Kifakadt a szakszervezet: béremelés helyett fityiszt kapott a közszolgálat

HelloVidék   
  Megosztom
Kifakadt a szakszervezet: béremelés helyett fityiszt kapott a közszolgálat

Elégedetlenségének Facebookon adott hangot a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), hogy „a kormány egyelőre nem talál pénzt a kormánytisztviselők és a köztisztviselők béremelésére”.

Ahogy közleményükben írták, ülést tartott a Miniszterelnökség épületében a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum 2023. január 27-én, pénteken. Ennek legfontosabb témája az állami és önkormányzati közigazgatási munkavállalók 2023. évi bérfejlesztése. Az ülést Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár vezette. A tanácskozás elején Fehér József, a munkavállalói oldal ügyvivője rögtön kifogásolta, hogy az KÉF ritkán tart ülést, negyedévenként kellene, és ezt az ülést december elején kellett volna összehívni. A szakszervezeti vezetők és az önkormányzati szövetségek képviselői nem nagy reménnyel ültek le tárgyalni, de ezt a keveset is hamar elvesztették.

Az MKKSZ beszámolója szerint a fórum legfontosabb témája az állami és önkormányzati közigazgatási munkavállalók 2023. évi bérfejlesztése volt. Mint írták, a közszférában dolgozók 25 százalékos bérfejlesztést szerettek volna elérni. Az ülést ugyan Szalay-Bobrovniczky Vince vezette, de felszólalt Bordás Gábor közigazgatási államtitkár is, aki a költségvetés nehéz helyzetére is kitért. Bordás két dologra tért ki igazán beszédében, az egyik, hogy a kormány azt gondolja, hogy a nehézségeket a háború és az energiaválság okozza, valamint az, hogy nem lesz emelés.

A teljes beszámolót az MKKSZ posztjából olvashatjuk el:

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

magyar köztisztviselők közalkalmazottak és közszolgálati dolgozók szakszervezete

mkksz

béremelés