Ki nem talánád, hová épül extra kikötő: 369 millió forintból ezt ígérik a horgászoknak

MTI   
  Megosztom
Ki nem talánád, hová épül extra kikötő: 369 millió forintból ezt ígérik a horgászoknak

Kishajók fogadására is alkalmas horgászkikötő épül Dunaföldváron a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz 369 millió forintos támogatásával.


 


 

Horváth Zsolt, a város független polgármestere az MTI-nek elmondta: a száz méter hosszú, pontonelemekből álló létesítményt a Duna jobb partján, a jelenlegi kikötőhajótól északra alakítják ki.

A beruházást az indokolja, hogy a településen egy 2018-as projekt részeként létrehozott sportkikötő már nem elég a csónakok fogadására, és egyre több horgász szeretne a természetes vizeken turisztikai élményt szerezni - tette hozzá.

A tervek szerint 2024. júliusra elkészülő, 30 férőhelyes kikötőtől a turisták kerékpárral, kajakkal, kenuval is folytathatják a kirándulást, a többi között eljuthatnak a közeli Kis-Dunára.

A horgászkikötő mellett a TOP Plusz támogatásával és önkormányzati forrásból parkolókat is kialakítanak, továbbá 250 méter hosszan felújítják a Beszédes József-hídtól a város központjáig tartó utat és járdát - közölte a város vezetője.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

kikötő

horgász