Egymilliárdból dobták fel a vidék egyik legnagyobb fürdőjét: szerintetek megérte? + Fotók
Átadták a Gyulai Várfürdő átalakított főépületét szerdán, a Békés vármegyei város egymilliárd forint hazai forrást fordított a beruházásra.
Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár többek között elmondta, hogy 2020-ban a koronavírus-járvány küldte padlóra a turizmust; majd az orosz-ukrán háború miatt kialakult energiaválság és magas infláció következtében szűkültek be a fejlesztési lehetőségek és a források. Innen kellett felállnia az országnak és Gyulának is.
A politikus szólt arról is, hogy Gyulának kitüntetett helye van a nemzeti emlékezetben is a török elleni harcok, Kerecsényi László várkapitány vagy Erkel Ferenc révén. Hozzátette, szerinte a polgár nem úgy él, ahogy tud, hanem azért dolgozik, hogy úgy élhessen, ahogy szeretne. Gyulát pedig polgárváros jelzővel szokás illetni - jelentette ki.
Görgényi Ernő polgármester hangsúlyozta, 2010 óta azzal a céllal fejlesztenek, hogy erősítsék a város négyévszakos jellegét, hiszen közvetve vagy közvetlenül több ezer ember megélhetését biztosítja a városban a turizmus.
Ennek első állomása 2010-ben az AquaPalota megépítése volt, amely a 2010-es holt szezon (az év utolsó három és a következő év első három hónapja) 100 ezret el nem érő vendégforgalmát másfélszeresére bővítette. 2023-ban ez a szám már megközelítette a 200 ezret.
Hozzátette, a gyulai önkormányzati cégek saját erőből is fejlesztenek, a várfürdő 2023-as, 476 millió forintos adózott eredményéből elvégezte két medence rekonstrukcióját; bővítette a napelemparkot és újranyitotta a 4. számú termálkutat, amivel az 50 méteres medence fűtését látják el. A több hektáros parkban pedig automata öntözőrendszert építettek ki - ismertette.
Görgényi Ernő közölte, a Kisfaludy Programban elnyert 3 milliárd forintból megépült egy új gyermek víziparadicsom, most pedig - a reumatológiai rész kórházba történő kiköltöztetésével - átalakították, mintegy ezer négyzetméterrel bővítették a főépületet. Növelték az öltözőszekrények számát, új mosdóblokk épült, kialakítottak egy új masszázsszalont és egy új látványéttermet; és nőtt a pihenő vendégtér is.
"A fejlesztés azonban itt nem áll meg" - jelentette ki. Hamarosan elkezdik az 1833-ban épült Lovarda felújítását, és szeretnének egy új termálfürdőt is építeni.
Elhangzott az is, hogy Gyulán már az 1500-as évek elején volt törökfürdő; az 1800-as évek végén pedig gőzfürdő. A Várfürdő 1959. május 1-jén nyitotta meg kapuit; 1970-ben minősítették vizét gyógyvízzé, akkor már évi egymillió látogatója volt.
Kun Miklós vezérigazgató elmondta, látják, hogy Győrben, Hévízen, Debrecenben, Makón és Nagyváradon is fejlesztik a fürdőket; amitől nem maradhatnak le Gyulán sem. Látogatószám alapján a gyulai az ország hetedik legnagyobb fürdője, a látogatók kétharmada visszatérő vendég, akiket folyamatos fejlesztéssel lehet megtartani - közölte.
Címlapfotó, fotó: MTI/Lehoczky Péter
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)