Gigaberuházás Egerben: mutatjuk, mire költ közel kétmilliárdot a vidéki nagyváros

MTI   
  Megosztom
Gigaberuházás Egerben: mutatjuk, mire költ közel kétmilliárdot a vidéki nagyváros

Csaknem kétmilliárd forintból újult meg az egri vár, melynek múzeuma értékes magánadománnyal gyarapodott - közölte az intézmény sajtóreferense.

Petneházi-Halász Noémi tájékoztatása szerint 1,5 milliárd forint uniós, valamint 460 millió forintos kormányzati támogatásból nemrégiben több ponton is befejeződött az egri vár és erődrendszer turisztikai célú fejlesztése.

A beruházás új elemei mellett az Eger, 1552 című kisfilmet is megismerhetik a látogatók május 13-án a helyszínen, az Emlékhelyek napján

- tette hozzá.

Jelezte: a program a hagyományőrzők belvárosi felvonulásával indul, majd az ünnepi megemlékezést követően egy díszvetítés keretében, az alkotók és szereplők részvételével mutatják be a díjnyertes alkotást, mely a mai diákok szemszögéből kelti életre az egri vár ostromát. A vetítést követően pódiumbeszélgetés keretében ismerhetik meg a látogatók a film készítésének kulisszatitkait. Ezen a napon egy másik közönségtalálkozó is színesíti majd a programot, melynek vendége Kovács István színművész lesz, aki az 1968-ban forgatott Egri csillagok című produkcióban Bornemissza Gergely szerepét alakította. A sajtóreferens elmondta: értékes ajándékkal gyarapodott a Dobó István Vármúzeum néprajzi gyűjteménye.

A noszvaji magánadomány a 20. századi életmódba enged betekintést 123 tételen keresztül, melyek között egyaránt megtalálhatóak a női és férfi öltözetdarabok, a háztartás és lakáskultúra, mesterségek és a gazdasági élet eszközei. A legkiemelkedőbb darabokból a Múzeumok éjszakáján, 2023. június 24-én láthatnak válogatást az érdeklődők

- tette hozzá Petneházi-Halász Noémi.

Felidézte: a 18. századi Nagy-Eged hegyi remetekápolna kutatása civil kezdeményezésre indult 2020 februárjában, azóta a Dobó István Vármúzeum önkéntesekkel, lokálpatrióta lakosokkal, helytörténészekkel folytatta a munkát.

Június 2-án ismét kiállítás nyílik a kápolnához köthető legújabb leletekből a vármúzeum új déli fogadóépületében, melyet októberében a témához kapcsolódó konferencia követ majd

- húzta alá. Megjegyezte: május 15-től június 1-ig maga az ásatás is folytatódik önkéntesek és a múzeum közösségi régészeti programja résztvevőinek bevonásával.

Ezúttal az eredeti falakat vizsgálva arra szeretnének fényt deríteni: pontosan mikor épült a kápolna - tájékoztatott a sajtóreferens. A munkát június 4-én nyílt nap keretében bárki megtekintheti a helyszínen

- tette hozzá.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

eger

felújítás

beruházás

egri vár

múzeum