Bejelentette a kormánybiztos: folytatódik a vidéki városok fejlesztése, ez várható idén

MTI   
  Megosztom
Bejelentette a kormánybiztos: folytatódik a vidéki városok fejlesztése, ez várható idén

Idén is folytatódik a Modern városok program, amelynek jelenleg több mint száz projektje tart fejlesztési szakaszban - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap megjelent videóban.

Gyopáros Alpár emlékeztetett: a Modern városok program a megyei jogú városok kiemelt fejlesztési programja, amelynek keretében 4200 milliárd értékben zajlik a 23 megyei jogú várost érintő, soha nem látott léptékű fejlesztés.

Minden megyei jogú városban van már elkészült projekteleme a Modern városok programnak, amelynek beruházásai a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben is folytatódnak az idén. A kormánybiztos elmondása szerint a kormány ezidáig 2200 milliárd forintot fizetett ki a projektgazdák számára.

Gyopáros Alpár kiemelte, "a 270 fejlesztési célból 133 teljesen vagy részben megvalósult, tehát a projektek csaknem 50 százalékát már használhatják az emberek".

Több mint száz projekt megvalósítása valamilyen fejlesztési szakaszban tart, azaz tervezés vagy építés alatt áll, és remélhetőleg hamarosan el fog készülni a nehéz gazdasági helyzet ellenére is - fűzte hozzá a kormánybiztos.

A 2022-es fejlesztések közül kiemelte az Érdi Járásbíróság és Ügyészség, a Nyíregyházi Atlétikai Centrum, a Zalaegerszegi Városi Uszoda, a Tatabányai Multifunkcionális Csarnok, valamint a veszprémi Iparos Park és Szakipark átadását.

A korábbi években elkészült már "a salgótarjáni főplébánia templom és környezetének megújítása, a Debreceni Nagyerdő Program keretében strand, sétány és parkolólemez, a Pick Szeged Aréna, a szegedi és a soproni sportuszodák, a Hódmezővásárhely és Szeged közötti tram-train, a veszprémi, nyíregyházi és győri állatkertek folyamatos fejlesztése, a zalaegerszegi Innovációs Tudásközpont, valamint a Nyíregyháza és Tokaj közötti kerékpárút" - említett példákat a Modern városok program eredményeiről Gyopáros Alpár.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

modern városok program

gyopáros alpár

fejlesztések