Házhoz mentek a pofonért: még a helyi börtön területéről is loptak a fémtolvajok

MTI   
  Megosztom
Házhoz mentek a pofonért: még a helyi börtön területéről is loptak a fémtolvajok

Vádat emelt a Kiskunhalasi Járási Ügyészség két férfi és egy nő ellen, akik elsősorban fémből készült tárgyakat loptak el, az egyikük egy alkalommal még a kiskunhalasi börtön területére is bemászott, hogy lebontson egy ereszcsatornát és néhány bádoglemezt.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője, Kövecs Máté szerdán azt közölte, hogy a vádirat szerint a fosztogatók 2022 márciusa és szeptembere között kilenc lopást követtek el, általában telephelyekre, raktárokba, melléképületekbe hatoltak be.

Egy alkalommal az egyik férfi, az elsőrendű vádlott bemászott a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézethez tartozó ingatlan területére, és egy használaton kívüli garázsépület tetejéről lebontotta az ereszcsatornát és egyéb bádoglemezeket, majd azokat a kerítésen át kidobálta társának, a női vádlottnak.

A férfi továbbá az áramszolgáltató üzemi területén, illetve a nyílt utcán öt elektromos elosztószekrényt tört fel, és azokból több százezer forint értékben réz vezetékeket és egyéb, fémből készült alkatrészeket lopott el. Ezen felül feltört egy gazdasági társaság telephelyén lévő raktárt is, női társával onnan szintén több százezer forint értékben vittek el szerszámokat és építési anyagokat.

A másik férfi is főként fémből készült tárgyakat vitt el, ellopott ereszcsatornát, zászlótartó vasrudakat, talicskákat és alumínium létrát is. Az ügyészség mindhárom gyanúsítottal szemben többrendbeli lopás miatt emelt vádat, bűnösségükről a Kiskunhalasi Járásbíróság dönt.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

börtön

lopás

fémtolvajok

kiskunhalas

tolvajok