Gigaberuházás Zalaegerszegen: szálloda lett egy korábbi sportközpontból

MTI   
  Megosztom
Gigaberuházás Zalaegerszegen: szálloda lett egy korábbi sportközpontból

Főként a városban működő cégekhez érkezőknek kínál szálláslehetőséget az az új zalaegerszegi szálloda, amelyet egy évtizede bezárt sportközpont teljes átalakításával nyitottak meg hétfőn.

Iván Gyula, a családi beruházásban kialakított kétcsillagos Hotel Venatus egyik tulajdonosa az átadáson elmondta: az utóbbi évek jelentős zalaegerszegi ipari fejlesztései, nagyberuházásai kapcsán megnőtt az igény a városban a megfizethető szálláshelyek iránt. Ezért vásárolták meg még 2021-ben és alakították át azt a korábbi sport- és szabadidőközpontot, amely 2010 óta zárva volt.

Az 1700 négyzetméteres létesítményben 43 darab két-három ágyas szobát alakítottak ki, 106 vendégnek tudnak helyet biztosítani, tárgyalót és rendezvénytermet is kialakítottak. Az épület megvásárlásával és az átalakítással együtt közel 800 millió forint volt a beruházás értéke

- tette hozzá az MTI érdeklődésére Iván Gyula.

Vigh László, a térség országgyűlési képviselője beszédében felidézte, hogy az utóbbi évek legnagyobb helyi fejlesztései közé tartozik a járműipari tesztpálya, a Rheinmetall harcjárműgyára, az AVL autóipari kutatóközpontja vagy a Bosch befejezéshez közeledő fejlesztési központja. Ezek a cégek és a még tervezett beruházások számos szakembert vonzanak a városba, akiknek szálláshelyre, illetve számos más szolgáltatásra is igényük van.

Balaicz Zoltán polgármester is arról beszélt, hogy az ipari nagyberuházások más iparágakban is megmozgatták a befektetők fantáziáját. Utalt rá, hogy az új szálloda tulajdonosai eddig egészségügyi tevékenységükről voltak ismertek Zalaegerszegen.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

beruházás

fejlesztés

zalaegerszeg

szálloda

sportközpont