a termékek árstoppjával, nem térhetünk vissza a kommunizmusba

HelloVidék   
  Megosztom
Orbán Viktor: ez lesz a termékek árstoppjával, nem térhetünk vissza a kommunizmusba

Orbán Viktor ma reggel a Kossuth Rádióban többek között arról beszélt, mit lehet tudni a Lengyelországban kedden becsapódott rakétáról, hogy hogyan áll az ország energiaellátása, valamint Palkovics László milyen új pozíciót tölt majd be a kormányban.

A miniszterelnök a reggeli rádióbeszélgetésben arról beszélt, hogy a Lengyelországban becsapódott és két ember halálát okozó rakéta megmutatta, milyen sérülékeny helyzetben lehetnek az Ukrajnával szomszédos országok, így Magyarország is. Hangsúlyozta viszont azt is, hogy Kárpátalját és a magyar határ szomszédságát érte eddig a legkevesebb támadás, írja a Pénzcentrum.

A kormánynak 11 pontos akcióterve van, melynek legutóbbi lépése a tojás és a krumpli árstopjának bevezetése, azonban ezt nem tudják megtenni minden terméknél, mert azzal visszatérnék a kommunizmusba. A kérdésre, hogy ha az atomenergiára is vonatkoznának az oroszokkal szembeni szankciók, mi történhet, azt mondta Orbán Viktor:

Magyarország nem támogatja a szankciókat. Néha elengedünk egy-egy vétót, de ilyenkor a legpusztítóbb következmények alól kihúzta magát, mentesítést tudott elérni, ezt folytatni akarjuk.

A gazdasági helyzetben Orbán arról beszélt, hogy megtartják az eddigi célokat, így továbbra is fókuszban marad a teljes foglalkoztatottság megőrzése, a gazdasági fejlődés megtartása. Ezeket szolgálja a gyármentő program, turizmus támogatása, valamint az ár- és kamatstopok.

Az energiaellátás kihívásai

A miniszterelnök elmondta, hogy Palkovics Lászlót új pozíciójában a magyar hadiipar vezetésére kérte fel. Az energiakrízissel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az idei télre felkészültünk, és fél évre biztosított az ellátásunk, de jövőre komoly kihívás lehet a tartalékok újratöltése. Egyáltalán nem lesz mindegy, hogy az importált energiát milyen áron tudjuk beszerezni a jövőben, erre kérte fel Lantos Csabát, hogy találjon megoldást a drága energiaimportra a jövőben.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

orbán viktor

energiaválság

gazdasági helyzet