Itt a lesújtó jelentés Magyarországról: le is mondhatunk ezekről a terveinkről

HelloVidék   
  Megosztom
Itt a lesújtó jelentés Magyarországról: le is mondhatunk ezekről a terveinkről

2022 végén jelent meg a kormány egyik tanácsadójának víziója Magyarország következő évtizedre vonatkozó stratégiájáról. Eszerint: „A következő évtizedben a Magyarország előtt álló legnagyobb stratégiai kihívás az, hogy kikerüljön a közepes fejlettségű országok köréből, és … Közép-Európán belül pedig regionális középhatalmi státuszt érjen el.”

Érdemes először is a kiindulóponttal foglalkozni: mit is értünk el, hol állunk. Magyarország az Eurostat adatai alapján 2021-ben az egy főre jutó euróban mért GDP alapján a 27 EU tagállamból a 23. helyet foglalja el, míg a vásárlóerő paritáson mért érték a 21. helyre elegendő. Mindkét mutatóban 1-1 helyet rontottunk 2010 óta, s a nálunk rosszabb mutatóval rendelkezők is egyre közelebb kerülnek hozzánk. Összességében az uniós átlag 49%-át értük el az egy főre jutó GDP-ben euróban, s 75%-át vásárlőerő paritáson. Mindkettő 9 százalékpontos javulás 2010 óta. Ez arra utal, hogy az eddigi gazdaságpolitika nem volt képes relatív helyzetünk javítására az Unión belül.

Ez alapján csak intenzív fejlődésre van mód: ez a humántőke (erős és hatékony köz- és felsőfokú oktatás, jól fejlett egészségügy, kiterjedt és modern tudást közvetítő felnőttképzés, a nyelvtudás növelése stb.) megerősítését, valamint a tudásintenzív termelés és szolgáltatások fejlesztését jelenti. Helyzetünk az intenzív fejlődés előfeltételeiben azonban korántsem kedvező.

Másrészt a gyors gazdasági fejlődést az elmúlt tíz évben az EU ingyenes forrásai is segítették. 2010 és 2021 között 14,5 billió forint nettó EU forrást kaptunk. Ez háztartásonként 3,5 millió Ft támogatást jelent, ami az adott évi GDP-k 2,4-5,3%-át jelentette. Volt olyan év, amikor az EU-tól érkező támogatás meghaladta a GDP nominális növekedését is (2011-13 között, illetve 2020-ban). Vagyis az eddigi felzárkózást jelentős részben az EU források tették lehetővé. Emellett az EU integrált piacaira való beszállítás is vonzó lehetőség volt a betelepülő cégek számára.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

gki

gki gazdaságkutató zrt.

magyarország

gazdasági helyzet