Élesedik a helyzet, nő az elégedetlenség: ilyen inflációra adna csak béremelést az Audi

HelloVidék   
  Megosztom
Élesedik a helyzet, nő az elégedetlenség: ilyen inflációra adna csak béremelést az Audi

Két hete elsőként a szakszervezet fektette le igényeit, 23 százalékos alapbéremelést követeltek, a győri Audi vállalatvezetés ajánlatában most összesen 15 százalékos emelést kínált, ebből alapbéremelésként ötöt. A cafeteria-igényeknél is jelentős volt az eltérés a két fél számai között. Az Audi gyárban csaknem 13 ezren dolgoznak, ennyi családot érint közvetlenül a bértárgyalások kimenetele.

Sejteni lehetett, hogy a munkaadói oldal ajánlata kisebb számokat fog tartalmazni, mint a munkavállalókat képviselő Audi Hungária Független Szakszervezeté. Ez most már ténynek tekinthető – az Audi vállalatvezetése is kiterítette lapjait a bértárgyalások keddi fordulóján, írja a Telex.

Az erről kiadott közleményt elsőre nem egyszerű értelmezni, de azért megfejthető a számítás mikéntje. A kiindulási pont az, hogy

  • az Audi az MNB prognózisára építve, 15 százalékos inflációval számol.
  • Rögzítik azt is, hogy „fontos az infláció 2023-as évi hatásainak követése munkatársaink javadalmazásában”.
  • A bérmegállapodást egy évre kívánják megkötni (hasonlóan a szakszervezettel), így 2023. április 1. – 2024. március 31- i időszakkal kalkulálnak.
  • Ez idő alatt a munkavállalók alapbérét 5 százalékkal hajlandók emelni.
  • A további 10 százalék azonban külön kifizetés lenne, vagyis az nem épül be az alapbérbe.

A béren kívüli juttatás szintén sarkos pont a bértárgyalásoknál, a szakszervezeti 600 ezer forintos követeléshez képest 460 ezret ajánl a munkaadó. A javaslat további pontokat tartalmaz a jubileumi és a lojalitási bónuszra vonatkozóan – ezek leginkább a régi dolgozókat érintik, de a számokat itt is össze kell fésülni a szakszervezeti igényekkel. A tárgyalások folytatódnak, március végéig kell megállapodni.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

audi

audi gyár

győr

bértárgyalások

béremelés

szakszervezet