Halálos áldozatot követelt a tűz Isaszegen: tűzoltók találták meg az áldozat testét

Halálos áldozatot követelt a tűz Isaszegen: egy kigyulladt melléképületből egy ember könnyebb füstmérgezéssel ki tudott jönni, egy középkorú nő holttestét viszont a tűzoltók találták meg - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Hajnali negyed háromkor érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint kigyulladt egy családi házzal egybeépített melléképület Isaszegen
- írta Mukics Dániel tűzoltó alezredes. Hozzátette: két járművel tíz tűzoltó vonult a Damjanich utcába, ahol egy 150 négyzetméteres családi házzal egybeépített 30 négyzetméteres melléképület égett teljes terjedelmében.
Az életvitelszerűen lakott melléképületben a tűz keletkezésekor két ember tartózkodott, egyikük nem tudott kimenekülni, holttestét a tűzoltók találták meg. Oltás közben egy gázpalackot is kihoztak a melléképületből, megelőzve ezzel egy robbanást. A tűzoltók megakadályozták, hogy a lángok átterjedjenek a családi házra, majd fél óra alatt megfékezték a tüzet
- tájékoztatott a szóvivő. A tűz pontos keletkezési helyét, idejét és okát a katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálja.
A közleményben figyelmeztettek: évente több mint hétezer lakóépület gyullad ki Magyarországon, mégis csak elenyésző számban használnak otthon füstérzékelőt. Pedig ahol van füstérzékelő, ott a tűz keletkezésekor tudomást szereznek róla, így hamarabb meg tudják fékezni, időben ki tudnak menekülni; ahol volt füstérzékelő, ott nem történt tragédia, sérülés, de még nagyobb tűz sem volt
- hangsúlyozta Mukics Dániel.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)