Ez minden vásárlót érinteni fog: mutatjuk, mi lesz a bolti önkiszolgáló kasszák sorsa
"Azt kell látni, hogy a kasszáknál a sor és a várakozási idő egy szükséges rossz része a vásárlói útnak. Egy hosszas pénztári várakozás pedig az egész vásárlási élményt fel tudja gyújtani" - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában Bessenyei Attila, a Laurel ügyvezetője. Az önkiszolgáló kasszákat gyártó cég vezérével többek között arról beszélgetett a portál, miért utálják ennyien ezeket a berendezéseket.
Ahogy a lap írja, szóba került az is, tényleg elveszik-e az emberek munkáját, és az is, hogy a kezelésükkel vajon a boltok tényleg a vásárlókat dolgoztatják-e. De a legújabb technológiai újítások és a robotkasszák jövőjébe is betekintettek. Úgy tűnik, nincs mese, robbanás előtt állunk, még akkor is, ha ez sok vásárlónak továbbra sem fog tetszeni. Ezen a nem tetszésen persze a boltok sokat segíthetnének, de sokszor ők is felelősek azért, ha a rendszerek nem működnek flottul. Mit gondol Bessenyei Attila arról, hogy tényleg elveszik a gépek az emberek munkáit?
Mint mondta, igen is, meg nem is.
Inkább azt mondanám a gépek sokféleképpen alakítják át a munkát. Ha visszatekintünk az 1800-as évekig, azóta nem lett kevesebb munka, csak a módja, a minősége, a fajtája alakult át, a robotizáció igazából hatékonyabb működést tett lehetővé. Az élelmiszer-kiskereskedelem automatizációja kapcsán például az látható, hogy továbbra is jelentős a munkaerőhiány. A gépek ennek enyhítésében tudnak segíteni, és inkább az alacsonyabb hozzáadott értékű munkákat tudja kiváltani átalakítani. Nyilván ez sokak számára hozhat magával egy elég nagy ellenérzést is
- magyarázta a szakember.
Persze más gondolat is felmerül ilyenkor. A robotkasszákról való diskurzusnak mindig visszatérő eleme a munka elvétele mellett, hogy a fogyasztókat dolgoztatja meg igazából a cég. És a robotkasszák beruházásának mértéké ilyetén rajtuk „hajtja be”. Ez tényleg egy olyan technológia, amivel a vásárló voltaképpen a kasszás feladatot végzi el? Ahogy Bessenyei Attila mondja, ez nézőpont kérdése. A vevőknek a kasszánál így is, úgy is van feladatuk, mert az áru nem fog magától felkerülni a szalagra meg lekerülni onnan.
Igen, van egy szkennelésnyi mozzanat, amit meg kell tenni, de fizetni is ugyanúgy kell, mint egy normál kasszánál. Egy élelmiszerbolti vásárlásnál az átlagos átfutási idő 30 mp egy kis-közepes kosárnál, 5-6 terméknél. 5-10 másodperc a fizetési szakasz, utána az elpakolás, meg előtte a termék azonosítása, ami szintén 15-20 másodperc. Igen, lehet mondani, hogy azt a 15 mp-et, ami a termék szkennelésével telik el, azt magának a vásárlónak kell megtennie, de meg kell azt is nézni, mit nyer ezért cserébe a vásárló. Egyfelől tényleg jó az, ha a kasszás őrült sebességgel darálja le a termékeket, úgy hogy a vásárló nem is győzi elpakolni őket? Másfelől az önkiszolgáló kasszáknál a várakozás azért bőven rövidebb tud lenni, mint a hagyományosnál: ha egy felügyelővel elfut 6-10 kassza, akkor lehet hogy 15 másodpercet magának szkennel a vásárló, de összességében még így is sokkal hamarabb végez. Azt kell látni, hogy a kasszáknál a sor és a várakozási idő egy szükséges rossz része a vásárlói útnak. Egy hosszas pénztári várakozás pedig az egész vásárlási élményt fel tudja gyújtani. Vannak felméréseink arról, hogyha a várakozás hossza meghaladta a 4-5 percet, akkor a vásárlók fejében drasztikusan romlik az adott bolt megítélése mindenféle téren: legyen szó az árakról, a termékminőségről, a tisztaságról, bármiről. Pedig nyilván ezek a dolgok nem változtak, viszont az emberek pszichológiailag annyira elszálltak, annyira nem viselték jól a hosszú várakozást, hogy azután mindent hibának láttak
- emelte ki az ügyvezető.
Hogy miről volt szó még az interjúban? A teljes anyag ide kattintva, a Pénzcentrum oldalán olvasható.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)