Végre megállhat az áremelkedés? Erre számítsunk a boltokban márciustól

HelloVidék   
  Megosztom
Végre megállhat az áremelkedés? Erre számítsunk a boltokban márciustól

A januári 44 százalékról februárban 43,3 százalékra mérséklődött az élelmiszer-infláció Magyarországon éves összevetésben. A 17 havi folyamatos emelkedés után második hónapja tartó lassulás továbbra is elsősorban annak eredménye, hogy magasabb egy évvel ezelőtti árakhoz viszonyítjuk az e havi adatokat – mutattak rá az MKB Bank és a Takarékbank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának elemzői a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által szerdán közzétett inflációs adatokra reagálva, hozzátéve, hogy várhatóan már nem nő tovább a háztartások számára a bolti élelmiszer-vásárlás terhe.

Míg a 2022 januárjáról februárjára mért drágulás átlagosan még 2,1 százalékos volt, addig ugyanez az adat 2023 azonos időszakában 1,7 százalékra mérséklődött.

Vannak persze kivételek, ilyen például a sokunk által fogyasztott kávé, amely 6 százalékkal drágult januárról februárra

- mutatott rá Héjja Csaba szenior elemző.

A februári adatok szerint a tejtermékek esetében a havi áremelés bőven átlag alatti volt, sőt, a nyers adatokat vizsgálva kiderül, hogy a trappista sajt – amely tavaly rendkívüli mértékben drágult a boltokban – és a tejföl ára is csökkent.

Utóbbi tendencia folytatódhat a közeljövőben, ugyanis az európai tej- és tejtermékárak a hazainál nagyobb csökkenést mutatnak. Ennek legfőbb oka a tejtermelés bővülése és a keresletcsökkenés miatt mutatkozó kismértékű túlkínálat

- fejtette ki Héjja Csaba.

A szakértő ugyanakkor hozzátette, hogy az előző év azonos időszakához viszonyítva továbbra is a tej- és a tejtermékek drágultak a leginkább, vagyis hiába lassult az áremelkedés és csökkent némileg egy-egy termék ára, a boltban vásárolt élelmiszerek közül továbbra is ez a kategória jelenti a legnagyobb terhet a háztartások számára. A tejtermékeknél egy év alatt végbement drágulás 70 százalékos mértékét követik a pékáruk és édességek, valamint a fűszerek 50 százalékkal. A húsoknál azonban valamivel kisebb mértékű, 37 százalékos áremelkedés ment végbe egy év alatt.

Korábbi becsléseink szerint a magasabb viszonyítási alap és egyéb meghatározó tényezők révén márciusban tetőzhetnek a bolti élelmiszerárak, a gabonaárak hazai és nemzetközi csökkenése is ezt vetíti előre” – fogalmazott Héjja Csaba. „Ez azonban nem jelenti azt, hogy ugyanannyiért tudunk majd élelmiszert vásárolni, mint a drasztikus áremelkedés előtt, 2021-ben

- hangsúlyozta.

Az MKB Bank és a Takarékbank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának elemzői az említett meghatározó tényezők közül kiemelték, hogy az energiaárak mérséklődnek a világpiacon, a gázárak csökkenése nyomán pedig alacsonyabb a műtrágya ára is, ami enyhíti a termelés költségeire nehezedő nyomást, nem is szólva az élelmiszeripari energiaköltségek csökkenéséről. A recessziós várakozások enyhülése és a forint erősödése szintén afelé mutat, hogy nem kell további drasztikus élelmiszerár-emelkedésre számítani. „Persze az időjárási viszonyok mind hazai, mind nemzetközi szinten felülírhatják ezeket a várakozásainkat” – fűzte hozzá Héjja Csaba.

Összegezve: továbbra is tartjuk, hogy várakozásaink szerint az élelmiszer-infláció az év végére egyszámjegyűre mérséklődhet Magyarországon

- mondta.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

infláció

élelmiszerárak

mkb bank

élelmiszer-infláció