Pofátlanul csalt a vidéki őrző-védő cég: közel 460 millió forintot nyúltak le

MTI   
  Megosztom
Pofátlanul csalt a vidéki őrző-védő cég: közel 460 millió forintot nyúltak le

A vádirat szerint mintegy 460 millió forint forgalmi adót és járulékot nem fizettek be azok az őrző-védő cégek, amelyek vezetőinek pere hétfőn kezdődött el a Szegedi Törvényszéken.

A négy férfit bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja az ügyészség. A vádirat szerint az első- és a másodrendű vádlott 1998-tól foglalkozik őrzés-védelemmel. A két férfi 2013-ban és 2015-ben vásárolt meg egy-egy országszerte tevékenykedő, őrzés-védelemmel foglalkozó céget. A harmadrendű vádlottal 2015-ben ismerkedtek össze, és megállapodtak abban, hogy a férfi valótlan tartalmú alvállalkozói számlákat biztosít számukra.

A bűnszervezet előbb kétlépcsős-, majd később háromlépcsős céghálózatot épített fel. Céljuk az volt, hogy munkavállalóik után ne kelljen közterheket, valamint a vagyonvédelem, az általuk nyújtott szolgáltatás után áfát fizetni.

A harmadrendű vádlott toborozta az ügy további 11 vádlottját, az időnként cserélgetett, az ügyészség által bukócégeknek nevezett vállalkozások fiktív vezetőit. A harmadrendű vádlott előbb 6, majd 8 százalék jutalék ellenében biztosított alvállalkozói számlákat a két őrző-védő cég vezetőinek. A bukócégekhez jellemzően napi két órára jelentették be a munkavállalókat, de ők legalább napi 8, heti 40 órát dolgoztak le, előfordult, hogy havonta 250-300 órát is szolgálatban voltak.

2015 és 2019 között a cégháló legalsó szintjén a foglalkoztatással járó közterheket és a szolgáltatás után fizetendő áfát bár részben bevallották, de azt csak elvétve - legfeljebb néhány százezer forintnyi nagyságban - fizették meg. A vagyonőrök beosztását, a dolgozók átjelentését, az új munkavállalók bejelentését a szolgálatvezetői feladatokat ellátó negyedrendű vádlott végezte.

Az ügyészség az első- és a másodrendű vádlottra nyolc-nyolc év, a harmadrendű vádlottra öt év, a negyedrendűre öt és fél év fegyházbüntetés kiszabását indítványozta arra az esetre, ha beismerő vallomást tesznek és lemondanak a tárgyalás jogáról. A bűnszervezetben részt vevő vádlottakkal szemben több millió forintos pénzbüntetés és vagyonelkobzás kiszabását is kérte a vádhatóság.

A további vádlottakra három, illetve két év börtönbüntetést kért az ügyészség, egy részük esetében lehetőséget látva a szabadságvesztés felfüggesztésére.

Az eljárás februárban a vádlottak meghallgatásával folytatódik.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

szeged

adócsalás

bűnszervezet