Úgy szórják a pénzt, mintha nem lenne holnap: kiszámolták, mennyi támogatást kaptak eddig a hazai aksigyárak
A kabinet csak az egyedi kormányzati döntésekkel (EKD) 2020 és 2024 májusa között 53 különböző autó- ás akkuipari beruházásnak adott összesen 328 milliárd forint állami, adófizetői támogatást.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) adatai alapján a fejlesztések papíron 2016 milliárd forintnyi beruházást hoznak létre, illetve 4511 új munkahelyet teremtenek. Vagyis az egy munkahelyre jutó állami támogatás 72 millió forint - számolt be róla a Népszava.
A lap felidézi, hogy míg korábban a támogatások megítélésekor kulcsfontosságú volt a munkahelyteremtés, ma ezt már nem forszírozza a KKM: több cég úgy kapott milliárdos támogatást, hogy egyetlen új munkahelyet sem kellett létrehoznia. Ennek oka a munkaerőhiány, illetve az, hogy ezen új munkahelyek jelentős részének betöltésére sokszor a beruházók külföldi vendégmunkásokat hoznak magukkal.
A 328 milliárd forint csak a jéghegy csúcsa, ugyan a listát idén májusban frissítették utoljára, mégis számos olyan tétel nem szerepel benne, amit már nyilvánosságra hoztak. A Szegeden épülő kínai BYD autó-összeszerelő üzem támogatásához például csak a közvetlen hozzájárulás több tíz milliárd forint lesz. (A BYD összeszerelő üzemét talán túlzás autógyárnak nevezni, a kínaiak az elektromos autójuk minden egyes alkatrészét Kínában tervezik ugyanis legyártani, Szegeden összeszerelik az autót, így próbálják megkerülni az uniós vámokat).
A EKD lista nem tartalmazza a nagy akkumulátor-, és autógyáraknak nyújtott közvetett támogatásokat sem, holott csak a nyíregyházi, a szegedi és a debreceni gyárberuházások infrastruktúrájának megteremtésére egyenként száz-száz milliárd forintos nagyságrendben költ a kormány, vagyis 600-700 milliárd forintos beruházástámogatásról beszélhetünk.
Az akkumulátorgyártásnak rendkívül magas az energiaigénye, márpedig a magyar és a környező erőműhálózat nem lesz képes kiszolgálni az áramigényeket, emiatt a kormány arról is döntött, hogy saját beruházás keretében, három új gázerőművet is építtet összesen 1650 MW teljesítménnyel – ez a négy paksi atomblokk névleges teljesítményének 82 százaléka. A három erőmű beruházása jelenleg áll, de egy-egy blokk ára alsó hangon is százmilliárdos tétel lesz. Vagyis becslések szerint bőven meghaladja ezer milliárd forintot, amit a magyar állam az akkugyárak és az elektromos autózás elterjesztésre költött el vagy tervez elkölteni.
A Népszava hozzáteszi: eddig nem jött be az elektromos autózás és az akkugyártás, az állami támogatási programok kifutásával drasztikusan visszaesett ugyanis Nyugat-Európában az elektromos autók iránti kereslet, és rövid távon egyelőre nem is látszódnak a fordulat jelei. Az autógyárak és az akkugyárak termelése idehaza és az EU fejlett országaiban is zuhan: a KSH adatai szerint 2024 júniusában a járműgyártás 11,8 százalékkal, az akkumulátorgyártás pedig 31 százalékkal volt kisebb, mint egy évvel korábban, vagyis eddig nem látszik olyan bombajó befektetésnek az ágazat letelepítése, mint ahogyan azt a kormány remélte.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)