Itt a bejelentés: 45 posta újra kinyithatott hétfőn
A Magyar Posta Zrt. az önkormányzatokkal kötött megállapodások alapján 32 településen 45 posta szüneteltetését oldja fel, az érintett postahelyek január 2-án újra kinyithattak - közölte a társaság.
A Magyar Posta Zrt. közölte: a jogszabályi kötelezettségként előírt mintegy 1600 helyett országszerte 2233 posta áll az ügyfelek rendelkezésére. A társaság még október végén jelentette be, hogy ideiglenesen szünetelteti 210 településen 366 postahivatal működését a háború és a szankciók okozta válság, az energiaárak radikális megemelkedése miatt.
A hétfői közleményben kiemelték, hogy a cég új vezetősége az elmúlt másfél hónapban intenzív és konstruktív egyeztetéseket folytatott a postahelyekről. Ahol a települések vállalták, hogy az adott posták üzemelésére vonatkozó szolgáltatásért előre meghatározott díjat fizetnek, ott megállapodás született a további működésről.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)