Jövőre folytatódik: ezeket a magyarokat érinthetik majd a legújabb támogatások

HelloVidék   
  Megosztom
Jövőre folytatódik: ezeket a magyarokat érinthetik majd a legújabb támogatások

A Vidékfejlesztési Program keretében ebben az évben csaknem 400 milliárd forint támogatást fizettek ki a gazdáknak – közölte Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy a 2021-2027 közötti időszakban – a korábbi évekhez képest – megháromszorozódott a rendelkezésre álló vidékfejlesztési források mértéke. A tárca még 2021-ben kidolgozta és elindította a „Megújuló vidék, megújuló agrárium” programot, amely a magyar vidék gazdaságának gerincét adó mezőgazdaság és élelmiszertermelés teljes modernizációját tűzte ki célul. Az Agrárminisztérium az elmúlt két évben számos pályázati felhívást jelentetett meg, amelyekre a várakozásokat meghaladó mértékben nyújtottak be támogatási kérelmet a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar szereplői – tette hozzá. Hangsúlyozta, a pályázatok elbírálása és a kifizetések is folyamatosak, csak az év utolsó hónapjában mintegy 60 milliárd forintot fizetnek ki a pályázatok nyerteseinek.

Nagy István példaként említette, hogy az öntözésfejlesztési támogatás évek óta folyamatosan a gazdák rendelkezésére áll, és a kérelmek beadására meghosszabbított határidőig, 2023. június 30. napjáig van lehetőségük az érintetteknek. A felhívás kapcsán ebben az évben több mint 8,5 milliárd forintot fizettek ki a gazdálkodóknak.

A tárcavezető kitért arra is, hogy a magyar agráriumban új támogatási célként jelent meg a precíziós gazdálkodási technológiák elterjesztésének a támogatása. Az erre a célra meghirdetett kiírás keretében idén 43,3 milliárd forintban részesültek a gazdálkodók. Hozzátette, a Vidékfejlesztési Program meghirdetett felhívásai közül az egyik legsikeresebb kiírásnak az adottságaik és ambícióik alapján fejlődőképes, kisméretű mezőgazdasági termelők jövedelemszerzését és gazdasági több lábon állását segítő, mezőgazdasági kisüzemek támogatására irányuló pályázati konstrukció bizonyult, amely kapcsán összesen 2022-ben 33,23 milliárd forintot fizettek ki az érintetteknek.

A miniszter kiemelte, a magyar gazdák fejlesztési és támogatási forrásai jövőre is biztosítottak.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

agrárminisztérium

vidékfejlesztés

nagy istván