Fontos támogatásra pályázhatnak a gazdák: mutatjuk, hogy juthatnak a pénzhez
2023. január 1-jétől, megújult tartalommal újra elérhető az egyes állatbetegségek megelőzésére és leküzdésére irányuló, nemzeti költségvetésből finanszírozott és az állattartó ágazatokat segítő támogatási program. Ennek alapvető célja az állatbetegségek elleni védekezés segítése és a hazai állatállományok kedvező egészségügyi státuszának megőrzése.
Az újrainduló támogatási programban résztvevő állattartók a 2023. január 1-jét követően elvégzett szolgáltatásokról kiállított számlák után igényelhetnek támogatást. A „148-as” néven ismert rendelet módosítása a legújabb tudományos ismeretekhez, napjaink állategészségügyi kihívásaihoz és elvárásaihoz igazodóan, a források célzottabb, specifikusabb felhasználását teszik lehetővé. A korábbi támogatási célok szakmai felülvizsgálatát követően egyes, a továbbiakban nem indokolt állatbetegségeket töröltek vagy módosítottak, ami lehetővé tette a források célzott átcsoportosítását is. Továbbá költséghatékonysági szempontból az azonos állatfajoknál a több betegség kiszűrésére alkalmas mintavételeket is összevonták.
A módosult jogszabály korunk egyik legjelentősebb egészségügyi kérdésköre, az antimikrobiális rezisztencia elleni védekezést szolgáló vizsgálatok elvégzésének támogatását is célozza. Az új jogcím alapján a kislétszámú állattartó telepet működtető állattartók igényelhetik a támogatást az állományaik célzott antibiotikum kezelése érdekében.
A megváltozott rendelet szerint a kiemelten fontos állategészségügyi intézkedések biztosítása érdekében egyes szolgáltatások támogatási összegei megemelkedtek. A támogatás és annak változtatásai jelentősen hozzájárulhatnak az állatbetegségek elleni védekezés hatékonyabbá tételéhez. Az igényléssel kapcsolatos részletek a Magyar Államkincstár honlapján érhetőek el.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)