Ez az út újul meg az északi hegyvidéken: új híd is könnyíti az itt közlekedők utazását

HelloVidék   
  Megosztom
Ez az út újul meg az északi hegyvidéken: új híd is könnyíti az itt közlekedők utazását

Hamarosan befejeződik a Zemplén mentén futó 20 kilométeres út felújítása. A teljes útfelületre új rétegek kerültek a HEDO kivitelezésében zajló beruházásban, amely hídfelújítást is magában foglal.


 


 

Már a kétoldali padka feltöltése, a jelzőtáblák kihelyezése és a burkolati jelek felfestése folyik a 3713-as jelű Abaújkér‒Gönc összekötő út felújítási projektjében. A kivitelező HE-DO Kft. a honlapján számolt be a mintegy 19,9 kilométeres - a Zemplén-hegységgel párhuzamosan futó, észa-dél irányú - út teljes terjedelmét érintő fejlesztésről, amelyben burkolat- és hídfelújítást végeznek a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. megbízásából, írja a magyarepitok.hu.

A göncruszkai Kőhíd-patak hídja is megújult

A munkák során többek közt a földárkok árokrendezése és az átereszek tisztítása történt meg. Ezzel párhuzamosan a lokális pályaszerkezet-cserék történtek. Emellett új aszfaltot kaptak a buszváró peronok, majd buszmegállóöblöket építettek át. "A projekt részeként új korlátot, vasbeton szegélyeket, sóvédelmi bevonatot és vizsgálólépcsőt kapott a göncruszkai Kőhíd-patak híd is” – idézte a honlap Vidó Zoltánt, a HE-DO Kft. főépítésvezetőjét.

A projekt befejező szakaszában átlagosan 5,5 cm vastagságú kiegyenlítő és 4 cm vastag aszfaltkopóréteg került a teljes útszakaszra, ezzel párhuzamosan az útcsatlakozások is megépülhettek. November végén már a kétoldali padka feltöltése, a jelzőtáblák kihelyezése és a burkolati jelek felfestése is folyamatban volt.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

zemplén

göncruszka

abaújkér

gönc

kőhíd-patak

útépítés

útfejlesztés

beruházás

hídépítés