A Dunaferr-sztori folytatódik: most épp a világ egyik legnagyobb acélgyártójával tárgyalnak

HelloVidék   
  Megosztom
A Dunaferr-sztori folytatódik: most épp a világ egyik legnagyobb acélgyártójával tárgyalnak

Reménnyel tölti el a vasmű dolgozóit, hogy a kabinet hat hónapra biztosítja a bérköltséget. A gyár hosszabb távú jövője bizonytalan, noha jelenleg két cég verseng érte. Most a világ egyik legjelentősebb acélipari szereplője, a Metinvest Holding is komolyan érdeklődik a dunaújvárosi Dunaferr iránt - írta a Népszava.

A Népszava információi szerint az ukrán Metinvest Holding, a világ egyik legjelentősebb acélipari vállalata már januárban jelezte, hogy a szorult helyzete ellenére megvásárolná a Dunaferrt, a cég képviselői pedig héten már találkoztak is Fábián Gergellyel, a gazdaságfejlesztési tárca iparpolitikáért felelős államtitkárával. Közben a dunaújvárosi vasmű felszámolója azt nyilatkozta, hogy az ukránok mellett egy másik cég, londoni székhelyű Liberty Steel is tárgyal a Dunaferr megvásárlásáról.

Kérdezték minderről a város jobbikos polgármesterét, Pintér Tamást, ő úgy tudja, a kormány inkább a londoniakat preferálja. A városvezetés bízik benne, hogy a kormány jó döntést hoz majd, aggodalommal töltik el őket ugyanakkor azok a hírek, hogy a Liberty anyagi gondokkal küzd, és felszámolás fenyegeti több Kelet-Európában működő érdekeltségét is. A polgármeseter nagyobb lehetőséget lát az ukránokban, mivel az ukrán cég maradéktalanul tudná biztosítani a vasmű nyersanyagellátását a saját érc- és szénbányáiból.

2021-es adatok alapján a Metinvest a világ 42. legnagyobb acélipari cége, Ukrajnán belül pedig éllovasnak számít. A vállalat a bányászattól a szén- és ércfeldolgozás folyamatáig a teljes vertikumban érdekelt, félkész és késztermékei számos ország piacán elérhetők. A kelet-európai régión kívül olasz, spanyol, holland érdekeltségei is vannak.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

dunaferr

gyárbezárás

gazdaság

recesszió